Szombathelyen, az alkalmi vetítőhelyek után 1911-től voltak rendszeresen filmvetítések, először a Kőszegi utcai Apollóban, majd az Uránia Udvar Nagyszálló felőli oldalán az Urániában.

De az első, amit már filmszínháznak is lehetett nevezni, az a Malom utca és a Király utca sarkán lévő Sabaria Mozgó volt, ami 1928-tól egészen 1973-ig szolgálta a szombathelyi filmfanatikusokat a maga emeletes és zsöllyés nézőterével. A 60-as évek végén felmerült egy új mozi ötlete, mert a Sabaria épülete ekkor már statikai gondokkal küzdött. Ezt nem sokkal később le is bontották...

1969-ben megindult a tervezés és végül 1973. augusztus 19-én át is adták a Savaria Mozit. Az épületet Mátis Lajos, a belső teret Sellyei Gábor tervezte, a kivitelezést pedig - nem meglepő módon - a néhai Vas Megyei Állami Építőipari Vállalat végezte. Az épület egyébként két négyzet, egymáshoz képes 90 fokkal elforgatva és a tetőn lévő felfutó rész rejti a nagytermet.

A külső burkolat eredetileg Zsolnay-pirogránit volt, amit a felújítás után buchtalra cseréltek, így egy hatalmas homogén felület jött létre, amire akár vetíteni is lehet. Szerencsére a nagy réz "S" betű visszakerült az eredeti helyére, a tetőt pedig rheinzinkkel fedték be.

Az épület mögött lévő árkád rész régen csak átjáróként szolgált, de a 2010-es felújítások során lefedték és most ez a kávézó terasza. Eredetileg a Savaria Mozi helyén is pont olyan egyszintes házak álltak, mint a Kőszegi utca túloldalán.

Belül már nagyobb változások történtek. Bár a terveket az akkori igényekre szabták, az hamar kiderült, hogy az 556 férőhelyes nagyterem édes kevés, hiszen csak az első évben 500 ezer ember ment moziba. 1974-ben a ruhatártól jobbra kialakítottak egy második termet, ez lett a kamara terem, ami ekkor 45 férőhelyes volt.

Viszont a nagyterem panorámavászna az ország legnagyobbja volt, sőt egyes források (szóbeszédek) szerint egész Kelet-Európában nem volt nagyobb. Ezt az akkori 70 milliméteres analóg technikával készült filmekre tervezték, aztán jött a többi szabvány sorban. A Savariában a mai napig le tudnának játszani egy 35 milliméteres kópiát. Érdekességként megjegyezzük, hogy vidéki vándorfilmszínházak 16 milliméteres filmeket vetítettek, az amatőr filmesek pedig 8 milliméterest használtak.

2004-ben aztán megszűnt a ruhatár, a kamara terem az épület másik oldalára költözött, a helyén pedig megnyílt a kávézó. Az új kamara terem már a legmodernebb technológiával lett felszerelve, Christie vetítőgép és Dolby szerverek biztosítják a zavartalan moziélményt az 57 fős klimatizált teremben.

2007-ben a nagyterem is megújult, az első sor távolabb került a vászontól, nagyobb székek kerültek beépítésre és nagyobbak lettek a sorok közti távolságok. A kényelem viszont komoly áldozattal járt, a korábban 556 fős nagyteremben most már csak 348-an tudnak helyet foglalni egy-egy vetítésre.

2012-ben aztán a mozivászon is megújult. Az új darab Franciaországból érkezett, perforált és nagy fényvisszaverő képességű. Előbbi azért fontos, mert a hangrendszer a vászon mögött három emeletes fa szerkezeten kapott helyet, utóbbi pedig a 3D-s filmek miatt elengedhetetlen.

A nagyterem vetítőtermébe az aulán, és egy nem szabványos lépcsősoron át vezet az út - ide a mozigépész is csak naponta egyszer jön. Itt is ugyanaz a felállás, mint lent, vagyis analóg gép és a modern kanadai - csak méretben vannak különbségek. A két digitális vetítőgép egy hálózatra van kötve, így mindent lehet irányítani mindkét vetítőből, sőt, még egy mobil applikációról is.

De a filmen, a spotokon és a vetítésen túl, ez a rendszer gondoskodik a fények kapcsolásáról is. Amúgy a mozigépeknek rengeteg levegőre van szükségük a hűtéshez, így ezeken a helyeken a klíma mindig csúcsra van járatva.

Innen a pincébe vezetett az utunk, ahol a légtechnika található, ami nagytermet szellőzteti. Az egyik 4 kilowattos motor kiszívja a levegőt a teremből, a másik betolja, így akkor sem alszunk be, ha rossz filmet választottunk.