Aztán honnan tudjuk, hogy pontosan melyik pontnál tartózkodunk? A Braille írással jelölt táblák nagyszerűek, de aki (mint például én) nem ismeri a pontírást?
A további gondolkodás helyett, azonban inkább a cselekvést választottam. Megfogtam Lili hámfogóját, megmarkoltam a fehérbotot, és ráléptem az ösvényre.
Hamar rá kellett jönnöm arra, hogy felesleges Lilim irányítását kérnem, sőt a fehérbottal való kapirgálást is beszüntethetem, hiszen a lebetonozott úton egy vezetősáv jól érzékelhetően vitt a helyes irányba. Így elengedve magam, talpammal követve a bordázást megindultam. A nap sütött, a szél virágok illatait sodorta felém, és én csak élveztem az erdő közelségét. Persze furcsa volt
flaszteren közlekedni, mert eddig a természet nekem mást jelentett: földes, murvás csapások, bokámat gáncsoló gyökerek, és a hajamba markoló bokrok.
Ezt félretéve, azonban teljesen jól éreztem magam. Azért közben a fehérbotomra is szükségem lett, hiszen a 800 méteres ösvény 26 ponton leágazik, így pásztázással kellett lefigyelnem, hogy mikor közeledünk egy állomáshoz.
Már a második pontot is elhagytuk, amikor komoly hiányérzetem támadt. Rendben van, hogy a táblák Braille feliratosak, és szuper, hogy az út szépen vezet, de mi lesz az élménnyel? Én nem ismerem a pontírást, úgyhogy meg vagyok lőve, és gyakorlatilag haladok egy ösvényen, de tétlenül.
Szerencsére hamar orvosolva lett a problémám. A kezembe kaparinthattam egy eszközt, amely meghangosította a kis túránkat. Maga a kütyü egy nyakba akasztható távkapcsolóra hasonlít. A számbillentyűzete olyan kiosztású, mint a telefonoké, így hamar ráakadtam a pöttyel is jelzett ötös gombra.
A metodika pedig annyi, hogy be kell ütnünk az állomás sorszámát, és megnyomni a középső nagy gombot, majd ,,tadam", ha a fülünkhöz emeljük elindul egy mp3 fájl, és mindent megtudhatunk az adott növényről. Egy rododendronnál például információt kaptam arról is, hogyha balra elfordulok, akkor megérinthetem a virágot. Némi vakos legyezgetés után valóban megszagolhattam a szépséget.
Így tényleg testközelből érezhettem a természetet. Rögtön elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy mi lenne akkor, ha éppen rosszul tudnám, hogy hányas táblánál állok? Beütném mondjuk az ötöst, ami egy nagy, erős fenyőfáról kezdene el beszélni, én meg közben határozottan egy bokrot tapogatnék. Azt hiszem megrendülnék a biológiai tudásomban…
Fél óra alatt körbejártuk a tanösvényt. Lili nyugodtan sétált a lábam mellett, de elhagyva a csapást ismét az irányítására szorultam. Igaz, hogy egy darabig még éreztem a vezetősávot, de már elkélt a segítség.
A növények csodálatosak voltak, a meghangosított állomások találóak, és nagyon élvezetessé tették az aszfalt koptatását. Egyedül valószínűleg nem indulnék el, hiszen az akadálymentes útig el is kell jutni, de társasági programnak mindenképp tökéletes volt!
