Mi motiválta Önt, hogy a félelemmel, annak vizsgálatával, természetével és az ez elleni küzdelemmel foglalkozzon? 

Amíg háborús tudósítóként és külpolitikai újságíróként dolgoztam, eléggé egyértelmű volt, hogy az embereket leginkább az foglalkoztatta, hogy én hogyan merek elmenni a veszélyes háborús övezetekbe. Sokszor meg is kaptam a kérdést, hogy nem félek-e? Ilyenkor,

amikor bevallottam, hogy félek, akkor a kérdezőkön csodálkozást, sőt néha csalódottságot véltem felfedezni.

Ezek után elkezdett a kérdés foglalkoztatni, hogy miért vágynak sokan egy olyan élet után, amelyben nincsen félelem? Mi az, amit az ember meg mer tenni félelmei ellenére, s mi az, amit nem? Szerintem nagy különbség van a két lehetőség között. Elkezdtem ezért a saját működésemet is alaposabban vizsgálni, hogy mit hoz ki belőlem a félelem, akár a normál civil életemben, vagy egy adott veszélyes terepen? Utóbbi esetben inkább egyfajta felhajtó erőként működött.

Rájöttem arra, hogy meg kell tudnunk, hogy milyen saját elképzelésünk van a félelemről.

Megengedjük-e magunknak, hogy féljünk, vagy inkább szégyelljük és próbáljuk meg elnyomni önmagunkban? A félelem szerintem adott, ezeket az érzéseket soha nem mi választjuk, hanem a szituációk hozzák. Ha elnyomjuk, akkor azzal csak aknamunkát végzünk későbbi életünkre vonatkozóan, úgyhogy az én kutatásaimnak és a könyveimnek az a célja, hogy segítsek az embereknek lehántani magukról a félelemmel kapcsolatos szégyent. A félelem, ha tudatosabbak vagyunk, ha jobban megismerjük a működését, elfogadjuk az érzéseinket, akkor még komoly erőforrás is lehet saját határaink átlépéséhez.

Ön nagyon sok emberrel találkozik munkája során, gyakran veszélyes, háborús vagy más konfliktusos helyzetekben. Találkozott már olyanokkal is, akikben nincs félelemérzet? 

Érdekes, de kétféle módon is léteznek ilyen emberek.

Az egyik az, aki profi módon elnyomja magában az érzést, a másiknak pedig egyszerűen nem működik az agyában az ezért felelős rész.

Kutatások egyébként kimutatták, hogy akiknél ez nem működik teljesen jól, és nem éreznek emiatt félelmet, azoknál egyébként nagyon fontos szociális funkciók sem működnek igazán. S ez bizony a hétköznapi életükben, bizonyos helyzetekben kellemetlenségeket és nehézségeket okoz. Az is káros persze, ha valaki túlságosan elnyomja a félelmeit, és nem akar róluk tudomást venni, mert adott esetben nem ismeri fel a valós veszélyhelyzeteket.

Jól értem, a félelem leküzdése elsősorban saját magunk hozzáállásán, nem a külső tényezőkön múlik?

Igen, nagyon fontos a tudatosság! Sajnos nagyon sokszor egyfajta robotpilóta üzemmódban működünk, és úgy hozunk döntéseket, hogy nem tudatosítjuk azokat az érzéseinket, amelyek egy helyzettel kapcsolatosak. Sokszor persze azért, mert korábbról rossz tapasztalataink vannak. A rossz, negatív érzéseket meg kell próbálnunk elfogadni, mert

ezek is olyan jelzések, amelyek mindig mondanak valamit.

Ítélkezés helyett legyünk megfigyelők! Figyeljük meg, hogy a rossz érzés, a félelemérzet honnan jön, mire irányul, és mire figyelmeztet? Ha ez sikerül, akkor tudunk jó döntéseket hozni konkrét élethelyzetekben.

Al Ghaoui Hesna 1978-ban született szír édesapától és magyar édesanyától. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát szerzett. A Magyar Televízió munkatársaként több mint húsz országból, köztük számos háborús övezetből tudósított. Riport- és dokumentumfilmjeit több rangos elismeréssel, köztük Prima Primissima díjjal jutalmazták.