Meleg, az időkép szerint 31 fok, de szerintünk inkább 35-36. Az a meleg, amikor szivárványosan megcsillannak a napfényben a porszemek, eleinte szép, de amikor este hazafelé rájössz, hogy feketék a lábujjaid a kosztól már kicsit sem romantikus. Tudjuk, mentünk volna inkább valami menő Converse tornacipőben, de annyira forróság volt, hogy inkább a szandált választottuk. VOLT Fesztivál kellék ez is, ahogy a másnapi fáradtság és a rengeteg fotó, meg videó az iPhone galériájában.
A szerdát, a 2016-os VOLT első napját választottuk a fesztivállal való idei ismerkedés startvonalának. Kedden hírszerkesztő kolléganőnk már járt itt, mondta, hagyjuk ott a kocsit, ahol rögtön helyet találunk neki, aztán gyalog vonszoljuk inkább fel magunkat a Lővér kempingbe. Így tettünk, de ahogy becsuktuk a kocsi ajtaját, máris jött az a szívet és lelet átmozgató dübörgés. Elindultunk hát felfelé, mellettünk mindenkinél dobozos Soproni meg ásványvíz, a pasik félmeztelenek, a csajok trikóban és shortban feszítenek. Mindenki jókedvű, és énekli az éjjel soha nem érhet véget Eb indulót, igen, itt is vannak lelkes focidrukkerek.
Gyorsan bejutunk, az ellenőrzőpontokon jó fejek a VOLT-munkások, köszönnek és megköszönnek, a biztonsági őrök sem cécóznak, pár perc és bent voltunk. Bár csak délután volt, a tömeg a szűk részeken rendesen összegyűlt. Egyik oldalon lángosos, a másikon pizzás, a harmadikon koktélos csábított, de előbb irány a WC. Lányok vagyunk…
Szerencsére jóval több mobil angol WC van, mint korábban, viszonylag tiszták voltak, nem volt sor sem, a csajok egymásnak adták a kilincset, a pasik közben éppen a magyar-belga meccs rejtelmein vitatkoztak. Aztán elindultunk a sűrűjébe: az első megálló a 30Y koncert volt a Nagyszínpadnál, mégiscsak vágyik az ember egy kis szombathelyi tombolásra. Igazunk lett, kábé minden harmadik-negyedik szombathelyi volt. Beck Zoli az Beck Zoli, hozta a stílust és a formát, amit mi sem tudunk megunni. Bár a tűző nap miatt kissé sajnáltuk, de itt mindenki izzadt, nincs kivétel. Enyhítés gyanánt azért kaptunk néhányszor a ruhánkra a vízipisztolyok áldásából.
Aztán később odébbálltunk, megnézzük, milyen egy habparti meg egy élő emberes csocsómeccs. Közben találkozunk Pókemberrel, pár méterrel később már fel sem tűnt, hogy valakinek kék, zöld vagy szivárványszínű a haja, vagy zeller lógott ki a hátsó zsebéből, de kitűnt a tömegből a srác, akinek a nyakában egy guminő csücsült. Mindegy, ez is a VOLT.
Ahogy megy le a Nap, egyre jobb lett a közérzetünk, egyre többen is voltak, bár a kajáldák előtt hosszú sorok nem voltak. Nagyrészt mázlink volt, mindig volt szabad asztal, raklapszékkel. De a fél nyolcas Damien Rice koncertet mi is a szalmás füvön ülve követtük. Az ír énekes-dalszerző volt a nyugalom szigete a dübörgésben. Kantáros nadrágjában, hosszú ujjú ingben, egy szál gitárral a kezében olyan elvarázsoló volt, mint a dalai, amik soha nem okoznak csalódást. A balladisztikus ritmusok szívbe találtak még azon a nagy, fekete színpadon is. A közönség pillanatok alatt ráhangolódott, szembecsukva hallgattuk a 9 Crimes-t és a Volcanót.
Aztán jött a Qiumby, pár méterrel odébb, és a tömeg kilenc óra tájt már látványosra duzzadt. Kiss Tibi pedig visszarántott minket a földre. Most huszonöt éves a zenekar megkerülhetetlen a hazai zenei életben, Sopronban minden fontosabb és ismertebb számuk elhangzott. A Quimby koncert mindig minőségi, mindig lendületes és sosem ugyanolyan. Imádtuk és kész.
A Nagyszínpad előtti tér legtávolabbi zugában is táncoltak vagy énekelek a fesztiválozók. Mi a koncert végén fáradtan, de lelkesen körbejártuk a hangulatfényes VOLT-ot, ez mindig egy külön kis élmény itt.
A héten még jövünk tombolni, szóval folyt.köv.
