STAiR: Nagypénteki dalpremier, és minden, ami idáig vezetett

Haitzmann Ágnes • 2024. március 29., péntek •
Hogyan kapcsolódik össze két tehetséges szombathelyi fiatal alkotómunkája egy nemrég berobbant zenekarban, a STAiR-ben? Hogy születnek érzelmes dalaik, és mit gondolnak kortársaikról, a tehetségkutatókról és a jövőről? Ludván Mihály és Molnár Noel mesélt a frisss.hu-nak.
STAiR: Nagypénteki dalpremier, és minden, ami idáig vezetett

Ludván Mihály: Általános iskolában zongoráztam, aztán elkezdtem verseket írni, és idővel jött magától, hogy elkezdtem összemosni a kettőt. Eleve muszáj volt a művészetekkel foglalkozni, hiszen a szombathelyi waldorf iskolába jártam, ahol ez az oktatásnak egy fontos része, másrészt inspirált is ez a közeg, így jöttek az első dalok.

Molnár Noel: Én a Regulyba jártam, majd az Orlayban tanultam, a művészetekhez ilyen formában nem volt közöm, viszont beiratkoztam a zeneiskolába, és csellózni kezdtem. A lelkesedésem sokáig kitartott, illetve kitartott volna, de kosárlabdáztam, így emiatt a zenetanulást abbahagytam. Később magamtól kezdtem el gitározni itthon.

Hasonló volt a helyzet nálad is, Misi, már ami a sport és a zene viszonyát illeti. Komolyan fociztál a Király SE-ben tíz évig, de végül egyikőtök sem a sportot választotta.

L. M.: Egy idő után dönteni kellett, mert hét napból hatot kellett volna edzeni. A B válogatottig jutottam, de úgy tűnt, ez mégsem nekem való.

M. N.: Nekem a térdem sem volt annyira jó, hogy mindent beleadjak a kosarazásba, és az edzőmmel sem találtuk meg azt a közös hangot, ami előrébb vitt volna, egyszerűen elment a kedvem az egésztől.

Nem feltétlenül bánjuk mindezt, hiszen ezek miatt fordultatok mindketten végül a zenélés felé, amit egyre jobban csináltok.

L. M.: Bujtás Ervintől tanultam gitározni, ő mutatta meg, hogyan kell ezzel a hangszerrel dalokat írni, ő  volt az, aki kezdetben inspirált, bátorított. Eleinte a stílusomra is hatással volt, de aztán eltávolodtam kissé a jazztől, és az egyszerűbb, érzelmesebb stílus, vagyis önmagam felé vettem az irányt.

M. N.: Amíg Misi inkább az érzelmesebb hangszeres oldalról jött a duónkba, addig én a technikát képviseltem-képviselem. Még bőven kosaraztam, amikor gépen zenéket csináltam, igaz, eleinte house és dance műfajút. Hogy ez honnan jött? Akkoriban, 2013 körül ismertem meg a Miamiban megrendezett - máig létező - Ultra Music Festivalt, vagyis azt az elektronikus zenei fesztivált, amelynek az előadói - Tiesto, Martin Garrix, Avicii - nagy hatással voltak rám. Láttam a stúdiófelvételeiket, hogyan rakták össze a zenét, így kezdtem el ezzel foglalkozni én is. Letöltöttem a hozzá szükséges programot, és gitározni csak később kezdtem el, amikor már más műfajok is érdekeltek.

Nagyon különbözőek vagytok, és teljesen máshonnan közelítettetek a közös zenéléshez.

M. N.: Igen, nagyon, de pont ez benne a jó, ezt szeretjük benne. Sokáig egyedül csináltam, de az utóbbi években egy hangmérnök ismerősömtől is kaptam tanácsokat. Misivel csak két évvel ezelőtt találkoztunk. Egy buliban szólt egy közös ismerősünk, aki hallotta, hogy zenélek, hogy szerinte jól kijönnénk. Fel is írtam a telefonomba Misi nevét, de másnap nem emlékeztem, hogy miért. Végül ez a közös barát emlékeztetett, így fel is vettük egymással a kapcsolatot. Nagyon hamar meg is írtuk az első közös dalunkat. Nem abban a műfajban, amiben most mozgunk, de megírtuk.

Hogy érzitek, mit ad számotokra ez a helyzet, hogy együtt dolgoztok? Folytathattátok volna szólóban is, de nem ezt teszitek.

L. M.: Valamit biztos felad ilyenkor magából az ember, de a cél sokkal nemesebb, fogalmazzunk így! Részemről biztosan így van. Jobb csapatban dolgozni, mert így már azt is megtapasztalhattuk, hogy milyen az, amikor nem minden fényes és happy. Voltak, vannak stresszesebb időszakok, mint amikor a suli és a fellépések nehezen összeegyeztethetőek, vagy amikor nem jönnek varázsütésre az új dalok.

M. N.: Az a jó ebben a közös munkában, hogy a Misi is más szemszögből nézi a dolgokat, ha zenét írunk, és én is. Mindkettőnknek vannak meglátásai, amiket aztán keverünk, és nagyon sokat tanulunk egymástól, egymást segítjük. Gazdagabb lesz a végeredmény.

Mondhatjuk, hogy a korábbi ösztönös zenélésből most már próbáltok a tudatos munkára váltani? Mi minden van már mögöttetek?

M. N.: Emlékezetes siker volt, amikor az első magyar zenét megírtuk. Volt egy kis stúdiónk a Zanati úton, ahol nagyon sokan próbálnak egyébként. A nevünk, a STAiR is itt született, mert a stúdió rossz szigetelése miatt inkább a lépcsőházban folyt a munka. Misinek volt egy dallamötlete, ebből megírtuk a "Minden más" első verzéjét, és rögtön fel is vettük. Kiraktuk TikTokra, és már 170 ezeren látták. Ezt óriási sikerként éltük meg, nagyon sokan bekövettek akkor minket, írtak üzeneteket.

L. M.: Egyik délután a kollégiumi szobámban voltam, amikor Noel felhívott azzal az ötlettel, hogy csináljunk egy feldolgozást egy angol nyelvű dalból, az "All I want"-ból. Átküldött egy hangüzenetet is, benne két sorral, amit már megírt. Ahogy meghallottam, nagyon fura érzés volt, de azonnal tudtam, hogy ez működni fog. Nagyjából 10 perc alatt én is megírtam az én verzémet, tehát az egész olyan folyékonyan, szinte magától ment. Ez a dal egyfajta lendületet adott számunkra, zenében is, kapcsolatokban is, hozzáállásban is.

M. N.: A munkamegosztás változó, mert nem mindig egyformán jönnak az ötletek, de általában mindent ketten írunk. Ha a Misinek van több öltete, hagyom kibontakozni, és ez fordítva is igaz.

L. M.: Megosztjuk a munkát, mert így lesz személyes. A legtöbb dalunk olyan, hogy vannak részek, amelyeket egyikünk vagy másikunk énekel, és vannak, amelyeket közösen adunk elő. A szóló részeknek önazonosnak kell lenniük, nem jellemző, hogy egymás szájába adnánk szöveget, általában a saját részt magunknak írjuk.

M. N.: Van egy központi témája a zenének, és mindketten ráhúzzuk a saját történetünket, saját helyzetünket. Előfordul, hogy a téma és az érzéseink mások, végül mégis össze tudjuk kapcsolni. Nem beszélve arról, hogy aki hallgatja majd, szintén mást érez, hall ki belőle.

Csupa érzelem minden dalotok, de a ti generációtokra nem jellemző, hogy ezekről beszélni merne.

L. M.: Így igaz, a kortársaink nem szeretik szociálisan megosztani másokkal az érzelmeiket. A mi zenéink viszont tényleg nagyon érzelmesek, és ezért tudnak talán azoknak segíteni, akik nem merik kifejezni, elmondani, mit éreznek. A dalaink által tudnak kommunikálni, "beszélgetni" másokkal. Kimondjuk helyettük a dolgokat, ezzel tudnak másokhoz kapcsolódni.

M. N.: Azt vettem észre, hogy kicsit ciki lett arról beszélgetni, hogy mit érzünk, vagy egyáltalán megszólalni, megnyílni adott helyzetben. Szerencsére van egy-két influenszer, aki mostanában kifejezetten ez ellen küzd, kampányol, hogy márpedig beszéljünk, mondjuk ki, ami bennünk van. Amúgy minden dalunk őszinte, a saját élményeinkből, érzéseinkből inspirálódunk.

L. M.: Olyan témákról írtunk eddig, mint a szerelem, érzelmi veszteségek, az önképzavar, elveszettség, minden, ami foglalkoztat bennünket. Ami a műfajt illeti, a külföldi folk, pop, rock, indie hat ránk, többfélét mosunk össze, kicsit alternatív az egész.

Egyre profibbak vagytok a szervezésben is.

M. N.: Van egy menedzserünk, mert már nem tudunk mindent mi csinálni. Meg kell írni a dalt, fel kell venni, meg kell hangszerelni, készre kell keverni, kitalálni a klipet, leforgatni. Posztolni a közösségi médiában, a kampányt hozzá kigondolni, és emellett fellépéseket szervezni úgy, hogy Misi tanul, én dolgozom. Volt koncertünk, ahol mi intéztünk a helyszínen mindent, de nagyon elvitte a fókuszt a zenélésről.

L. M.: Hétköznap Ausztriában vagyok, nemzetközi fenntartható gazdaságot tanulok Eisenstadtban angol nyelven, Noel is itt folytatja majd a tanulmányait ősztől, németül. Praktikus lesz, mert több időnk lesz a közös munkára. A terv az, igen, hogy a zenélést végül profin csináljuk.

Mi a helyzet a tehetségkutató versenyekkel?

L. M.: Kaptunk megkeresést, de nem érdekel bennünket. Ezeket a műsorokat egyrészt úgy szerkesztik, hogy meghatározott karaktereket keresnek, másrészt olyan szerződések vannak, amelyekből nem biztos, hogy a lejobban jön ki az előadó.

M. N.: Szeretnénk organikusan felépíteni a karrierünket. Inkább tartson tovább, de olyan legyen, hogy nem kell attól félnünk, ki hogyan nyúl le bennünket. Szerintem így jobb közösséget tudunk építeni.

Meséljetek kicsit a videókról, azokat is ti készítitek, ugye?

L. M.: Most már az a tervünk, hogy havonta egy dallal szeretnénk kijönni. Ha készen van a hangfile audio formátumban, akkor találjuk ki, hogy mi legyen a klip. Általában csütörtökön eltervezzük, hogy pénteken felveszünk hozzá valamit, és nem is annyira tudatos az egész. Az a cél, hogy a klip támogassa a zenét, ne vigye el a figyelmet.

Lássuk, milyen lett a legújabb dal, a Fény és a videója, amelynek éppen nagypénteken van a premierje:

A STAiR-t legközelebb április 6-án Pécsett lehet élőben meghallgatni (Pécsi Est), majd május 17-én Budapesten, a Turbinában lépnek fel, május 18-án Keszthelyen, a KATT Fesztiválon, a Bexiben. Nyáron színpadra állnak még Kisszálláson, Nagykövesden, Bősben, Nyíregyházán, Debrecenben, Baján és Sárváron.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére