Két túra egy napon - A Vasi Vándorok megszervezték

há • 2024. október 09., szerda •
Október 26-án, szombaton könnyedebb és komolyabb teljesítménytúrák közül válogathatnak azok, akik a szabadban töltenék a napjukat. A Pinka-szurdokot, a Vas-hegy legszebb részeit, illetve a Colonia Savaria túrán Szombathely környékét és Dozmatot barangolhatjuk be.
Két túra egy napon - A Vasi Vándorok megszervezték

Nagy Mónika, a Vasi Vándorok Sportegyesület alelnöke az októberi civil sajtóreggelin elmondta, hogy ez az egyik legnépszerűbb túrájuk. - Az október végi programunkra sok szombathelyi jön szívesen, hiszen a város környékén húzódik az útvonal. Különlegesség, hogy ebben a formában idén rendezzük meg utoljára ezt a túrát, kisebb változások lesznek benne jövőre - tudtuk meg a szervezőtől.

Október 26-án, szombaton 5, 10, 20, 30 és 42 kilométeren várják a résztvevőket szombathelyi indulással, a rajt a Katolikus Közösségi Háznál Oladon lesz de Felsőcsatárról is indul egy túra, amely 10 kilométeres, és a Pinka-szurdokban fut az útvonala. A kettő tulajdonképpen össze is kapcsolódik, mivel a 42 kilométeres táv szintén érinti ez utóbbi szakaszt is. - Vannak, akik mindkét túrát szívesen teljesítenék, nekik azt javasoljuk, hogy délelőtt vegyenek részt a szombathelyin 5 vagy 10 kilométeren, majd délután irány Felsőcsatár, ahol megcsinálhatják a Pinka10-es túrát - ajánlotta Nagy Mónika.

Akik részt vesznek a Felsőcsatárról induló kiránduláson a Pinka folyó mentén, térítésmentesen meglátogathatják a Vasfüggöny múzeumot is, majd a Mária-kápolnától a pincék között érkezhetnek vissza a faluba - hangzott el.

Részletek, tudnivalók az egyesület Facebook-oldalán.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére