Tisztázó egyeztetést kezdeményez Révész Máriusz az elektromos rollerek használatának kérdésében a Belügyminisztériummal, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, illetve a rendőrséggel – erről az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos nyilatkozott a VG-nek. A találkozóra a tervek szerint még szeptemberben sor kerül.
Révész Máriusz azzal indokolta a lépést, hogy a tudomására jutottak olyan esetek, amelyekben az elektromos rollerek használóinál a rendőrség alkoholszondát alkalmazott, vezetői engedély bemutatását kérte, valamint bírságot szabott ki. Volt, akinek a jogosítványát is felfüggesztették a vizsgálat időtartamára.
EZEKET AZ ÜGYEKET A KORMÁNYBIZTOS "SZÜRREÁLISNAK" ÉS "ABSZURDNAK" NEVEZTE,
és hangsúlyozta, hogy ilyen következmények nem vezethetők le a KRESZ-ből Magyarországon. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a megítélése szerint
NÉHÁNY TÚLKAPÁSRÓL VAN SZÓ, A RENDŐRSÉG ÁLTALÁNOSSÁGBAN NEM ÍGY VISZONYUL AZ ELEKTROMOS ROLLEREKHEZ.
AZ ALAPPROBLÉMÁT AZ OKOZZA, HOGY AZ ELEKTROMOS ROLLERT NEM ISMERI A HATÁLYOS KRESZ,
amely így erre vonatkozóan semmiféle szabályozást nem tartalmaz. Ezért a rendőrség úgy kezeli, mintha segédmotoros kerékpárokról lenne szó.
Az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni, így az azzal való közúti közlekedés során a segédmotor-kerékpárok közlekedésére vonatkozó szabályok az irányadók – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a VG megkeresésére. Az ORFK jelezte, hogy mivel a hatályos jogszabályok nem ismerik az "elektromos roller" járműkategóriát, a rendőrség nem végez adatgyűjtést arról, hogy hányszor büntettek meg e-rollerezőket.
A kormánybiztos kiemelte: az általuk jegyzett javaslat a KRESZ módosítására azt tartalmazza, hogy az uniós gyakorlatnak megfelelően
AZ ELEKTROMOS ROLLEREKNÉL UGYANAZ A SZABÁLYOZÁS ÉRVÉNYESÜLJÖN, MINT AZ ELEKTROMOS KERÉKPÁROKNÁL.