Jan Bondeson írt könyvet azokról a horrorisztikus esetekről, amikor valakit úgy temettek el, hogy egyébként még nem halt meg. Az ember azt hinné, hogy ilyen csak évszázadokkal ezelőtt fordulhatott elő, de kiderült, hogy még a huszadik században is akadtak szép számmal hasonló esetek. Abba se nem érdemes, se nem ajánlott belegondolni, hogy hányszor fordulhatott ez elő úgy, hogy soha nem derült ki a tévedés, mert nem nyitották ki a temetést követően már a koporsót. Mindenesetre bízzunk benne, hogy az orvostudomány jelen állapotában már nem hibázhat ekkorát, és csak olyan esetben kerül sor temetésre, ha az illető valóban – végérvényesen – elhunyt.
1822-ben egy 40 éves német cipészt temettek el annak ellenére, hogy halálának körülményei kezdettől fogva zavarosak voltak. Bár a családja is elismerte a halált, a test valamiért nem hűlt ki, nem jelentkezett a kellemetlen szag sem. A temetésén aztán a sírásó épp az utolsó lapát földet készült rádobni, amikor hangokat hallott a koporsóból kiszűrődni. Amikor kinyitották a koporsót a férfi mozgott benne és felfelé tartotta kezeit. Egy orvos azonnal megvizsgálta, de az egyik vénájából hirtelen elkezdett spriccelni a vér. A korabeli módszerekkel nem tudták megfelelően kezelni a férfit, három napon keresztül próbálták újjáéleszteni, de nem jártak sikerrel. Végül másodszor – ezúttal végelegesen – is eltemették.
Essie Dunbar-nak hívták azt az amerikai nőt, aki 30 évesen, 1915-ben egy súlyos epilepsziás roham következtében hunyt el – legalábbis ezt hitte mindenki. A temetésével vártak egy napot, hogy testvére is jelen lehessen. Miután még egyszer, utoljára látni szerette volna Essie-t, kinyitották a koporsót. A benne fekvő hölgy pedig egyszerűen felült és mosolygott. Ezt követően még 40 évig élt és csak 1955-ben hunyt el ténylegesen.
Essie Dunbar
Szerepel Bondeson történetei között egy francia nő is, Philomele Jonetre, őt 1867-ben kolerával diagnosztizálták, amibe kicsit később bele is halt. A halál megállapítása után 16 órával már el is temették, csak annyit vártak meg, hogy egy pap utolsó áldást mondhasson rá. A temetés alatt aztán a sírásó hangokat hallott, és amikor kinyitották a koporsót a nőnek mozgott a szemhéja és a szívműködése is hallható volt a mellkasán keresztül. A légzése azonban nem állt helyre, végül másnap már hitelt érdemlően megállapították a halálát és végső nyugalomra helyezték.
Az „Élve eltemetve” című könyv szerzője a 20. század legfigyelemreméltóbb élve eltemetésének nevezte a 19 éves francia férfi, Angelo Hays esetét. Hays egy motorbaleset áldozata lett, fejjel előre nekihajtott egy kőfalnak. Az arca annyira összeroncsolódott, hogy még a szüleinek sem engedték megnézni a balesetet követően. Miután megszűnt a pulzusa halottnak nyilvánították, majd három nap múlva eltemették. A fordulat ezt követően állt be, ugyanis egy helyi biztosítótársaság két nappal később kiásatta a sírját. Mindenki megdöbbent, amikor kiderült, hogy Hays teste még meleg volt. Mint kiderült, a baleset következtében kómába esett, és a lecsökkent oxigénigényének köszönhetően maradt a koporsóban életben. Több műtéten is átesett, de teljesen felépült és híres lett Franciaországban. Még távoli városokból is érkeztek látogatók hozzá, hogy találkozhassanak, beszélhessenek vele személyesen. A 70-es években aztán feltalált egy olyan koporsót, ami a hasonló eseteket hivatott elkerülni. Alkalmas volt némi élelmiszer raktározására, volt benne oxigénmaszk, de még egy egyszerű WC és rádióadó is.
