Kétszázezer forint jutalmat kapnak az árvízi védekezésben részt vevő állami alkalmazottak

• 2024. október 23., szerda •
A kormány nettó kétszázezer forint egyszeri pénzjutalommal ismeri el az árvíz elleni védekezésben a terepen részt vevő állami alkalmazottak, valamint különösen indokolt esetben a polgárőrök, önkéntes tűzoltók, önkormányzati tűzoltóság tagjainak, valamint létesítményi tűzoltóság foglalkoztatottjainak munkáját.
Kétszázezer forint jutalmat kapnak az árvízi védekezésben részt vevő állami alkalmazottak

Nettó kétszázezer forint egyszeri pénzügyi elismerést kapnak az árvíz elleni védekezésben a terepen részt vevő állami alkalmazottak – írja az Index.

A kormány a határozattal az árvíz elleni védekezésben a terepen részt vevő emberek munkáját igyekszik elismerni, amely kimondja, hogy „a kormány egyetért a védekezésben részt vett állami alkalmazottak munkájának elismeréseként azzal, hogy akik a) – a 4. pont b) alpontjában foglalt személyek kivételével nem önkéntesként – a terepi védekezésben a helyszínen közvetlenül részt vettek, valamint b) a terepi védekezést közvetlenül irányították,

nettó 200 ezer forint egyszeri pénzügyi elismerést kapjanak.

Azt, hogy kik azok az állami szerveknél foglalkoztatott kollégák, akik jogosultak az elismerésre, 4 illetékes minisztereknek (belügyminiszter, energiaügyi miniszter, honvédelmi miniszter, közigazgatási és területfejlesztési miniszter) október 25-ig kell felmérniük, majd a juttatást a felmérést követően azonnal utalni kell.

Önkéntesekre is vonatkozhat az elismerés

A határozatban az is szerepel, hogy különösen indokolt esetben a belügyminiszter a polgárőr szervezet tagjaként, az önkéntes tűzoltó egyesület tagjaként, az önkormányzati tűzoltóság tagjaként, valamint létesítményi tűzoltóság foglalkoztatottjaként az árvízi védekezésben részt vevőket, akik a képviselt szervezet illetékességi területén kívül vettek részt a védekezésben, szintén megkapják a pénzjutalmat. 

Varga Mihály pénzügyminiszternek az elismerések kifizetéséhez a forrásokat október 31-ig kell megtalálnia. A kormány az szja-törvényt is módosította, hogy az árvíz elleni védekezésben részt vevők hivatalos szolgálatának elismeréseként a Magyar Államkincstár által folyósított összeg adómentes lehessen. 

Egy másik határozatában 4,4 milliárd forintot csoportosít át az Energiaügyi Minisztérium számára „a 2024 szeptemberében a Dunán és mellékvízfolyásain levonuló árhullám miatt végzett árvízi védekezési és vízminőség-kárelhárítási tevékenységgel összefüggő feladatok kapcsán”.

Forrás: index.hu
Nyitókép: Balint Szentgallay / NurPhoto / NurPhoto via AFP

közösség

további frisss

lap tetejére