Letartóztatták az intézkedő rendőrökre késsel támadó 35 éves Sz. Szilárdot a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt február 15-ig - írja a magyarnemzet.hu.
A letartóztatás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki.
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást – orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki.
A bíróság megállapítása szerint a megalapozott gyanú – mint a kényszerintézkedés általános feltétele – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezenkívül az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett.
A szökés, elrejtőzés veszélyét
az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a gyanúsított kedvezőtlen személyi körülményei, a férfi kiszámíthatatlanságára utaló, a közvetlenség elve alapján is valószínűsíthetően zavart mentális állapota,
valamint az eljárás során a rendőri intézkedésnek való kitartó ellenszegülése, az elkövetési helyről történő elmenekülése, továbbá a gyanúsított fokozott társadalomra veszélyessége alapozza meg.
A bűnismétlés veszélyét többek között az támasztja alá, hogy a gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt
2022. november 7-én jogerős büntetővégzésével egy év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását két év hat hónap próbaidőre felfüggesztette.
A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás is folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt.
A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt.
A gyanúsított a nyilatkozata szerint alkalmi kábítószerfogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza.
A fentiek, valamint a terhelt által a cselekménye körülményeiről és motivációjáról tett nyilatkozat alapján a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.
Kép: MTI