Harmadik segélyszállítmányát vitte csütörtökön a horvátországi Sziszek városába a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. Tuczainé Régvári Marietta karitász-igazgatótól megtudtuk, hogy először olyasmit vittek a földrengés sújtotta térségbe, amire a tragédia után azonnal szükség volt, a következő szállítmányba pedig már aggregátorok, kályhák és tartós kész élelmiszerek kerültek. Nemrég minden templomban gyűjtést szerveztek, így most már többfelől – magánszemélyektől és építőipari, illetve más vállalkozásoktól – érkezett a segítség.
Négy, egyenként 24 tonnás kamion telt meg téglákkal, szigetelőanyaggal, tetőcserepekkel,
de még a fuvar is ajándék. További négy furgont pakoltak meg a karitászosok: ezekbe játékok, 70 doboznyi alma, és más hasznos holmik kerültek. Az adományokat dr. Székely János megyéspüspök is megáldotta, aki arról beszélt, hogy az otthon nélkül maradt ötezer horvát család mindegyikén ugyan nem tudunk segíteni, ötezer házat nem tudunk felépíteni, de minden kis segítség számít. Utalt az ősi horvát-magyar kapcsolatra, e kapcsolat erejére, és arra, hogy a magyaroktól érkező adományok annak a néhány családnak, amelyekhez ezek eljutnak, azoknak fontos és életbevágó. Úgy fogalmazott: miközben
a közömbösség globalizációja terjed a világban, a helyi Karitász másképp működik,
jó példát mutat, azonnal és önzetlenül segít.
A Karitász vásárolt egy mobil házat is – szintén az egyházmegyében összegyűlt adományokból, mintegy 3,3 millió forintért -, ezt a jövő héten juttatják el Horvátországba, hogy egy család átmeneti otthona lehessen akár másfél-két évig. Nem lesz egyszerű a szállítása, de ezt is megoldották.
Először január másodikán keltek útra, akkor Horváth Sándor állt a konvoj élén. - Röviden összefoglalva:
félnek, de remélnek a horvátországi földrengés sújtotta térségben élők
– mondta a Frisss.hu-nak Horváth Sándor Karitász-önkéntes. Félnek, mert a háború is kiszámíthatóbb volt a mostani helyzetnél, sokan az első rengések óta félszemmel alszanak, hiszen hetek óta nem nyugszik a föld. - Ugyanakkor remélnek is a horvátok, ez érezhető volt, amikor ott jártunk. Bárkivel találkoztunk, akár érintett volt a tragédiában, akár nem, legelőször a köszönetét fejezte ki felénk. Közben pedig statikusok járják a településeket, a sérült házakat, és mérik fel a károkat. Mindez azonban nehézkes, hiszen
folyamatosak az utórengések, így a helyzet folyton változik.
Az a ház, amely először zöld (biztonságos) vagy sárga (javítandó) jelzést kap, a következő felmérésnél már könnyen kaphat pirosat (lebontandó). Sokan saját házaik udvarán élnek most lakókonténerben, de vannak, akik ilyen konténerekből álló telepeken húzzák meg magukat, vagy kultúrházakban, fűtött sátrakban. Alkalmi menedék mindenkinek jutott, de más problémák is vannak: azokban a házakban, ahol ugyan ledőlt a kémény, de az épület lakható, most is fűtenek, a füst pedig a tető síkjából gomolyog kifelé. Ez pedig tűzveszélyes, a gondok tehát újabb és újabb kockázatokat teremtenek.
Valahogy azonban létezni, élni kell….
– hát így telnek a horvátok mindennapjai mostanság, ezért életbevágó, hogy aki tud, segítsen.
