Sajnos a magyar mentalitás egyik velejárója, hogy panaszkodunk. Épp ezért nehéz igazságot tenni az energiavámpírok népes táborában. Vannak köztük, akiket a félelem és az önbizalom hiánya vezérel, másokat az egoizmus. Az eredmény mindig ugyanaz: a beszélgetést mindig a panaszos irányítja és teszi mindezt úgy, hogy közben empátiát ébresszen áldozatában.

Azonban ha túl sok időt töltünk az ilyen személyiségű emberekkel, meglepően hamar törhet ránk a szellemi fásultság, fáradtság. Sőt, ha nem vesszük észre a figyelmeztető jeleket, akkor egészen a depresszióig csúszhatunk.

Fontos kiemelni, hogy energiavámpírok mindenhol vannak: a családunkban, a baráti körben, a lakóközösségünkben és a munkahelyen is. Mielőtt pálcát törünk az egyes típusú mártírok felett, különbséget kell tennünk a segélykérés és az állandó siránkozás között. Ezek az emberek ugyanis nem fejlesztették ki a problémamegoldó képességüket. Ne hagyjuk figyelmen kívül azt sem, hogy nem a mi dolgunk ezeket sínre tenni, tehát megélni más gondját. Természetesen meghallgathatjuk, tanácsot is adhatunk, de ha sokadszor is elköveti ugyanazokat a hibákat, tovább kell lépni. Ennek oka pedig önmagunk védelme.

Hogy valóban Pengék legyünk (akár Wesley Snipes-szerű értelemben) meg kell különböztetnünk néhány csoportot.

Ismerős lehet, amikor a környezetedben lévő ember folyamatosan siránkozik? Mindig más a hibás, mást okolnak még az egyértelmű esetekben is. Folyamatosan panaszkodik és tanácsolhatsz bármit, meghallgatja, mert jól nevelt, de falra hányt borsóként tekint a véleményedre. Ezért az érzelmileg manipuláló mártírokat nagy ívben kerüld el.

Vannak önértékelési problémákkal küszködő emberek? Bizonyára ismersz Te is párat. Ők azok, akik zavarba próbálnak hozni, ezáltal kiváltva a szégyenérzeted. A lényeg ugyanis az, hogy addig sem kell szembesülniük az alacsony önértékelésével és az égetéseddel csökkentené az „árfolyamod”.

Ha környezetedre tekintesz, biztos tudsz Te is egy nevet mondani, aki annyira esetlen, hogy az már cuki. Igen ám, de Ők képtelenek saját lábukra állni és mindenkire úgy tekint, mint a szüleire, tehát Rád is. Szép dolog persze az önzetlen segítség, azonban ezek az emberek addig állnak a lábadon, amíg hagyod. Nem csoda, hogy a végén azt érzed, hogy magadra egy csepp energiád sem jut.