Előre szólok kedves nézők, hogy amint kinyitják a nagyterem ajtóit, érdemes minél előbb beülni a vörös bársonyszékekbe, mert Görög Lászlóval lehet édeskettes - több százasban a Casablanca című filmet nézni. Bár ő végig a színpadon kuporog a foteljében, elsőre fel sem tűnik, csak mikor hangosan szipog és papírzsebkendőért csoszog a házipapucsában a színpad másik végébe. Közben míg égnek a közönség felett a lámpák, és gyűlik a tömeg, a díszlet közepére lógatott kivetítőn Humphrey Bogart és Ingrid Bergman fekete-fehér örök klasszikusa forog.
Görög László vagyis Allen Felix filmkritikus erősen neurotikus hajlamú fickó, akit többek között ezért dobott két év házasság után a felesége. Amolyan magának való moziőrült, aki szívesen tölti a négy fal között a szabadidejét és kedvére dönti magába az aszpirint vagy a nyugtatót. A csöndes magányban vajon mit csinálhat egy szingli pasi? Hát persze, hogy álmodozik, de nem is akárhogy! A saját életének filmjére ezer meg ezer forgatókönyvet gyárt fejben, amik egytől egyig mulattatóan bizarrak. Újra és újra felmerül a”mi lenne ha?” kérdés.
Még a két barátja, Dick és Linda sem tudja nagyon kimozdítani a depresszióból, pedig folyton randevúkat szerveznek neki. A nők futószalagon jönnek-mennek Allen életében, ő pedig az összes ismerkedési lehetőséget valamilyen mélyről jövő ösztönös hülyeséggel elbaltázza. A párkeresési álmokfutást aztán az ikszedik nő után a teljes kimerülés és a szétesés fenyegeti. A történet ugyan kissé kiszámítható, de ez a legnagyobb hibája. Nem írom le a végét, nem akarom lelőni a poént, tényleg érdemes megnézni.
Görög László, a Weöres Sándor Színház ropogósan friss tagja egyszerűen zseniális. Nagyot nyert vele a szombathelyi társulat, olyannyira vonzza a figyelmet, hogy teljesen megszűnik a külvilág körülötte. Szerethető, ahogyan csetlik-botlik a kicsi brooklyni lakásában, ahol a polcok roskadásig vannak az álkedvenc filozófusok írásaival, a hűtőben whiskey helyett pedig csak kakaó lapul. Görög László vehemens egyszerűséggel hiteti el a nézőkkel, hogy ő tényleg ilyen. Mi pedig pillanatok alatt beleszeretünk a túlzottan álmodozó szerepbe. Ez valóban egy gyönyörű barátság kezdete…
Na, aztán itt van Bánfalvi Eszter és Orosz Róbert, akiket jó ötlet volt összerakni, mint házaspárt. Bánfalvi Eszter hozza a tőle várt minőséget, most éppen a segítőkész kerítőnőt, aki minden barátnői kapcsolatát beveti, csakhogy Allen magányát csillapítsa. Több-kevesebb sikerrel aztán, mert az elvonttól a normálisig senki nem lesz jó neki.
Orosz Robi munkamániás üzletembert alakít, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Szerémi Zoltán, mint Humphrey Bogart jelenik meg, aki Allennek akar jó tanácsokat adni. Szőke, barna, és fekete parókában, talpig sminkben vagy fehérneműben feltűnik a színpadon Edvi Henrietta is, aki aztán tényleg a legkülönbözőbb női karakterekbe bújik.
Könnyű belefeledkezni ebbe a habos, de keserű Woody Allen-darabba. Béres Attila rendező mesterien bánt ezzel az ismert művel, éppen olyanra formálta akár a zeneválogatással, akár a térkihasználtsággal, amilyenre kellet. A néző tényleg nem kíván mást csak azt, hogy játszd újra, újra és újra Sam!
