Miért volt fontos számodra, hogy részt vegyél a jótékonykodásban?
Néhány éve kezdtek el a tévécsatornák olyan süteményvásárokat tartani, amelyeknek a bevételét a daganatos betegek gyógyulására ajánlották fel. Eldöntöttem, hogy én is szervezek hasonlót, megtettem, és másfél millió forintot gyűjtöttem így össze egy SMA-beteg kisfiúnak.
Bennragadtam a jótékonyodásban, fontosnak tartom ezt a fajta felelősségvállalást, és azt, hogy ha egyszer valami mellett komolyan kiállunk, akkor azt hosszú távon tegyük.
Televíziós szerepléseid óta közismert vagy, gyerekek választanak példaképül. Ez is közrejátszik ebben?
Ezek inkább magamnak fontosak. Ha mások figyelnek, láthatják, mely ügyek lényegesek számomra. Szerintem sokkal több embernek kellene sokkal nagyobb energiát ilyesmire fordítania! Úgy érzem, hogy nagyon nagy lemaradásunk van ebből a szempontból itthon, mert látom, hogy az USA-ban és az ázsiai országokban hogy megy ez, tehát van tapasztalatom. Éppen ezért teljes mellszélességgel állok ki most a küzdősport gála mellett, és kíváncsain várom, mekkora bevétel jön össze a jegyekből. Arra biztatnék mindenkit, hogy jöjjön el, mert biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz velünk a közönség.
Hogy látod, mennyire népszerűek ma itthon a küzdősportok?
A magam tapsztalatából kiindulva - 16 éves sportmúlttal és több mint 150 mérkőzéssel a hátam mögött, látva rengeteg országot, legutóbb az USA-ból jöttem haza - azt mondhatom, hogy egyrészt vannak itthon olyan problémák, amelyek kis ráfordítással orvosolhatóak.
Én úgy gondolom, ha valami elromlott, nem kell kidobni, inkább meg kell szerelni.
Ez a küzdősporttal is így van. Ettől függetlenül szerintem a sportág most a fénykorát éli, elképesztően jó amatőr- és utánpótlás-eredmények születnek, jó látni, hogy a fiatalok is rákaptak az ízére.
Mennyire közönségkedvenc a műfaj?
Hogy a közönség bejön-e, vagy sem, azon múlik szerintem, hogy van-e valami plusz töltete a gálának, ami összehozza az embereket, mint amilyen most a jótékonysági gyűjtés. Régebben több olyan gála volt Magyarországon is, amelyen sok ezer ember tombolt, manapság ilyen ritkán van. Ez ellen én úgy tudok tenni, hogy amikor itthon vagyok, elvállalom a szereplést ezeken.
Súlyukat, színvonalukat tekintve hol helyezkednek el ezek a gálák a te karrieredben?
Azt mondhatom, hogy kellő súlya van a mostani büki gálának is. A WMAC egy feltörekvő európai szervezet, nyertem már náluk Európa-bajnoki címet, most pedig profi világbajnoki címért lépek szorítóba, pláne úgy, hogy itt lesz, Magyarországon, borzasztó nehéz feladat lesz, azt érzem. Az ellenfelem egy nagyon erős francia srác (Maman Chariffou - a szerk.), de bízom benne, hogy november 5-én olyan felkészültséggel állok majd ott a ketrecben, hogy aznap este nem nagyon lesz ellenfelem.
Készülsz külön erre a gálára, vagy folyamatosan csúcson vagy?
Egy világbajnoki övért mindig egy kicsit másképp kell nekiindulni.
Ha tudja az ember, hogy komoly a tét, akkor valami átkattan az agyában, és tudja, hogy most nem 100, hanem 110 százalékot kell beletenni.
Én mindig minden mérkőzésre úgy érkezem egyébként, hogy megpróbálok 110 százalékosnak lenni! Valójában inkább pszichésen készül ilyenkor jobban az ember, én is emésztem, rágom, átgondolom, hogy mit hogyan szeretnék csinálni. Elképzelem azt is, hogy rajtam van a bajnoki öv, mert ezt akarom, de amikor ott vagyok, rajtam kívül van ott még egy ember, aki ugyanezt akarja, tehát nem olyan könnyű műfaj. Ha valaki ezt szenvedéllyel csinálja, az az egyik legcsodálatosabb dolog a világon!
Van trükköd az ilyen meccsek előtt?
A trükköm a feleségem! Ő előszeretettel elkísér a mérkőzéseimre. Magyarországon van egy 100-150 fős szurkolótáborom, amely biztosan eljön. Külföldön pedig mindig fekete lóként lépek szorítóba: senki nem szurkol, a meccs végén azonban mindig odajönnek gratulálni, de ehhez hozzászoktam már. Ezért is nagyon szeretek itthon szorítóba lépni, mert óriási pluszt ad a közönség.
Gála után hogyan tovább? Visszamész Amerikába?
Tervben van egy hosszabb távú együttműködésem egy profi amerikai promócióval. Korábban eltöltöttem egy hetet New Yorkban, és nagyon meg voltak elégedve a munkámmal, ott ajánlottak egy lehetőséget, ezt követheti egy hosszabb időre szóló megállapodás.
A karrieredet is ott képzeled el?
Nem, a karrieremet nem, inkább gyerekkori álmok voltak ezek: eljutni az USA-ba, Kínába, és azt, hogy ezek az álmok teljesültek, semmi másnak nem köszönhetem, csak a sportnak.
