Kína, a világ legnépesebb országa dinamikusan növekvő gazdasággal. Lakossága 1,412 milliárd fő volt 2022-ben, a világ népességének 17,64 százaléka. Kína GDP-je 2010 és 2019 között átlagosan évi 8,9 százalékkal nőtt. Ennek megfelelően a világ legnagyobb energiafogyasztója és -termelője is egyben. Az sem meglepő, hogy a világ összes üvegházgáz-kibocsátásából 26 százalékkal részesedik, melynek 64 százaléka eredeztethető a széntüzelésű erőműveken alapuló villamosenergia-szektorából - írja cikkében a vg.hu.
Klímavédelmi szempontból nagyon nem mindegy tehát, milyen irányba halad majd a jövőben az ázsiai óriás. 2020 szeptemberében a Kínai Népköztársaság kormánya bejelentette, hogy Kína elkötelezett amellett, hogy 2030-ra elérje a szén-dioxid-kibocsátás csúcsát, és 2060-ra megvalósítsa a szén-dioxid-semlegességet. Ezt az utat azonban furcsa kettősség jellemzi. Drámai gyorsaságú zöldítés az egyik oldalon, és új széntüzelésű erőművek építése a másik oldalon.
Kína olyan mennyiségben ad új megújuló kapacitásokat a villamosenergia-hálózatához, mint a világ többi része együttvéve. Csak 2020-ban háromszor annyi volt a szél- és napenergiakapacitás-növelés, mint az Egyesült Államokban ugyanebben az évben.
Az elmúlt néhány év gazdaságra is ható globális problémái (Covid-veszélyhelyzet, orosz–ukrán- és közel-keleti háború, energiaárak emelkedése, kereskedelmi viták az USA-val és az EU-val) azonban váratlan fennakadásokat okoztak a globális energiaellátási láncban, és hektikusan ingadozó energiaárakat idéztek elő. Kínában 2021-ben és 2022-ben energiahiányos állapotok is előfordultak, részben a fentiek, részben a szélsőséges időjárás miatt. Úgy tűnik, hogy a fenti nehézségek a zöldítési szempontokat hátrébb sorolták a célok listáján, hiszen ebben a helyzetben a szakpolitika szívesen visszatérne a régi és megszokott, jól működő, de kevésbé környezet- és klímabarát eszközökhöz a kihívások kezelésére. Máris tervben van új szénerőművek építése, ami azonban sem környezetvédelmi, sem klímavédelmi, sem pedig humánegészségügyi szempontból nem lesz hosszú távon fenntartható.
Hogyan próbál Kína egyensúlyozni az ún. energiatrilemma megoldása közben? Hogy lehet környezet- és klímavédelmi szempontból fenntarthatóan garantálni az ellátásbiztonságot úgy, hogy megfizethetők maradjanak az energiaárak mind az ipari fogyasztók, mind a lakosság számára? Nézzük, mit válaszol Kína a fenti kérdésekre.
Közép-európai ésszel felfoghatatlan energiaigény
2022-ben Kína teljes energiafelhasználásának mintegy 55 százalékát a szén adta, ami a 2001-es 70 százalékról csökkent idáig. A kőolaj és finomított termékei, a cseppfolyósított szén és a tisztaszén-technológiákkal termelt metanol jelenti a második legnagyobb tüzelőanyag-forrást. Noha Kína diverzifikálta energiaellátását, és az olaj- és szénfelhasználás egy részét tisztább tüzelőanyagokra cserélte az elmúlt években, a tisztább energiaforrások (vízerőművek 8 százalék, földgáz 9 százalék, atomenergia 2 százalék, egyéb megújuló energia 7 százalék) a kínai energiamix viszonylag kis hányadát tették ki még 2023-ban is.
Szén
Kína szénkitermelése elérte az évi 5 milliárd tonnát 2022-re, ami a 8 milliárd tonnás globális szénkitermelés 62,5 százaléka. A szén felhasználásának közel 61 százalékát a villamosenergia-ágazat tette ki, fennmaradó részét egyrészt az ipar (acél- és cementgyártás), másrészt a lakossági fűtés. Kína szénigényét várhatóan csökkenti a megújuló- és a nukleárisenergia-kapacitások bővítése, és ilyen hatása lesz a szén földgázzal való részleges helyettesítésének is. A kínai szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési célok és programok, például a nemzeti kibocsátáskereskedelmi rendszer bevezetésének terve is keresletcsökkentő hatású lesz. A kínai energiapolitika megfogalmazása értelmében azonban a szén a fentiek ellenére is Kína primerenergia-mixének elsődleges összetevője marad, mint az energiabiztonság garanciája.
Kőolaj, folyékony szén, metanol
Kína 2021-ben a világ ötödik legnagyobb cseppfolyós energiahordozókat (kőolaj, cseppfolyósított szén, szénből gyártott metanol) termelő országa volt, a termelés elérte a napi 5 millió hordót, szemben a napi 15,3 millió hordós napi fogyasztással, azaz Kína importálja kőolajszükséglete 65-70 százalékát. Az import diverzifikált – ez minden egyes importált energiahordozó esetében Kína stratégiai célja –, a legfontosabb forrásországok: Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Katar és Omán. A jelenlegi geopolitikai helyzet ismeretében érdekes fejlemény, hogy az Egyesült Államokból származó kőolajimport jelentősen csökkent, a 2020-as átlagos 481 ezer hordó/napról 2022-re 248 ezer hordó/napra, valamint az, hogy az ENSZ-USA-szankciók ellenére számottevően növekedett Kína iráni olajimportja. A teljes cseppfolyósenergiahordozó-termelés közel 80 százaléka nyersolajból és finomított származékaiból, a fennmaradó rész pedig cseppfolyósított szén és szénből gyártott metanol bioüzemanyaggá alakításából származott. Kína hatalmas széntartalékait próbálja jövedelmezően és diverzifikáltan hasznosítani azzal, hogy a szén egy részét folyékony tüzelőanyaggá alakítja a kőolaj kiváltása érdekében. A cseppfolyós szén (CTL) termelése becslések szerint 124 ezer hordó/nap, a metanolé pedig körülbelül 508 ezer hordó/nap volt 2021-ben.
Földgáz, LNG
Kína jelentős földgáztartalékokkal rendelkezik. A kitermelhető mennyiség 2021-es becslések alapján 6654 milliárd köbméter, ami a jelenlegi 379,2 milliárd köbméteres éves fogyasztással számolva nagyjából húsz évre lenne elegendő. A fogyasztás dinamikájára jellemző, hogy 2011 és 2021 között átlagosan évi 11 százalékkal nőtt a földgázigény. 2040-re várható, hogy Kína földgázfogyasztása eléri a 700 milliárd köbméter/év értéket, ami két és félszerese a 2018-as 280 milliárd köbméternek. A vezetékes földgázimport diverzifikált, a legnagyobb mennyiség Türkmenisztánból származott, a vezetékes behozatal 57 százalékát tette ki, a többi Kazahsztánból, Közép-Ázsia más országaiból és Burmából érkezett. Kína és Oroszország 2014-ben 30 évre szóló földgáz-megállapodást írt alá, mely szerint Kína átlagosan 47 milliárd köbméter földgázt importál évente a Gazprom kelet-szibériai mezőiről a Szibéria Ereje 1. vezetéken át. Az orosz gázexport súlypontjának áthelyezése Ázsia felé tehát nem most indult. A Szibéria Ereje 1. jelenleg 3 ezer kilométer hosszú, de teljes kiépülése után hossza 6500 kilométerre nő, a kapacitása pedig végül 61 milliárd köbméterre. A Mongóliát is ellátó, évi 50 milliárd köbméteres kapacitású Szibéria Ereje 2. vezeték építése 2024-ben indul. Kína az elmúlt néhány évben diverzifikálta LNG-beszállítói körét is, és Ausztrália vált a legnagyobb beszállítójává. Az LNG-import 40 százalékát adta, a második helyen az USA állt az orosz–ukrán háborúig, azonban 2020-óta az amerikai import negyedére csökkent. 2022-ben Kínának 23 LNG-újragázosító terminálja volt, 135,8 milliárd köbméter együttes kapacitással. 2024-ben azonban további 102 milliárd köbméternyi LNG-importterminál belépése várható.
Atomenergia
Kínában a levegőminőséggel, az éghajlatváltozással és a fosszilistüzelőanyag-hiánnyal kapcsolatos növekvő aggodalmak miatt az atomerőműveket a széntüzelésű erőművek hosszú távú alternatívájaként tartják számon, mint tipikus zsinóráram-termelő alaperőműveket. A kínai nukleárisenergia-szektort a múltban a világban létező különféle technológiák honosítása fémjelezte, amelyekből aztán átvéve, és ötvözve az általuk megfelelőnek tartott részleteket, fokozatosan kifejlesztésre kerültek a saját műszaki megoldások, a saját atomipari termékek. Kína a harmadik helyen áll a világon, mind az összes beépített atomerőművi kapacitás, mind az atomerőművekben megtermelt villamos energia mennyisége tekintetében, ami a globális termelés körülbelül egytizedét adja. 2023 februárjában Kínában 55 nukleáris blokk működött 57 gigawatt kapacitással, 22 épült 24 gigawattal, és több mint 70 blokk építése van tervben 88 gigawatt kapacitással. A 2020-as Országos Népi Kongresszus évi 6-8 reaktor jövőbeli építését támogatta, elérve a 200 gigawatt beépített kapacitást 2035-re.
A dekarbonizáció helyzete
Kína elkötelezett amellett, hogy 2030-ra elérje a szén-dioxid-kibocsátás csúcsát, és 2060-ra elérje a szén-dioxid-semlegességet. Az, hogy Kína teljesíteni tudja-e dekarbonizációs céljait, nagymértékben attól függ, hogy a döntéshozók és az ipar képesek-e csökkenteni az ország szénfüggőségét. Mindenesetre a földgáz, az atomenergia és a megújuló energia felhasználása a fentieknek megfelelően folyamatosan növekszik. Kína több, mint 9 ezer terawattóra (terawattóra) villamos energiát termelt 2022-ben (összehasonlításképpen a magyar villamosenergia-fogyasztás 44 terawattóra volt 2023-ban), ennek több mint a negyede, 2500 terawattóra volt a megújuló áram (471 terawattóra volt a szél- és 270 terawattóra a naperőművi termelés). A kínai kormány célja, hogy a 2021–2025-ös időszakban legalább 570 gigawattóra nap- és szélenergia-alapú áramtermelő kapacitás legyen, 2030-ra pedig minimum 1200 gigawatt.
Kérdés, mi hajtja az új szénerőművek új sütetű engedélyezési hullámát Kínában, a megújulóenergia-éra kezdetén?
Az EU nyomná erősen a szénféket, de a döntő szó Kínáé, amely a globális szénfogyasztás 53 százalékát adja. 2023 első felében 37 gigawatt új szénerőmű-kapacitás építését kezdték meg, 52 gigawattot engedélyeztek, 41 gigawatt új projektet jelentettek be, és 8 gigawatt korábban félbemaradt projektet újítottak fel. Csak az arányok kedvéért: ez a 140 gigawattnyi újonnan épülő szénerőmű nagyjából hússzor akkora kapacitás, mint a 7 gigawattos magyar napi csúcsfogyasztás.
Az új szénerőművek engedélyezési hullámának egyik oka paradox módon pont a klímaváltozásra vezethető vissza. A folyamatos aszály és a tavaly nyári történelmi hőhullám miatt nagyon megnövekedett a klímaberendezések eladása és áramfogyasztása, ezzel egyidejűleg jókora vízerőművi kapacitások is kiestek a rendszerszabályozásból az aszály miatt. A hőség és a szárazság miatt a folyók szinte kiszáradtak, beleértve a bő vizű Jangce egyes részeit is. A nagy melegben a nap- és szélerőművek teljesítménye is csökkent, Kínának egyszerűen nem volt mihez nyúlnia.
Mindehhez hozzájön a cseppfolyósítottföldgáz-import magas ára is, az orosz–ukrán háború és az EU-G7 tandem szankciós politikájának köszönhetően, ami a következő években várhatóan tovább fogja lassítani Kína szénről tisztább energiahordozók felé való elmozdulását.
Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy Kína előrelátó stratégiai tervezéssel elérte, hogy mára a tisztaenergia-átmenet globális szinten nélkülözhetetlen szereplőjévé vált.
Többet fektet megújuló energetikai fejlesztésekbe, és több megújuló kapacitást installál, mint a világ többi része összesen. Az évi 8-11 százalékos energiaigény-növekedés azonban olyan kihívásokat jelent az ellátásbiztonság garantálása terén, amelyekkel a nyugati világ már régen nem szembesült. Mindezt egy energiaválságos és háborús konfliktusokkal terhelt világban kell megoldania, amelyben ő maga is időnként a célkeresztbe kerül, legalábbis a retorika szintjén. Kína mindenesetre fenyegetve érzi magát, és most úgy tűnik, egy időre visszanyúl a szénhez, az egyetlen valóban nagy mennyiségben rendelkezésre álló hazai energiaforrásához. Ne felejtsük azonban, hogy ebben nincs egyedül. Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Görögország és Ausztria is lépéseket tett a széntüzelésű erőművek élettartamának meghosszabbítására. Magyarországon a Mátrai Erőmű lignittüzelésű blokkjainak eredetileg tervezett 2025-ös leállása 2027-re, az új földgáztüzelésű blokk üzembe lépésig kitolódik az áramimport növekedésének elkerülése érdekében. Reméljük azonban, hogy ez az időszak nem fog már sokáig tartani, és 2024-ben kompromisszumos megállapodásokkal véget érnek a háborús konfliktusok, kialakulnak az új energiakereskedelmi értékláncok, és újból előtérbe kerülhet a zöldítés az ellátásbiztonság kockáztatása nélkül.
