Kotromanić Erzsébet bosnyák hercegnő 1326-ban ment nőül Nagy Lajos magyar és lengyel királyhoz. Nagy Lajos feleségeként eleinte nemigen volt beleszólása a politikába, hiszen a férje társuralkodója és legfőbb tanácsadója a rátermett, bölcs anyakirályné, Piast Erzsébet volt. Egy ilyen ambiciózus nagyasszony számára minden bizonnyal frusztráló lehetett anyósa árnyékában élni.

Férje halála után azonban a bosnyák hercegnő úgy érezte, eljött az ő ideje. Fiúörökös híján ugyanis a 11 esztendős Mária hercegnőre szállt a trón. Nem csoda hát, hogy Máriának szüksége volt némi segítségre az uralkodásban. (A kis hercegnőt még Nagy Lajos életében eljegyezték Luxemburgi Zsigmond őrgróffal.)

Szegény ifjú Mária sosem tarthatta kezében a kormánypálcát. Egy, az országba látogató idegen követ arról számolt be, hogy

Magyarországnak két királynője van, a valóságban azonban egyedül Erzsébet gyakorolta a hatalmat.

Uralkodása nagyrészt viszályokkal telt, legfőbb támasza Garai nádorispán volt, aki a krónikás szerint mesterien értett ahhoz, hogyan éljen vissza a kis királynő hiszékenységével. ( Emellett az anyakirályné szívét is meghódította, aki szeretőjévé tette őt.) A főurak azonban szeszélyes, ingatag nőt láttak Erzsébetben, jobbnak láttak hát megszabadulni tőle.

Kotromanić Erzsébet és lánya vetélytársaként az Anjou-házból származó nápolyi király, (Kis) Károly lépett fel, akit a magyar bárók egy csoportja hívott az országba. A nápolyi király fiatal korában már járt Magyarországon, és hamar megigézte őt az ország gazdagsága és pompája. Egy szóval, nem sokat teketóriázott, hamar elfogadta a felkínált magyar koronát. Felesége hiába próbálta lebeszélni róla (a krónikás szerint gyászba öltözve könyörgött), a király sietve hajóra szállt.

Nem telt bele sok idő, és a kistermetű, de jó kiállású nápolyi király hajója kikötött Zengg városában. A veszélyt észlelve megmutatkozott Erzsébet ravasz jelleme. Ahogy a trónkövetelő Budára érkezett, ő aranyozott kocsival lányával együtt elébe ment, majd nyájas szavakkal köszöntötte.

Látszólag szívélyesen fogadta, úgy tett, mintha Károlyban látná az ország utolsó reménységét.

A nápolyi trónkövető tehát okkal bízhatott a királyné barátságában.

Látva, hogy Károly híveinek tábora egyre csak nő („A Mindenható küldte nekünk Károlyt a mennyekből: férfi királyt akarunk!”), Erzsébet magára öltötte a legyőzött, törékeny asszony szerepét. Mosolyogva, alázatos szavakkal adta át a trónt Károlynak, aki akkor még nem is sejtette, hogy mire képes ez a gyönge nő.

„A büszke Magyarországot, e féktelen nemzetet asszonyi kéz nem kormányozhatja; vedd hát őseid királyságát, a te dolgod ez, intézkedjél tetszésed szerint!” – mondta jámboran Erzsébet. Máriát minden ellenkezése ellenére lemondatta a trónjáról. A kis hercegnő zokogott, amiért nem léphetett nagyhírű apja nyomdokaiba, de anyja tudta jól, mit csinál.

Képzeljük csak el, amint Kis Károly koronázási ünnepségén Erzsébet udvarias, nyájas mosoly mögé rejti keserűségét és bosszúvágyát! Ifjúságát férje és erőskezű anyósa árnyékában töltötte,

most, hogy végre hatalomhoz jutott, nem engedte egykönnyen kicsavarni a kezéből a pálcát.

A bosszú nem váratott sokáig magára. A királyné Garai nádor és Forgács Balázs segítségével kegyetlen tervet eszelt ki. Erzsébet azzal az ürüggyel hívatta magához lakrészébe a „kedves rokont”, hogy Zsigmond őrgróf levelet küldött, amelyet sürgősen látnia kell. Időközben a Garai vezette merénylők is megérkeztek, kabátjuk alatt kardot rejtegetve. Amíg a királyné, Garai és Kis Károly tanácskoztak, a király olasz kíséretének tagjai, szokásuk szerint, kettesével kiszállingóztak a teremből. Mikor Garai nádor elérkezettnek látta a pillanatot, Forgácsra sandított, aki kabátja alól előrántotta kardját, és a király fejére sújtott vele. Erzsébet ezt látván elájult (vagy talán inkább ájulást mímelt.) Kis Károly félig megvakulva, maga után vértócsát csöpögtetve kitántorgott a teremből. Olasz udvaroncai csak ekkor tértek magukhoz.

A királyt kimenekítették a viperafészekből, ám a királyné és a nádor emberei még ugyanazon az éjszakán rátörtek a hálókamrájában az életéért küzdő Károlyra, magukkal ragadták, és egy toronyba zárták. Egyesek szerint mérget kentek sebébe, vagy pedig torkát elszorító mérget adtak neki. A királyné és szeretője keze messzire elért.

De Erzsébet sem kerülte el a végzetét.

Nem sokkal később lányával együtt Horváti bán fogságába esett, és hiába könyörgött, a főúr – állítólag lánya szeme láttára - megfojtatta, majd a Bozsva vizébe dobatta.

Ami az ifjú Máriát illeti, nem sokkal később nőül ment Luxemburgi Zsigmondhoz, aki bosszút állt az uralkodónőkön esett sérelmekért. Mária nem örökölte anyja becsvágyó jellemét, nem királynő, hanem királyné lett, egyben pedig az ország legnagyobb birtokosa.