Leállt a világ legforgalmasabb csetbotja, a fejlesztők hallgattak

• 2024. június 05., szerda •
A világ legforgalmasabb csetbotja, a ChatGPT hétfői gyengélkedése után kedden teljesen leállt. A fejlesztő vállalat, az OpenAI oldalán jelezte, hogy tudnak a hibáról, dolgoznak annak megoldásán, azonban ettől több információt nem osztott meg, valamint a közösségi médiában sem adott tájékoztatást a kialakult helyzetről. Szoftvermeghibásodás, kibertámadás, sőt, be nem jelentett nagy fejlesztés is felmerült a lehetséges magyarázatok között. A fejlesztő cég délután később csak annyit közölt oldalán, hogy a probléma megoldódott, de sokan még mindig nem tudják használni a csetbotot. Azóta viszont tényleg megjavulhatott.
Leállt a világ legforgalmasabb csetbotja, a fejlesztők hallgattak

Leállt a ChatGPT, a világ legforgalmasabb csetbotja, azonban a fejlesztők hallgatnak – írja az Index. A fejlesztő cég, az OpenAI egyelőre nem kommentálta az esetet. Visszajelzések szerint

MÁR HÉTFŐN A VÁRTNÁL HOSSZABB IDEIG GONDOLKODOTT A VÁLASZOKON A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA, MAJD KEDDEN TELJESEN ELÉRHETETLENNÉ VÁLT. 

Először a képekkel kapcsolatos kéréseket nem tudta teljesíteni, később már be sem töltött. Mindössze a csetbotot fejlesztő OpenAI saját figyelő oldaláról lehetett tudni, hogy dolgoznak a probléma megoldásán. A bejegyzésből arra lehet következtetni, hogy a fejlesztők már feltehetően tudhatják, mi okozza a problémát, azonban azt nem közölték a felhasználóikkal, és a vállalat egyik közösségi platformján sem jelentkezett jó ideig.

Megjavult, majd megint elromlott 

Kedd délután aztán a vállalat mindössze annyit közölt az oldalán, hogy a probléma megoldódott,

UGYANAKKOR NEM SOKKAL KÉSŐBB ISMÉT AZT JELEZTÉK A FELHASZNÁLÓK, HOGY NEM MŰKÖDIK A PROGRAM.

A TechRadar szintén azt írta, hogy a ChatGPT webböngészőben „biztosan nem működik”. Ráadásul megjegyezték ,hogy a korábbihoz képest új hibaüzeneteket kezdett el feldobálni a felhasználóknak.   

Korábban »belső szerverhiba« volt, most pedig »kivételesen nagy forgalmat tapasztalunk«. Ez önmagában nem mond semmit, de kíváncsian várjuk az OpenAI magyarázatát az immár hosszan tartó kiesésre

– írták, megjegyezve azt is, hogy egy korábbi, 2023. novemberi leállás idején az OpenAI a mostaninál világosabban kommunikált a problémáról (akkor egy lehetséges DDoS-támadásra hivatkoztak).

A techportál végül arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a ChatGPT, hanem néhány riválisa is problémákkal küzdött kedden, bár közel sem olyan mértékben, mint az OpenAI. Mint írták, az X-en (korábbi Twitteren), a Perplexity AI és a Claude AI felhasználói is problémákat jelentettek magyar idő szerint kedd délután (és a Perplexitynél pontosan ugyanakkor észleltek problémákat a DownDetector oldala szerint, amikor a ChatGPT-nél is). 

Mindeközben a ChatGPT oldalán a fejlesztők legutóbb azt írták, hogy a probléma megoldódott, de egyes felhasználók még mindig nem érik el az oldalt. Nekik azt üzenték, hogy szükség lehet egy alapos frissítésre, amelynek a menetét is részletezték. 

Azóta tényleg megjavulhatott – és megkérdezték, miért állt le 

A TechRadar később, egy újabb posztban jelezte, hogy nekik sikerült elérniük a ChatGPT-t, és rögtön meg is kérdezték, hogy mi volt a keddi leállás oka.

A program azt válaszolta, hogy az aktuális eseményekről nem tud információkat adni, de általánosságban „karbantartás, frissítések vagy technikai problémák” miatt akadozhat a szolgáltatás. 

Mi lehet a háttérben?

Előfordulhat, hogy szervermeghibásodásról van szó, azonban egy ChatGPT elleni kibertámadás lehetőségét sem lehet kizárni. Sőt, olyan elképzelések is felvetődtek a közösségi médiában, hogy a csetbot egy előre be nem jelentett, nagy frissítést kap. 

A Világgazdaság szerint utóbbira kevés az esély, ugyanis a fejlesztő – bár korábban ígért változtatásokat – azokat feltehetően előre tervezett időpontban aktiválnák, hogy a szolgáltatás elérhetetlenségének okát ismerjék a felhasználók, ráadásul egy be nem jelentett frissítés nem jelentene extra profitot a vállalatnak.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére