A kormányzat célzott intézkedése a rendelkezésre álló adatok szerint eredményesnek és hatásosnak bizonyult, a korábban tapasztalt 100 milliárd forint helyett 2023. április elején mindössze 20-22 milliárd forintnyi „alvópénz” állt rendelkezésre a SZÉP-kártyákon - írja az Index.
A kormány köszöni a lakosság együttműködését, közreműködésükkel közel 80 milliárd forintnyi forrás került a gazdaságba, hozzájárulva a munkahelyek és a családok megvédéséhez – írta a GFM.
A közleményben ugyanakkor ismételten felhívják minden SZÉP-kártya-tulajdonos figyelmét arra, hogy időben – tehát május 31-ig –
HASZNÁLJA FEL A 2022. OKTÓBER 15-IG JÓVÁÍRT, MÉG RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ SZÉP-KÁRTYA-EGYENLEGÉT.
Jelenleg az „alvópénzeken” felül közel 130 milliárd forint, azaz a korábbi évekhez hasonlóan összességében mintegy 150 milliárd forintnyi, kedvező adózású, béren kívüli juttatás áll a lakosság rendelkezésére a Széchenyi Pihenőkártyákon – figyelmeztet a GFM.
Forrás: index.hu