Pünkösdi Lélek 
Egy édesanya mesélte, hogy egy alkalommal sok medencés, csúszdás fürdőben voltak a családdal. A nagyobbak azonnal a medencék valamelyikébe vetették magukat, de a legkisebbik gyermeket, aki mindössze három éves múlt, s aki először volt életében ilyen helyen, alig tudta rábeszélni arra, hogy a pancsoló vizébe bemenjen. A kicsi sosem látott még ekkora vizet, érthető volt félelme. Aztán amikor látta, hogy a hozzá hasonló korúaknak semmi baja sincs a víztől, nagy nehezen bemerészkedett, persze édesanyja felügyelete mellett. Hamar megbarátkozott a vízzel, önfeledten játszott, élvezte, hogy pancsolhat kedvére.

Olyannyira jól érezte magát, hogy egyszerűen nem akart kijönni a vízből, amikor egy idő után anyukája erre kérte. Ami korábban fenyegető és félelmetes volt számára ismeretlensége miatt, az gyorsan vonzóvá, kedvessé vált, olyan dologgá, amitől nem akart megválni. 
E vizes példa talán segít megvilágítani a mai „tüzes” nap tartalmát. Kezdetben talán félünk a Szentlélek érintésétől, a Szentlélek tüzétől, nem akarjuk megégetni magunkat vele, de amikor engedjük, hogy eltöltsön, élővé tegyen és lelkesítsen minket, akkor semmiképpen sem akarnánk megválni tőle, s azt szeretnénk, hogy mindig bennünk lobogjon lángja.