Jótékonykodás: Látássérülteket támogattak a ketrecharcgála szervezői

há • 2024. október 15., kedd •
Egymillió forintot adományoztak a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületének a közelmúltbeli szombathelyi nemzetközi küzdősportgála szervezői, az összeget már át is utalták a civil szervezetnek. A fehér bot világnapja alkalmából tartandó - a vakok életét megkönnyítő társadalmi érzékenyítést elősegítő - programjaikat finanszírozzák majd belőle.
Jótékonykodás: Látássérülteket támogattak a ketrecharcgála szervezői

Sajtótájékoztatón adták át jelképesen a Vendetta Fight Nights 40 jótékonysági sportgála szervezői, a szponzor és a szombathelyi alpolgármester azt az egymillió forintot, ami a jegybevételekből gyűlt össze nemrég. Farkas Csaba, a házigazda Őrvidék Kulturális és Sport Egyesület elnöke arról beszélt hétfőn, hogy büszkék a magyar versenyzők eredményeire, számos hazai győzelem született a sikeres rendezvényen. Külön kiemelte, hogy a kínai delegáció a legjobb bunyósaival érkezett, de az arénabeli hangulathoz is hozzátettek.

Méltatta a gála színvonalát a támogató szombathelyi önkormányzat képviseletében dr. László Győző is, aki azt mondta, sportvárosként helye van nálunk az ilyen népszerű, szórakoztató és egyben jótékony célokat is szolgáló sporteseményeknek. Az alpolgármester megjegyezte, nyitottak a folytatásra.

Örömét fejezte ki Tai Peckol, a BITmarkets üzletfejlesztési vezetője is, hogy az általuk szponzorált rendezvény révén részt vehettek az adományozásban. Bősze György pedig - a támogatott civil szervezet elnöke - ismertette, hogyan használják majd fel a most kapott egymillió forintot. Kiderült, hogy a fehér bot nemzetközi napja alkalmából minden évben megtartott programjaik jövő évi költségeit fedeznék az összegből.

Elhangzott: a siker nyomán a szervezők azt tervezik, hogy jövő ősszel is lesz hasonló ketrecharcgála, amelyet egyébként a szombathelyi önkormányzat is támogat.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére