Már a hetedik filmzenés esttel támadta szívünket és lelkünket a Savaria Szimfonikus Zenekar, most Hollywood Movie Music Classics névvel. Szombathelynek nem kell bemutatni az amúgy évről-évre teltházat generáló, alapjaiban jó koncepcióra építkező estét. Merthogy nevéből fakadóan – legyen az rövid vagy hosszú – ez a pár óra a csillogásról, a közönség sztárrá válásáról és az egy-egy dal alatti túlcsorduló érzelmekről szól. Arról a hollywoodi fílingről, amit bevallunk magunknak vagy sem, irigylünk.
A tavalyi fellépők: Esto és Danics Dóra is megnézték
Az idei is hajazott erre, több-kevesebb sikerrel. A szokásos tűzijáték, a vörös szőnyeg, a színes pásztázó fények, a plafonra vetített csillagok néhol visszaadták a korábban megszokott Hollywood Classics-hatást, de ez mégsem volt ugyanaz. Az erkélyen ahol ültem az énekekből szinte semmit nem lehetett hallani – ismerőseim elmondásából amúgy a lenti rész hátsó soraiban sem - , a zenekar ugyanakkor csodálatosan szólt. Ismertem a dalszövegeket így tudtam követni mindazt, amit a fiatal szombathelyi tehetség Korponay Zsófia és/vagy a Voice győztese, Pál Dénes lent a színpadon énekelt. Zavaró volt ezenkívül, hogy annyira erős volt a fény, hogy a kivetítőn futó filmjelenetek egy részét nem lehetett látni.
Korponay Zsófi szinte leénekelte a színpadról a Voice győztesét
De amiért igazán húztam a számat azok a filmválasztások voltak. Bár remek gondolat, hogy a hetes szám jegyében válogatták össze a filmzenéket, azaz valamilyen úton-módon kapcsolódott a héthez, érts: hetedik rész, hét éve jelent meg stb.. de sokszor ez inkább hátrány volt, mint előny. Jóval több ismertebb szám kellett volna. Vártam az áttörést, a nagy lendületet, a nem csak lírai dalokat, a hatást, de valahogy nem jött. Mint a Ponyvaregény, a Rendőrakadémia vagy a Hét év Tibetben, amik zeneileg lehengerlőbbek voltak. A dalokban is vártam még azt a pluszt, amit korábban Radics Gigitől vagy Danics Dórától megkaptam.
Némethy Marcsi és Bartók "Bond" Zoltán
Viszont a műsorvezető páros szerintem sokkal jobban működött, mint tavaly. Némethy Marcsi és Bartók Zoltán külön kis produkciót nyomtak az ismertetők alatt. Jól kiegészítették egymást és kicsit sem voltak erőltetettek. Tetszett továbbá, hogy ellentétben a pár évvel ezelőtti elődásokkal nem voltak táncos, színészi produkciók, így csak a zenére lehetett koncentrálni.
Pejtsik Péter for President!
A Pejtsik Péter vezette zenekar pedig fenomenális volt, gondolok itt a dallamos szólókra – külön kiemelve Pákolitz Andrea csellójátékát – vagy a közös zenei továbbgondolásokra. Bebizonyították ugyanis, hogy a híres James Bond-témák korábban Beethoven és Brahms műveiben is fellelhetőek voltak, amit a csúcsraphotoshoppolt fotókkal igazoltak. Szóval működött a poéngyár, amit vett a közönség is. Nekem mégis marad hiányérzetem, talán majd jövőre…
