Szerdán is marad még az erősen felhős vagy borult idő, számottevő csapadék nélkül, ám itt-ott előfordulhat szitálás és hószállingózás is - olvasható a Magyar Nemzeten. A HungaroMet tájékoztatása szerint este már nyugat, északnyugat felől határozottabban szakadozni kezd a felhőzet. Az északira, északnyugatira forduló szél az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű.
Mozgalmas hétvége?
Az előrejelzés szerint a következő napok időjárásában sem lesz nagy csoda, a hétvégén viszont már többfelé nő a csapadékhajlam: pénteken egy gyengülő hidegfront érkezik meg fölénk, amely meghozza az első körös csapadékot.
Szombaton viszont jobbára napos időben lesz részünk, majd vasárnap egy kialakuló ciklon miatt ismét sok helyen elered majd az eső, a nyugati határvidéken havaseső sem kizárt.