Bizonyára utóbbiról már sokan hallottak. Honfoglaló őseink a Kárpát-medencébe érkezésükkor művelés alatt álló nemesfémbányákat találtak, amelyeket az őshazákban szerzett ismereteik alapján kezdettől fogva tovább műveltek. Biztos feljegyzéseink vannak arról, hogy Selmecbányán és környékén már ekkor ezüstöt és aranyat bányásztak. III. Béla király (uralkodott: 1172-1196) névtelenségbe burkolózó krónikása, Anonymus pedig Gesta Hungarorumában tett említést az erdélyi aranymosókról. Tény, hogy a hazai nemesfém-bányászat a királyság hajnalán még nem bírt nagy jelentőséggel, ám új helyzetet teremtett a középkori pénzválság.(Bizony különböző válságok nem csak az legújabb korban voltak és vannak.)

Gazdasági válság és a magyar nemesfémek

A XII. századi válságot az okozta, hogy az egyre kisebb értékű helyi dénárok, a különféle ezüstpénzek túlzottan változatosak voltak, illetve a pénzverési jogok feletti nyerészkedés komoly akadályokat állított az európai kereskedelem elé. Ahhoz, hogy a válság véget érjen a korábbiaknál jobb minőségű pénzekre volt szükség. III. Béla felismerte, hogy a magyar pénzromlást meg kell állítani. Érdekes módon az arany jó ideig azért nem jöhetett szóba, mert Európa készletei nem voltak jelentősek. 

Miután azonban a XII. században egyre élénkebb kereskedelem indult be Kelettel, a bizánci és az arab fizetőeszközök miatt elkezdett az aranypénz gyökeret verni az öreg kontinensen!  Béla király megnövelte az érmék nemesfém tartalmát és azok súlya is megnőtt.

A XIII. század közepén komoly fordulópontot jelentett, amikor Genova és Firenze belevágott az aranypénz-készítésbe. A Magyar Királyság hatalmas nemesfémkészletekkel (arany, ezüst) bírt, viszont a szerencsés helyzetünkből sokáig a környező országok húztak hasznot. Így például Velence, Krakkó vagy az árumegállító joggal bíró Bécs.  

Anjou Károly gazdasági reformjai

A nagy áttörést Anjou Károly király uralkodása (1308 -1342) hozta el. Zseniálisan felismerte a helyzetet és teljesen új irányba állította a gazdaságot. Előtérbe helyezte és törvényeivel felvirágoztatta a kereskedelmet és a bányászatot, mindemellett pedig firenzei mintára aranypénzt veretett.

A legnagyobb húzás az volt, hogy a nemeseket is érdekeltté tette a kitermelésben. A kibányászott nemesfémek egyharmadát ugyanis azok megtarthatták, így a főuraknak is érdeke lett az új bányák feltárása. Az oklevelek tanúsága szerint aranybányák, aranymosók vagy épp aranyművesek voltak egyebek mellett Erdélyben, a Szepességben, Szatmárban, Liptóban és Szlavóniában is.

A körmöci dukát, amit még Skandináviában is hamisítottak

A pontos számok nem ismertek, becslések szerint évente mintegy 1000 kilogrammnyi aranyat termeltek ki Magyarországon, amely egy időben Európa teljes termelésének több mint 80%-át(!) is kitehette.  Ebben az időben, és egészen a XVI. századig az európai aranytermelésben Magyarország állt az első helyen. A XIII. század második felében ezüsttermelésünk az európai termelés egynegyedét adta. Ekkor évente körülbelül 10 000 kg ezüstöt termeltek a magyar bányák.

Summa summarum: a középkorban a kontinensen forgalomba került arany túlnyomó része tőlünk származott!

Az egyik hazai aranyváros Körmöcbánya lett, ahol pénzverde is működött, sőt működik a mai napig. Az itt készült aranyforintot később „körmöci dukátként” emlegették, amely hosszú időn át a legértékállóbb pénz volt Európában. 

Nemesfémtartalma roppant magas volt: a 3,5 gramm súlyú, 24 és ¾ karátos érmék a későközépkori források színaranyként tüntették fel. A népszerűsége miatt a csillogó forintokat Európa távolibb pontjain, még Skandináviában is hamisították.

Az „aranykorszak” vége

A hazai aranybányászatot néha a háborúk akasztották meg. Körmöcbányát 1433-ban például kifosztották a husziták. A felvidéki várost még Hunyadi János sem tudta bevenni, csak fia, Mátyás király alatt sikerült egy békekötéssel visszacsatolni. A középkori „aranykorszak” végét egyrészt a felszín közeli gazdag telepek kimerülése másrészt az ország középső területének török kézre jutása, illetve ennek eredményeként az ország három részre szakadása okozta. A törökök kiűzése után még hosszú időre volt szükség az ércbányászat talpra állításához. 

Újabb virágkora Mária Terézia uralkodásának idejére tehető. A királynő intézkedései nyomán jelentős technikai újításokat vezettek be a magyarországi ércbányákban, melyekkel csökkentették a vízveszélyt, növelték a termelékenységet. Az egész magyar bányászatra kiható intézkedése nyomán alakult meg a Selmeci Bányászati Akadémia.

A  felvidéki, szatmári és az erdélyi nemesfém-bányászat a

XIX. század végén megközelítette az évi 2000-3000 kg arany- és a 20 000-30 000 kg ezüsttermelést. Ezt a termelési lehetőséget vesztettük el a trianoni békediktátummal!

Magyarország sok más mellett elvesztette az összes működő színes- és nemesfémbányáját és az ezekhez tartozó feldolgozóiparát is. 

1933-ban állami kezelésbe került a recski ércbánya, amely a két világháború között az ország egyetlen nemesfémbányája volt. Itt az ércek dúsítására, ún.  flotáló mű is létesült. A recski ércbánya nemesfémtermelése az 1970-es évek elejéig, a bánya bezárásáig évente átlagosan 80 kg arany és 800 kg ezüst volt. 

Börzsönyi lehetőség

Most pedig reménykedhetünk, hogy a műholdakkal készített svájci georadar kutatások nem tévednek. Ha ez így van, akkor a korábban becsült 13 ezer milliárd helyett 50 ezer milliárd forint értékű, 3000 tonna aranyat és 3000 tonna ezüstöt rejthet  gyomrában a Börzsöny.  Nem nehéz belátni, hogy ez milyen potenciálisan elképesztő gazdasági lehetőségeket rejt magában. Lehet, hogy ismét arany nagyhatalom leszünk?