Néhány napja annak a szombathelyi lakóközösségnek, amelynek maga is tagja, valamint baráti társaságának rendezett lakóházuk udvarán adventi ünnepséget. Ennek apropóján is beszélgettünk ünnepről, irodalomról s más fontos dolgokról a művésszel.
Úgy tudom, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy közös ünneplésre hívja meg lakótársait és barátait.
Valóban, házunkban már többéves hagyománya van a közös adventi ünnepségnek. Szerencsére
nagyon jó kis lakóközösségünk van, amely fogékony arra, hogy advent idején összejöjjünk, megálljunk egy pillanatra, versek és zene segítségével készülődjünk a nagy ünnepre.
Idén a műsor a „Karácsony a kedvenc” címet viselte. A kertünkben a közösen felállított fényfenyőt álltuk körül, majd versek és szólóénekek hangzottak el, meghívott művész barátaim előadásában. Egy kis közös forraltborozás és beszélgetés tette meghitté és bensőségessé az együttlétet.
Tudtommal a lakóház kertje egy ideje folyamatos, kulturális programsorozat helyszínvé vált.
Igen, mondhatjuk, hiszen még a Covid-járvány előtt, nyáron elkezdtem kert-koncerteket, verses délutánokat szervezni. Olyan kitűnő helyi előadókat hívtam meg, mint a Tarisznyások Együttes, a Rózsabors Műhely. Tavaly már négy ilyen koncert volt, az idén pedig öt.
Kinek szervezi ezekeket?
Miután nem tudom – elsősorban a hely adottsága miatt – nyilvánossá tenni őket, ezért a kultúra iránt érdeklődő ismeretségi körömből hívok meg alkalmanként mintegy 30-40 embert. Jó szívvel mondhatom, hogy rendkívül igényes közönségünk van.
Többes számban fogalmaz, ezek szerint vannak társai a szervezésben.
Nagy segítségemre van a munkában a házban lakó Szuper Ildikó és Pásti Zsolt. Stáb nélkül nem működne a program. A meghívottak körét mindig megbeszéljük, a műsort pedig én tervezem meg.
A korábban említett előadókon kívül kik voltak még a vendégei?
Az eddigi számos fellépő közül megemlítem Bakos-Kiss Gábort, a győri Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas igazgatóját, aki Frankie címmel Frank Sinatra életét meséli és énekli el varázslatos módon. Fontos kihangsúlyoznom, hogy nálunk minden művész ingyen vállalja a fellépést. Egyébként mind a vendégek, mind a közönség mindig hoz magával egy kis süteményt, bort, pogácsát, s így a műsorok után jóízű és színvonalas beszélgetések alakulnak ki.
Említettük korábban az összetartó lakóközösséget, amely a mai, egoista, egyre ridegebb világban, amikor szinte minden, évszázadok alatt jól működött közösség bomlófélben van, egyfajta reménysugárnak tűnhet.
Szerencsés helyzetben vagyok, mert a házunkból még nem veszett ki a közösségi érzés.
Advent első vasárnapján a lépcsőházban közösen állított és magunk által készített díszekkel ékesített karácsonyfánál összegyűlünk, és meggyújtjuk az első gyertyát. Amit mond, abban azonban sok az igazság, hiszen többektől hallottam már, hogy azt sem tudják, hogy ki a szomszédjuk.
Az Önök példája azt mutatja, hogy még ebben - az értékeit veszni hagyó - világban is jó szervezéssel, az embertársaink iránti empátiával lehet akár új közösségeket szervezni. Ez most, karácsony előtt néhány nappal igencsak szívmelengető. Ön már sokszor elmondta, hogy a közelgő ünnep különösen kedves a szívének és fontos a lelkének. Mit jelent Önnek igazából a karácsony?
Természetesen elsőként Jézus Krisztus születését. Számomra emellett és ezen túl azért is fontos, mert jelképezi a szülői és családi szeretetet. Az én gyermekkoromban Vasszilvágyon még nem volt televízió, szenteste délutánján fiú barátaimmal – saját elhatározásból - elmentünk a templomba, és ott segédkeztünk a feldíszítésben. S tettük mindezt jó érzéssel, lelkesen, tiszta szívből.
A karácsony számomra az elmúlt tiszta és őszinte gyermekkort és a szülői ház melegségét és szeretetét is jelképezi.
Mondhatom, hogy nagyon jó évem volt. Nemrégen jelent meg az 52. kötetem, amelynek címe: Pék-játék, amelyet eredeti módon Tihanyi Müller Mária festett köveiről készített fotókkal illusztráltunk. A 2018-ban Vassurányban megalakított Irány Surány! Színtársulat tagjai közül többen is megmaradtak. Velük, valamint szombathelyi és lukácsházi, kultúra iránt fogékony barátaim bevonásával az idén létrejött a Kalliopé Kistérségi Színházi Társulás. Itt is tevékenyen dolgozom, miként rendszeresen hívnak versmondó versenyekre is. A győri Nemzeti Színházban pedig két rendezésem is volt. Nagy öröm volt felmenőim falujában, Alsóőrön fellépni és találkozni az őrvidéki emberekkel.
Önt ismerve unatkozni 2023-ban sem fog. Mit vár a jövő évtől?
Elsősorban emberibb környezetet, ezért is tartom fontosnak új könyvek megjelenését. Egyrészt ezek sok embernek szereznek még örömet, másrészt hiszem, hogy különösen a gyerekeknek érdemes még írni, őket még meg lehet nyerni az olvasásnak. Ugyanezt gondolom a színházba szoktatásról is.
Szilárd meggyőződésem, hogy a kultúra által lehetünk többek, s ehhez a magam eszközeivel szeretnék én is hozzájárulni.
