A fenntarthatóság volt a fókuszban az ELTE-n rendezett konferencián

hv • 2024. február 22., csütörtök •
Izgalmas és időszerű téma köré felépített konferenciát rendeztek az ELTE Savaria Egyetem központjában. A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GGTSZ) és partnerei által szervezett rendezvény a „Vállalati fejlődés és fenntarthatóság” címen zajlott.
A fenntarthatóság volt a fókuszban az ELTE-n rendezett konferencián

Az esemény házigazdája az ELTE szombathelyi campusa nevében Lenkai Nóra az ELTE SEK rektori biztosa köszöntötte a részvevőket. Rendhagyó bevezetőjében felidézte az Eötvös Loránd Tudományegyetem szombathelyi szerepvállalását. A neves Universitas egyetlen vidéki campusa 2017 óta van jelen a város életében. Az akkori 1660 itt tanuló diák helyett ma már 2200 fölötti a hallgatói létszám. A szépszámú hallgatóság érdeklődéssel hallgathatta, hogy négy pilléren nyugszik a szombathelyi képzés. Lenkai Nóra kiemelten fontosnak tartja, hogy az egyetem szoros kapcsolatokat épített ki a gazdasági – és munkaerőpiaci élet szereplőivel valamint a civil szférával is. 

A konferencia témájára kitérve elmondta, hogy a fenntarthatóság három pillére: a társadalom, a környezet és a gazdaság. Az egyetemen 2008 óta civil szervezetként működik az „Együtt a környezettudatos környezetért” szervezet, amelyben az intézmény dolgozói és hallgatói is tevékenykednek a fenntarthatóságért. Köszöntőjét egy Gandhi idézettel zárta: „Te magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél!”

A rektori biztos asszony után a témát számos és több szempontból megközelítő előadás hangzott el. Az érdeklődők meghallgathatták dr. Horváth Biankát az MNB elnöki főtanácsadóját, Végh Richárdot a BÉT vezérigazgatóját, valamint Dr. Pokó Dianát, a GGTSZ Gazdasági és Külgazdasági tagozatának társelnökét. Rövid szünet után pedig egy izgalmas pódiumbeszélgetéssel zárult a tudományos tanácskozás.


TOP

közösség

további frisss

lap tetejére