Kiadós esővel robbant be az ősz, és ez még csak a kezdet – izgalmasan alakul az időjárás

• 2024. szeptember 10., kedd •
Csapadék, napsütés és szél is jön majd kedden.
Kiadós esővel robbant be az ősz, és ez még csak a kezdet – izgalmasan alakul az időjárás

A hétfői kiadós eső és a jelentős lehűlés után kedden némileg szünetel majd a tartósan csapadékos időjárás. A HungaroMet közlése szerint a Dunántúlon csak időszakosan zavarják majd a napsütést a gomolyfelhők, míg a keleti országrészben – noha szakadozik majd a felhőzet – lesznek tartósan borult tájak is - írja a Magyar Nemzet.

A meteorológusok tájékoztatása szerint a csapadékrendszer fokozatosan gyengül, a tartós eső legtovább északkeleten tart ki, de elsősorban a Dunától keletre helyenként egy-egy zápor is kialakulhat. 

Az északnyugati, északi szél a keleti harmad kivételével többfelé lesz erős, helyenként viharos. Késő délutántól kezd veszíteni erejéből a szél.

Kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21 és 26 fok között valószínű, ennél hűvösebb idő a tartósan felhős, csapadékos keleti, északkeleti tájakon lehet.

Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.

A hét második felében jöhet a folytatás

A következő napokban kiélvezhetjük a hűvösebb, ősziesebb, ám csapadékmentes időjárást, és majd csak a hét második felében érkezik a folytatás: pénteken már egy ciklon örvénylik majd felénk, amely kiadós csapadékot is további lehűlést hoz magával.

Fotó: illusztráció, Pexels

közösség

további frisss

lap tetejére