A földrengés tragikus következményekkel járt. Kilenc halott, sok sebesült. Tízezrek veszítették el az otthonaikat. Alig maradt ép ház. A 45 ezer sérült épület felmérése jelenleg is folyik. Amelyik épületre - szakvélemények alapján - kiteszik a piros jelzést, az menthetetlen, le kell bontani.

Sok esetben a laikusnak is világos, hogy a megrepedt falú, ledőlt kéményű, beszakadt tetejű házak nem javíthatók. Vannak épületek, ahol látszólag ugyan kicsi a kár, de a statikailag fontos részek végzetesen károsodtak.

Sok ezer embernek kellett elhagynia otthonát télvíz idején, és jelenleg is a jellemzően saját telkükön felállított lakókonténerekben húzzák meg magukat.

A károsultak megsegítése érdekében megmozdult a fél világ, jönnek a segélyszállítmányok Magyarországról is.

Mélyen megérintette a Szombathelyen és a környékén lakó embereket, főleg az évszázadok óta velünk élő horvát nemzeti kisebbség tagjait az anyaországukban történt elemi csapás. Ezért szinte azonnal gyűjtést indítottak: tisztító- és fertőtlenítőszereket, háztartási papírárut, tartós élelmiszert, ásványvizet, takarókat, meleg ruhát, fűtőberendezéseket és sok mást adományoztak.

Szombathelyről, Nardáról, Felsőcsatárról, Vaskeresztesről, Horvátlövőről, Pornóapátiból és Szentpéterfáról jó pár nappal ezelőtt már indultak segélyek.
A gyűjtés tovább folytatódott, ezért

2021. január 30-án már a második segélyszállítmányt indították útnak a Pinka-völgyi horvátok, németek és magyarok.

Az újabb vállalkozást két nagyszerű polgármester: Glavanics Krisztina, Narda, és Bugnits Vilmos, Horvátlövő első emberei irányították. Mindketten horvát anyanyelvűek, így a pandémia viszonyai között a nem egyszerű szervezést és hivatalos ügyintézést ragyogóan meg tudták oldani.
A konvojunkhoz csatlakozott Balatonederics és Lesencetomaj küldöttsége is három jól megrakott kisbusszal. Összesen 8 busszal indultunk útnak.
 

A csapat január 30-án reggel fél hétkor Nagykanizsán találkozott, ahol Cseresnyés Péter államtitkár fogadott, majd indított utunkra minket.

A határt átlépve a földrengés sújtotta régió felé vettük az irányt. Petrinje városán és a környező falvakon áthaladva saját szemünkkel láttuk a rettenetes pusztítást. Mindenütt takarították a romokat, katonák, rendőrök és tűzoltók dolgoztak mindenfelé.

Közvetlen úti célunk Majur község volt. A mintegy 1200 lakosú település lakóinak 20%-a konténerekben lakik. 
Sokan érzik reménytelennek a helyzetüket. Találkoztunk egy 83 éves nénivel, aki most a saját udvarán álló lakókonténerben él fiával együtt. Első ránézésre úgy tűnt, hogy a házuk megúszta a földrengést, de az ítélet a vörös jelzés szerint már kimondatott: teljesen le kell bontani.
 

A néni elmondta nekem: fogalmuk sincs, mi lesz, miből és hogyan, és főleg mikor fog felépülni az új otthonuk.

Innen nincs hová menniük, itt élte le az egész életét.

Majur község a horvát-bosnyák határvidéken fekszik, ezért a kilencvenes években vívott horvát-szerb háború súlyosan érintette a községet- Még ma is látni golyónyomokat a házakon.

Az elkeseredett néni elmondta: itt élte át a II. világháborút és a polgárháborút is. Két háború után most 83 éves korára földönfutóvá tette a földrengés.

Az adományokat – közte 120 kg toronyi kenyeret is (hála a Toronyi Pékségnek!) – a tűzoltószertárból kialakított raktárban pakoltuk ki. 
Következzen itt most a teljesség igénye nélkül egy rövid felsorolás arról, hogy a majuriak kiknek köszönhetik az adományokat. (Előre elnézést kérek azoktól, akiket netán kifelejtek.)

Első helyen a magánszemélyeket kell megemlíteni, mert a segély java része tőlük gyűlt össze. Jellemző, hogy Bugnits polgármester úr elmondása szerint a 75 házból álló Horvátlövőn 74 család készítette össze a maga kartondobozát, benne a több ezer forint értékű segítséggel.
A járműveket a MAM Hungária Kft. és a Róbert Trans Kft. biztosította. 
Jelentős értékű adományt nyújtott a szombathelyi RENOVO Kft. festékek, tisztítószerek formájában. Ennek nagyon örültek a helyiek.

 
Jelentős segítséget adott a KÁOSZ Ruhakereskedés Szombathelyről. A FALCO Zrt. tíz konyhabútorra elegendő bútorlap formájában, a Vas megyei Horgász Szövetség, Putz Attila egyéni vállalkozó Náraiból, a nardai, a nárai, a pornóapáti, a vaskeresztesi önkormányzatok, a nardai és a horvátlövői horvát nemzetiségi önkormányzatok. 
A Balogunyomi Kerékpáros Egyesület nem csak az összegyűjtött pénzadománya miatt, de azért is kiemelést érdemel, mert elnöke, Mohos Géza immár második alkalommal vállalta a sofőrködést az egyik kisbuszon.
Till Gábor vállalkozó jelentős mennyiségű tisztítószert adományozott, és szintén sofőrködést is vállalt.
A Csercsics Faipari Kft. Toronyból 5 beépíthető konyhabútort készített el a károsultaknak. A püspök úr kérésére további öt darabot a károsult plébániák konyhái kapnak tőle. Csercsics Antal cégtulajdonos szintén velünk tartott, így a püspök atya személyesen tudta vele mindezt egyeztetni. 

 
A polgármester asszony megköszönte a rengeteg holmit, majd a helyi horgászegyesület tagjai által főzött finom ebédre (leginkább a mi pörköltünkre hasonlított) is meghívta csapatunkat. Erre aztán tényleg nem számítottunk!
Az egyszerű, de annál finomabb ebéd után elmentünk Sisakra (magyar nevén Sziszek), mert Vlado Kosics püspök úr ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen köszönje meg az adományozók és az önkéntesek fáradozását.
A Kupa-folyó két partján fekvő festői szépségű, 40 ezer lakosú város Szombathely testvérvárosa.

Kétezer éve köt össze minket, az egykori Sisciát és Savariát Szent Kvirin vértanú püspök.

Kosics püspök úr elmondta, hogy harmincnál több templom sérült meg az egyházmegyében, közülük 24 menthetetlen.
 
Maga a püspöki székesegyház is károsodott. Ottjártunkkor le volt emelve a torony sisakja, hogy a leomlását megakadályozzák.
A püspök úr köszönetet mondott Magyarország segítségéért a bajban. Ismert, hogy a Kormány vállalta egy iskola és egy templom újjáépítését. Elmondta, hogy mi vagyunk az ötödik csapat Magyarországról, akikkel személyesen találkozik, és ez nagyon jó érzéssel tölti el a bajban az ottaniakat.
 
Nyelvi nehézség nem volt a beszélgetésnél, hiszen csupa grádistyei horvát ült az asztalnál. 
A beszélgetés után rövid sétát tehettünk a történelmi városközpontban. A pusztítás mértéke minden képzeletet felülmúl. Olyan volt, mintha egy katasztrófafilm forgatására érkeztünk volna meg, csak éppen ez a valóság volt. A belvárosban alig maradt lakható ház. Gyakorlatilag két újabb építésű vasbeton szerkezetű társasházon kívül az összes ház lakhatatlanná vált. A rendelőintézet, a gimnázium, a gazdasági kamara, a bankok, az éttermek épületeit és a fölöttük lévő lakásokat is mind ki kellett üríteni. Az orvosi rendelés jelenleg az udvaron, ill. utcán felállított konténerekben zajlik.
A lakosok, akikkel találkoztunk és beszéltünk, egyelőre még nem tudják, mi lesz velük. A biztosítók csak annak fizetnek, akinek kifejezetten földrengés ellen is érvényes kötvénye volt.

A többiek reménykednek egy állami pénzalap felállításában, amelytől segítséget várnak magántulajdonú házaik felújításához.

 
Az emberek egyik nap még a karácsonyt ünnepelték, és másnap örültek, hogy időben ki tudtak szaladni az összeomlással fenyegető házaikból. Nehéz elképzelni ezt anélkül, hogy ne lássuk a károkat, és ne beszéljünk velük.

Mi Sisakról egyenesen haza indultunk… az otthonainkba.