Bejelentést tett a Ryanair, több repülőtérről is kivonul a légitársaság

• 2022. december 14., szerda •
A Ryanair hivatalos csatornáin közölte, hogy négy romániai regionális repülőtéren mintegy tizenöt járatát meghatározatlan időre törli menetrendjéből. A döntés a nagyváradi, a nagyszebeni, a temesvári és a suceavai légikikötőt is érinti.
Bejelentést tett a Ryanair, több repülőtérről is kivonul a légitársaság

A fapados ír légitársaság jelenleg London Stansted és a Milánó melletti Bergamo repülőteréről közlekedik Nagyváradra, 2023. március 25-én mindkét járatot felfüggeszti a cég. A vállalat most úgy határozott, hogy Nagyvárad és az olasz Bologna, illetve a németországi Weeze között a jövő nyári szezonban sem indítja újra járatait - írja az Index.

A Ryanair Nagyszebenből jelenleg négy járatot üzemeltet, ezeket kivétel nélkül mind felfüggeszti 2023. március végén, és öt másik nemzetközi célállomásra (Billund, Bologna, Korfu, Milánó MXP, Liverpool) 2023 nyarán sem indulnak újra a korábban bevezetett, de már leállított járatok.

Suceava hat (Brüsszel, Dublin, Manchester, Milánó, Róma és Treviso) útvonalon üzemeltetett járat nélkül marad jövő tavasszal. Emellett a Suceava–Bécs közötti repülőjárat sem indul újra a következő évben – írja az Új Magyar Szó.

A Ryanair – amely 2023. március 26-tól a Bukarest és Tel-Aviv közötti rendszeres járatát is kivonja – a boardingpass.ro érdeklődésére azt írta, hogy a döntést „a hosszú távú ösztönző lehetőségek hiánya miatt hozták meg az érintett a repülőtereken”.

(Borítókép: Egy Ryanair Boeing 737 a Salento Repülőtéren az olaszországi Brindisiben 2022. november 30-án. Fotó: Manuel Romano / NurPhoto / Getty Images)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére