Feljelentést tesz a Szombathelyi Fidesz a plakátbotrány ügyében

• 2024. június 05., szerda •
A Fidesz Szombathelyi Szervezetének közleményét olvashatják.
Feljelentést tesz a Szombathelyi Fidesz a plakátbotrány ügyében

Megszületett a jogerős döntés Nemény András és az Éljen Szombathely (ÉSZ) botrányos plakát ügyében. A Kúria kimondta: választási törvényt sértett az az eljárás, miszerint az önkormányzati cégek az ÉSZ kampányát segítették azzal, hogy közpénzből sokszorozták annak arculati elemeit.

Nemény András polgármester korábbi, hasonló esetben követett eljárásából az következik, hogy törvénysértés gyanúja esetén belső vizsgálatot indít, és ha a gyanú beigazolódik, az önkormányzati cégvezetők ellen feljelentést tesz, illetve kezdeményezi munkaviszonyuk rendkívüli felmondással történő megszüntetését.A gyanút ezúttal a Kúria döntése igazolta.

Nemény András pedig nem tesz semmit.  A Fidesz Szombathelyi Szervezete kiáll a közélet tisztasága mellett, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz egyrészt a választói akarat tiltott befolyásolása, másrészt közpénzzel való visszaélés miatt.

Nemény András ugyanis közpénzből kampányolt azért, hogy jogtalanság árán is bebetonozza a hatalmát. Nemény András meglopta a szombathelyieket, ezért méltatlanná vált a polgármesteri tisztségre. Felszólítjuk, hogy haladéktalanul mondjon le, és lépjen vissza a jelöltségtől!

FIDESZ Szombathelyi Szervezete

közösség

további frisss

lap tetejére