Nem gondoltam volna, hogy a szombathelyi vívás története közel 150 évre nyúlik vissza. Az egykor a nemesi családok körében kedvtelésként űzött testmozgás szép lassan meghódította a világot és vált olimpiai sportággá. Ráadásul mi, magyarok rendre a legjobbak között vagyunk. Gajdár Istvánnal, a Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület szakemberével beszélgettünk a vasi vívás történetéről.

Hamarosan szép kerek évfordulóhoz érünk, hiszen 1869-ben már működött egy vívókör a vasi megyeszékhelyen. Igaz, akkoriban még nem érmekért, hanem tiszteletért sportoltak. Aztán az első vívóegyesület 1897-ben alakult meg, amely egészen 1935-ig működött, ami ezután a Haladás szakosztályává vált. A rengeteg sikeres szereplést és megannyi érmet követően 1996-ban megszűnt a vívás Szombathelyen.

Akkor egy hosszú hagyomány szakadt meg…

Sajnos igen, ráadásul öt évnek kellett eltelnie, hogy ismét kardot, illetve tőrt ragadjanak a fiatalok. 2001-ben ifj. Gasztonyi János vezetésével egykori vívók alapították meg a Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesületet, amely azóta is teljesen önállóan működik.

 Ennyire nagy igény volt rá?

A legszebb korszakban, az 1970-es években 160 vívó sportolt a Haladásban, akkor a nagy budapesti egyesületek után – a pontrendszer szerint – a legjobb vidéki szakosztály Szombathelyen működött. A megszűnéssel egy 140 éve tartó szép hagyomány szakadt meg. Ezt elégelték meg néhány év után a régi edzők és sportolók.

Egy új egyesület megszületését követően mennyire volt nehéz az életben maradás?

Voltak nehézségeink. Úgy is fogalmazhatok, hogy az első 10 évünk a megtapadás jegyében telt. Gasztonyi János és Fatalin Károly vezetésével folyt a munka, akik ezt szerelemből csinálták. A tagdíj terembérletre és utazási költségre ment el. Szabályosan a nulláról indultunk és abból kellett felépítenünk mindent. Aztán szép lassan fejlődtünk, a létszám pedig emelkedett. Patócs Zsolt 9 éve érkezett, neki is óriási szerepe volt abban, hogy több sportolni vágyó fiatal érkezett hozzánk. Az eltelt időszaknak köszönhetően már országos szinten is számolnak az egyesülettel.

Milyen célokkal vágott neki a szakmai stáb ennek az évnek?

Hosszabb lejáratú terveink vannak. Szeretnénk visszaállítani a szombathelyi vívás fénykorát, hogy regionális központ legyen a vasi megyeszékhely. Hogy mennyire komolyan gondoljuk ezt az elképzelést, mi sem bizonyítja jobban, hogy bővült az edzői stábunk. Január elsejétől Igaly János is tagja a szakmai csapatunknak. Az új edző Budapestről ment ki Németországba és öt esztendő után tért haza. Ráadásul beindítjuk a második fegyvernemet, így a párbajtőr után a tőrben is szeretnénk sikereket elérni.

Mennyire kell mélyen a pénztárcába nyúlnia a szülőknek, ha ezt a sportágat választja a gyerek?

Azt kell mondanom, hogy az árakat tekintve középkategóriás a vívás. Nyilván fegyvernemenként változó költséggel kell számolni. Van egy alap felszerelés, ami megközelítőleg 60.000 forintból megvásárolható. Természetesen egyesületünk és a vívószövetség is segít a gyerekeknek. Szövetségi támogatásból vásároltunk néhány eszközt, amelyet addig használhatnak a fiatalok, amíg kiderül, hogy valóban érdekli őket ez a sportág. Ezután szép lassan a szülők fejleszthetik a gyermekek felszerelését.

A legtöbb sportágat behatárolja az életkor. Ez mennyire igaz a vívásra?

Ez elvileg egy kortalan sport. Egyetlen nézőpont van, hogy közel egy szinten legyél azzal, akivel vívsz. Ezt a sportágat ugyanis hobbiból is lehet űzni. Egyébként nagyon jót tett a magyar vívásnak, hogy van egy Szász Emese és Szilágyi Áron. Sikerüknek köszönhetően egyre többen érkeznek a terembe. Ahogy a labdarúgásnak, úgy ennek a sportágnak is megvannak a maga ikonjai, hősei. Egyetlen nagy ellenségként talán a tétlenséget lehetne megnevezni, de ez nem csak a vívásnak okoz problémát. Sajnos azokat a gyerekeket nem érjük el, akik a számítógép mögé ülve töltik a szabadidejüket. A jövő nagy kérdése, hogy lehet őket bevonni bármely sportágba…