Sikerszak maradt a pszichológus, a gépészmérnök, az informatikus, de újdonságok is vannak - Kevesen érdeklődnek a természettudományi képzések iránt

há • 2023. július 27., csütörtök •
A legjobbak jönnek ide, és sajnos nagyon ígéretes hallgatójelöltek estek ki a magas ponthatárok miatt - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központja (ELTE SEK) csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Sikerszak maradt a pszichológus, a gépészmérnök, az informatikus, de újdonságok is vannak - Kevesen érdeklődnek a természettudományi képzések iránt

Büszke az ELTE SEK vezetése az elmúlt hat év munkája nyomán elért eredményre, ezért kellőképpen ünnepélyes volt a nyár közepi sajtótájékoztatójuk. A régió meghatározó felsőoktatási intézményét szerették volna megteremteni, és a hallgatói érdeklődés nyomán kijelenthető, hogy ez sikerült is. Az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyszerre összpontosít az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalat megszerzésére, ami a képzések felépítését illeti, és ebben Lenkai Nóra szerint kuriózumnak számítanak. Portfóliót tisztítottak, a helyi gazdasági életben kapcsolatokat építettek. Mint a rektori biztos kihangsúlyozta, megtérülni látszik a befektetett munka, a jelentkezések száma az egyik legjobb visszajelzés ezzel kapcsolatban. - Töretlen az érdeklődés az itt folyó képzések iránt, az ELTE-re országszerte minden idők legtöbb új hallgatója nyert most felvételt, 12 225 fő. Szombathelyen kiugró létszámnövekedés tapasztalható: 904 fő került most be első évesként a campusra, ami negyedével több, mint tavaly. És ez még nem a végleges: az angol nyelven folyó képzésekre további 45 fő jár majd, illetve még csak most hirdetjük meg a pótfelvételit, így végül átléphetjük majd az ezerfős beiskolázotti létszámot is - fogalmazott Lenkai Nóra.

Komoly ugrás tapasztalható a pedagógusképzésre jelentkezők számában, 28 százalékkal többen jelölték meg, mint tavaly. Ugyancsak népszerű a pszichológia szak, amelyre nyolcszoros a túljelentkezés. Sikeresek a sporttudományi képzések, ahogy a gazdaságtudományi képzések is, melyeken az elmúlt években már megháromszorozódott a létszám. A gépészmérnökképzésre felvettek száma nagyot emelkedett, itt angol és magyar nyelven is lehet tanulni, ami komoly vonzerő.

Heszteráné dr. Ekler Judit, a Sporttudományi Intézet igazgatója azt hangsúlyozta ki, hogy az ő területük az állandóságot képviseli, általában 100 fő körüli új hallgatóval, és így van ez idén is. Edző, rekreáció és életmód, illetve sportszervezés alapszakon indul képzés, ezek közül az edzői - torna és labdarúgás sportággal - kibővült a korábbiakhoz képest, itt a létszám is növekedett emiatt. Kiderült: a testnevelő tanár szak a gyógytestnevelő szakkal párosítva a legnépszerűbb. Nőtt a második tanári diplomát szerző hallgatók száma is ezeken a szakokon.

Állandósult a nyolcszoros túljelentkezés a pszichológia szakra, ez derült ki dr. Koós Ildikó, a Pedagógiai és Pszichológiai Intézet igazgatójának ismertetőjéből, aki tavaly hasonló jelenségről számolt be. Most azt emelte ki a sajtótájékoztatón, hogy a pszichológia BA és MA szakokon kimagasló pontszámokkal jutottak be hallgatók az egyetemre. Azt mondta, vérzik a szíve, hiszen nagyon jó hallgatójelöltek estek ki a magasan meghúzott ponthatár miatt (428), így is 91 főt vettek fel. Elmondta, hogy idén végzett az első alapszakos évfolyam, ahonnan a többség helyben folytatja az MA képzést. A gyakorlati helyek köre kibővült, már Vas vármegyén kívüli kórházakkal is szerződött az intézet. Úgy látja, hogy a közösségszervezés szak szintén jelentős, a régióban nagy rá az igény, és eleve komoly a hagyománya az intézményen belül.
Összességében a Pedagógiai és Pszichológiai Kar szombathelyi képzéseire idén 207 fő jutott be (szemben a tavalyi 173-mal).

Nagy várakozás előzte meg dr. Lenner Tibor, az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ igazgatója tájékoztatóját. Ő azzal kezdte: tévhit, hogy a mesterséges intelligencia átveszi a pedagógusok szerepét. A kompetenciák, a kooperációs képesség, a kommunikáció, a segítő hozzáállás a fontos, ezeket adja az egyetemi pedagógusképzés. Látszik itt is az országos trend, többen jelentkeztek, mint tavaly, Szombathelyen 28 százalékkal nőtt ez a szám. Legnépszerűbb szakok a német, az angol, a magyar és a történelem, de sajnos a természettudományos tantárgyak továbbra sem vonzóak. Elhangzott: így van ez máshol is, nem helyi sajátosság. Kérdésre válaszolva dr. Lenner Tibor elmondta, hogy kémia szakra nappali osztatlan képzésben 1 fő, rövid ciklusúban 9 fő, biológiára 3+3 fő, földrajzra 5+9 fő, fizikára viszont nappali osztatlanon egy sem, rövid ciklusún is csak egy jelentkező akadt. Árnyalja a képet, hogy elindult a természettudomány-környezettan tanár szak, amely végzettség birtokában általános iskolában fizikát, biológiát és kémiát is taníthat az innen kikerülő pedagógus, erre 8 fő jelentkezett. Kedvezmények léptek életbe a rövid ciklusú képzés erősítése érdekében - végsősoron a pedagógushiány csökkentése érdekében -, így ide a korábbinál jóval többen jelentkeztek az idén - tudtuk meg. Pedagógusképzésre most összesen 304 főt vettek fel a normál eljárásban.

Dr. Varga Imre, a Közgadaságtudományi Intézet vezetője fantasztikusnak nevezte a náluk elért eredményt: 206 főt vettek fel, áttörték tehát a 200-as álomhatárt. Nappali tagozaton még sosem képeztek itt ennyi közgazdász hallgatót - emelte ki, hozzátéve, egyébként országos a tendencia. S hogy mégis miért érdemes az ELTE SEK-et választani? - Előnyünk a duális képzés a gazdálkodási és menedzsment, valamint a turizmus-vendéglátás szakon, az oktatás magas színvonalú, és olyan technikumokkal kötöttünk stratégiai megállapodásokat, amelyek bázist jelentenek a beiskolázások során - mondta dr. Varga Imre. A pótfelvételin további érkező hallgatókra számítanak. Megjegyezte, minden alapszak esetében kihasználták a létszámkapacitást, de még így is emelkedni tudott a ponthatár, különösen az állami helyeken, a színvonal tehát magas. Sok helyen a régióban annyi a ponthatár az államilag finanszírozott helyeknél, mint Szombathelyen az önköltséges, fűzte hozzá. Idén debütált a vállalkozásfejlesztés mesterszak, 15 fővel, ami jónak mondható.

Az Informatikai Kar Savaria Műszaki Intézet igazgatója, prof. dr. Kollár László a műszaki jellegű képzésekről beszélt. Elmondta, hogy a gépészmérnökképzés alapszakon magyarul (új felvett létszám 48 fő) és angolul, mesterszakon angolul, valamint a műszaki menedzser alapszak képzése levelezőn magyarul folyik Szombathelyen. A partnercégek számára is örömteli, hogy a két-három évvel ezelőtti mélyponton bőven túl vannak, tavalyhoz képest már több mint 70 százalékos a létszámnövekedés. Kiderült, a 48 főhöz további 20 fő nemzetközi hallgató érkezése várható a gépészmérnök alapszakon. A minőségből nem engednek: 320 pont volt a határ tavaly is, idén is. Mesterképzésre 10 főt, a műszaki menedzser szakra 25 főt vettek fel idén. Az Informatikai Kar programtervező informatikus képzésének számait Farkas Gábor oktató ismertette. Beszámolt róla, hogy a 2017 óta elérhető képzés 10 fővel indult anno, a célul kitűzött 60 fős létszámot már teljesítették, idén 82 embert vettek fel. - Minden szinten ott vagyunk: alapszak, mesterképzés, felsőfokú szakképzés és doktori képzés szintén elérhető a hallgatók számára - húzta alá. Fontos dologra hívta fel a figyelmet: a szombathelyi campuson lehetőség van a speciális odafigyelést igénylő hallgatók segítésére is, ami nagyobb létszám mellett - mint például a budapesti 600 fős képzéseken - idő hiányában megvalósíthatatlan. - Egyre több az olyan hallgató, aki rászorul a kiemelt figyelemre, betegségekkel küzd, fogyatékossággal él, figyelemzavaros. Nagy büszkeségünk az a vak hallgató, aki most végezte el az első évfolyamot, és sikerült megtartani, nem morzsolódott le, sőt többeket ő korrepetál. Párban dolgozik egy diszlexiás hallgatóval, egymást támogatják, segítik - részletezte Farkas Gábor.

Németh Péter, a Tanulmányi Hivatal vezetője azt javasolta a pótfelvételi lehetőségei iránt érdeklődőknek, hogy legyenek gyorsak és éberek. Várhatóan már pénteken elérhető lesz minden információ ezzel kapcsolatban, és a határidő pedig rövid. A jelentkezéseket jövő hét végéig kell a felvi.hu-n keresztül leadni. Műszaki, informatikai, gazdaságtudományi és pedagógusképzési területen nagyjából minden elérhető lesz, sok esetben állami ösztöndíjas képzések formájában is. Alaposan tanulmányozzák a képzéseket, és kérdezzenek e-mailben - ezt kérte az intézmény.

Egyelőre minden igénylőt el tudnak szombathelyi kollégiumban helyezni. A férőhelyek lassan elérik a 100 százalékos kihasználtságot, de az ágyszám idén még elégnek bizonyul.


 

közösség

további frisss

lap tetejére