Holnap elstartol a XX. Savaria Történelmi Karnevál

frisss • 2019. augusztus 21., szerda •
A belvárosban már épülnek az egyes helyszínek.
Holnap elstartol a XX. Savaria Történelmi Karnevál

Célegyenesbe fordult a XX Savaria Történelmi Karnevál előkészítése.

A nagyszabású fesztivál elindítása előtt héttel megtartották utolsó sajtótájékoztatójukat a szervezők, ahol a program-információkon túl a technikai- biztonsági tudnivalók is elhangzottak.

Dr. Puskás Tivadar polgármester elmondta, hogy a Savaria Karnevál a város nemzetközi kapcsolatépítésének egyik legfontosabb helyszíne, ilyenkor meghívják a testvérvárosok képviselőit is a rendezvényre. Idén küldöttség érkezik többek között Kaufbeurenből, Oberwartból, Ramat Gan-ból és az új portugál testvérvárosból is. A programok meglátogatása mellett szakmai tárgyalásokat is folytatnak a partner-településekkel. Tiszteletét teszi a Savaria Karneválon több nagykövet is, mellettük hátrányos helyzetű gyerekeket is vendégül látnak, akik többségében külhoni magyarok.

Megtudtuk, hogy Dr. Puskás Tivadar magánemberként is szívesen látogatja a rendezvény eseményeit – amennyire a hivatalos programok erre lehetőséget adnak – de ilyenkor a menetrendet az unokák diktálják.

A karnevál felvezető eseményei augusztus 15-én, a karneválszínház premierjével el is kezdődtek. Réthly Attila, a Weöres Sándor Színház főrendezője és a darab rendezője elmondta, hogy nyári darabot csinálni mindig más, mint egy kőszínházi előadást. A próba folyamat rövidebb, ezáltal sűrűbb és feszítettebb is. A színészek a nyári szabadságuk mellett dolgoznak, így mindig próbálnak figyelni arra, hogy pihenésre is jusson idejük. Az idei darab Goldoni: Két Úr szolgája című művének Hamvay Kornál általi modern átirata, ami egy olasz maffia-történetbe kereteibe helyezi az eredeti játékot, A főnök meg én meg a főnök címmel.

Jordán Tamásnak, a Weöres Színház igazgatójának az idei lesz a tizennyolcadik karneválszínháza. Elmondta, hogy mindegyiket nagyon nagy lelkesedéssel várta, mindegyik más-más dolog miatt áll közel a szívéhez. Az idei könnyed, humoros színházi előadást már a nyilvános főpróbán is vastapssal jutalmazta a közönség, ami a színészek számára az igazi visszajelzés.  A darab iránti érdeklődés óriási, a karneválszínházi előadásokra elővételben valamennyi jegy elkelt.

Csapláros Andrea, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumi elnöke az Iseumban megnyíló Képtér-Savaria underground kiállítást és az OTB Bank alatti római városrészlet megtekintését, valamint Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estjét emelte ki a programok sorából. Az előadást a Bartók teremben tekintheti meg az érdeklődő nagyérdemű. Jegyet 1000 Ft-os egységáron lehet megvásárolni a Fő téri Információs pavilonban, illetve a Tourinform Irodában.

Grünwald Stefániától, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy az idei, jubileumi karneváli eseményt a szokásosnál is nagyobb média-érdeklődés kíséri. Augusztus 23-án az M5 csatorna forgat egész nap a helyszínen, augusztus 24-én pedig a Kossuth Rádió Szombat délelőtt, Szombat délután című műsora jelentkezik élőben a Savaria Történelmi Karneválról. Összeállt a Guszto-tér programja is, ahol a 25 éves évfordulóját ünneplő Collegium Gladiatorium gladiátorai, Kassai Lajos lovasíjász, a Savaria Legio egyesület katonái, Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke mellett két olimpikon dobóatlétánk, Gyurátz Réka, Halász Bence, és Rácz Jenő Michelin csillagos séf is fakanálhoz nyúl. A közönség megkóstolhatja a római köznép, a katonaság és a patríciusok feltételezett ételeit is.

A karneváli menetben új csoportokat köszönthetünk idén: hosszas egyeztetés után a magyar bajnok Falco Kosárlabda klub, a szintén bajnok Szombathely Crushers - amerika football csapat és az idén 100 éves jubileumát ünneplő Haladás Sportegyesület különböző szakosztályai is felvonulnak.

A rendezvényre érkező látogatók biztonsága kiemelten fontos a szervezőknek. Polgár Zoltán, a Savaria Történelmi Karnevál biztonsági koordinátora elmondta, hogy a rendezvény építése miatt a terület lezárása augusztus 20-án kezdődik meg. Kéri a lakosságot, hogy ők is tartsák szem előtt a biztonságot, ne parkoljanak lezárt területre, segítsék a fesztivál szervezők munkáját.  Változik a buszközlekedés útvonala is, erről külön tájékoztatást tesznek közzé.

Köcse Tamás, az Országos Mentőszolgálat vezető mentőtisztje a rosszullétek, balesetek esetén követendő teendőkre hívta fel a figyelmet.  A rendezvényre érkező látogatók többsége csak a karneváli helyszínek fantázianeveit ismeri, amit a segélyhívó központ nem tud beazonosítani. Ezért kéri a vendégeket, hogy probléma keressék a legközelebb eső zöld menekülési útvonalat jelző táblát, és annak számát mondják be segélyhívó központnak.

Lakatár Gábor, a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője   javasolta, hogy a látogatók váratlan időjárási helyzetekben fokozottan figyeljék a szervezők iránymutatásait, különösen a színpadok melletti kijelzőkön megjelenő rövid, közérthető információkat. Az időjárási radarokat folyamatosan figyelik majd, és jelzik a változásokat a szervezőknek.

Verrasztó István, Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályvezetője szintén nyugodt rendezvényt kíván a látogatóknak, ennek érdekében a Rendőrkapitányság egyenruhás és civil állománya is dolgozni fog a Savaria Történelmi Karneválon. A nagy tömeg miatt   mindenki ügyeljen fokozottan az értékeire.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére