Úgy tűnik, a végéhez közeledik a Szombathelyi Haladás labdarúgóinak kálváriája, ezúttal Orbán Viktor miniszterelnök sietett a Vas vármegyei zöld-fehérek segítéségére - olvasható a Mandineren.
A tulajdonosváltáson átesett együttesnek 2024 év végéig 56 millió forintot kellett összegyűjtenie ahhoz, hogy ne szűnjön meg – a Haladás Szurkolói Kör ennek érdekében nyílt levelet írt, a csapat korábbi játékosa, az Union Berlin és a magyar válogatott középpályása, Schäfer András ehhez először 5 millió forinttal járult hozzá, majd a határidőt megelőző órákban kipótolta a hiányzó összege, így megmenekült a patinás klub.
A problémák ezzel azonban nem szűntek meg, létesítménygondok adódtak, illetve a bérek kifizetése körül is bizonytalanságok léptek fel: a stadion melletti edzőpálya nem alkalmas NB III-as mérkőzések megtartására, ezért az önkormányzat úgy döntött, mentőövet dob a klubnak, és kifizeti a Rohonci úti létesítmény bérleti díját, így a Haladás a hagyományos otthonában fogadhatja ellenfeleit tavasszal.
Ezzel párhuzamosan a klubnál csúsztak a fizetések, amely rányomta a bélyegét a mindennapokra.
Most úgy tűnk, fellélegezhetnek a szombathelyiek: a Vas vármegyei főispán, Vámos Zoltán örömteli hírekről számolt be a közösségi médiában! Két kormányhatározat megjelenését vetítette előre, amelyek az elmaradt bérek és a létesítményhasználat elmaradásainak kifizetéséről is rendelkeznek.
„Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárral több körben egyeztettünk, közösen a várossal. A nehézségek valósak, a helyzet nagyon rossz volt.
Ezért Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultam, akinek elmondtam, hogy kilencszáz, többségében utánpótláskorú sportoló és közel száz sportszakember sorsa múlik a döntésen.
Elmondtam neki azt is, hogy a Haladás fontos Szombathelynek és egész Vas vármegyének. Ezt azok is tudják, akik nem ennek az egyesületnek szurkolnak” – fogalmazott a főispán, majd így folytatta:
„Rövidesen meg fog jelenni két kormányhatározat. Az egyik egyedi forrást fog biztosítani a tavalyi elmaradt bérek rendezésére, közösen azzal a 28 millió forinttal, amelyet a szombathelyi közgyűlés megszavazott, illetve ezen kívül a létesítményhasználat elmaradásait is rendezni fogja.
A másik határozat arról szól, hogy a Haladás VSE bennmarad a kiemelt vidéki sportegyesületek támogatási körében.
Az innen származó összeg elegendő lesz az idei bérelmaradások fedezésére, illetve a sportolási feltételeknek a biztosítására” – tette hozzá Vámos Zoltán.
Forrás: mandiner.hu