Gyakori közhely, hogy a magyarok nagyon jók a levert forradalmak megünneplésében. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után egész Európában, sőt még Amerikában is elterjedt a szabadságszerető magyarságról alkotott kép, akik a zsarnokság ellen harcoltak. Valóban el lehet mondani, hogy a magyarok a zsarnokság ellen keltek fel?
 
Határozottan. A forradalmaknak, szabadságharcoknak jellemzője, hogy nemcsak a társadalmi igazságtalanság ellen történik a felkelés, hanem mindig a nemzeti függetlenség, illetve a nemzeti sérelmek orvoslása céljából.  Maga a „levert forradalmak megünneplése” részben igaz, részben nem, hiszen pontosan ez bizonyítja a magyar nemzetnek az erejét, hogy alkalomadtán egy levert forradalomból is később erőt merít.

Említette a sérelmeket, amelyeket Magyarország elszenvedett a Habsburgoktól. Mik voltak ezek?

Ha a Rákóczi-szabadságharcot vesszük például, megtörtént a török kiűzése, véget ért a 150 éves török hódoltság időszaka Magyarország közepén. Egy keresztény koalíció űzi ki a törököket, amelyben szép számmal vannak magyar hadak is, hiszen mikor Budát visszafoglalják a töröktől, először magyar hajdúk hatolnak be, Petneházy Dávid és Fiáth János hajdúi. Ezek után viszont I. Lipót olyan intézkedéseket hoz a magyarok ellen, amelyek igazságtalanok, ráadásul sértik a fennálló magyar törvényeket. Birtokelkobzások. Felségárulási perek. Megadóztatják a nemesi birtokot fegyverváltság címén, holott a nemesi birtok adómentes. Újszerzeményi bizottságot hoznak létre, és követelik több mint százéves írott dokumentumokkal az igazolását a birtoknak. Ha valakinek pedig ez nincsen, akkor idegeneknek ajánlják. A magyar katonaságot elbocsátják, helyette idegen katonaságot hoznak az országba, megtörténik a várrombolás, több mint 800 magyar várat robbantanak föl. Illetve a parasztságot sújtotta a forspont és porció, azaz elszállásolniuk és szállítaniuk kellett a császári hadsereget. Ráadásul ez a fennálló magyar törvények értelmében is igazságtalan. Tehát mindig bőven indokolt a szabadságharc kitörése.

Tehát Ön szerint létezik olyan, hogy igazságos háború?

Igazságos, jogos és önvédelmi. Hiszen ha Rákóczinál maradunk, a magyar katonák kivették a részüket a török kiűzéséből. A birtokos nemesség betartotta a törvényeket. Nem a magyar országgyűlés hozta ezeket az őket sújtó törvényeket, erőszakos ellenreformációt kezdtek.

Ez volt Kollonich Lipótnak, a császár tanácsosának jelmondata: Magyarországot először katolikussá teszem, aztán koldussá teszem, aztán rabbá teszem.

Ez szó szerint így hangzott el.

Ezek után meglehetősen furcsa látni, hogy egyesek nosztalgiával emlékeznek a Habsburgokra!
 
Annál is inkább, hiszen a Habsburg Intézetet az 1990-es évek közepén hozták létre Magyarországon, magyar közpénzből.

Ha megnézzük, kik voltak az 1848-49-es szabadságharc hősei, láthatjuk, jó részüknek nem magyar neve van, sőt sok volt köztük a német anyanyelvű is. Miért álltak mégis a magyar ügy mellé? Hiszen azt is mondhatták volna: mi közünk nekünk mindehhez?

Ez megint az 1000 éves magyar állam sajátos berendezkedésével magyarázható. A történelmi magyar állam, ameddig állt, jog- és létbiztonságot adott az itt élő magyaroknak és nem magyaroknak egyaránt. Hiszen még az Árpád-házi királyok alatt befogadják a német területekről érkező szász telepeseket, ahogy később a svábokat is. Otthon lesz nekik a magyar haza. Ugyanúgy befogadják a török elől menekülő szerbeket, románokat. Nem bántják a szláv nyelvű lakosságot. A keresztes hadjáratok alatt, amikor Európában minden egyes keresztes hadjárat zsidóellenes pogrommal kezdődik, Könyves Kálmán király befogadja őket, és megvédi.

Azok az emberek, akiket itt befogadtak, és akik betartják a magyar törvényeket, szokásokat, azok valódi hazára találtak Magyarországon.

Azt is tudjuk, hogy Szent László király a szabolcsi zsinaton azt a határozatot hozza, hogy azok az idegenek, akik Magyarországon élnek, tartsák be a magyar törvényeket, böjtöljenek magyar szokás szerint, és semmi baj nincsen. De akik ezt nem akarják, azok távozzanak, és ami nyereséget itt szereztek, azt hagyják itt. De aki betartotta az ország törvényeit, hű állampolgár lett, megtarthatta anyanyelvét, szokásait, vallását, nem bántották. A történelmi Magyarország ilyen volt. Nyilván ők, ha németül is beszéltek, vagy épp egy szláv dialektust vagy a hébert, magyar hazafiakká váltak, és részt vettek a magyar szabadságharcokban.

Tehát senkit nem kényszerítettek arra, hogy magyarrá legyen?

A történelmi Magyarországon erőszakos magyarosításra nem került sor. Erről egy anekdotát tudok mesélni. Zrínyi Miklós, a szigetvári hős egyszer a Nádasdyak sárvári kastélyában beszélgetett egy Esterházyval és egy Nádasdyval. És a következőt kérdezte tőlük: „Urak, urak, miért mondjátok mindig nekem, hogy nem is vagyok igazi magyar?” „Hát azért, mert most is horvátul kérdezted.” És ki vitatná, hogy Zrínyi Miklós igazi magyar hős?

Ha már említette a hősöket: az 1848-49-es szabadságharc két emblematikus figurája Kossuth és Görgei. Kossuthra már a saját korában is hősként tekintettek, mikor New Yorkba ment, hatalmas ünnepség fogadta, sőt még újszülötteket is neveztek el róla. Görgeit ezzel szemben „a nemzet Júdásának” kiáltották ki. Ön hogy látja, valóban Júdás volt Görgei?

Azt hiszem, hogy nem. Egy főparancsnoknak mindig nehéz kiadni a parancsot a fegyverletételre. Nyilván a szabadságharc leverése után nagyon keményen ítélték meg. Az utókor hajlamos ezek alapján ítélkezni felette. Azt hiszem, a korszakot jobban kéne ismernünk, és több mindent elolvasni, mind a két fél szemszögéből, hogy tisztábban tudjuk megítélni Görgeit.

És Ön szerint mi teszi hőssé a hőst?

Költői kérdés.

Azt hiszem, hogy akkor válik valaki igazi hőssé, ha amit tesz, másokért teszi, a gyerekeiért, a családjáért, a népéért, a hazájáért.

Nem megvásárolható, senki ellen nem harcol, de ha a hazáját megtámadják, szembeszáll bárkivel.

Ez a mentalitás általános volt 1848-49-ben?
 
Jellemző volt a lelkesedés. Társadalmi állásuktól, nemzetiségüktől függetlenül. Csak akiket a császári Habsburg-ügynökök meggyőztek, hogy a magyarok ellen forduljanak, ők gondolkodtak másképp.

Az iskolában úgy tanítják, hogy a Habsburgok a nemzetiségeket is próbálták tüzelni a magyarok ellen.

Óh, persze, és néha sikerült is. A szerbeket sikerült, a határőrvidéket is, sőt a határon túlról, ami akkor nem a Habsburg Birodalom része volt, onnan is érkeztek szerbek. Erdélyben a nyugati szigethegység mócai – így hívják az ottani románokat –, illetve Erdély közepéről a román lakosság osztrák zászlók alatt vonult a magyarok ellen. Zalatnán, Abrudbányán, Verespatakon tömegmészárlások voltak. Viszont a bihari románok, illetve a temesiek a magyarok oldalán harcoltak.

1848 a forradalmak éve volt, több államban is kitört a szabadságharc. Az elnyomás alatt élő népek miért nem fogtak össze a zsarnokság ellen?

Egyrészt a helyzet is különböző volt. Franciaországban a forradalmak mindig Párizsra korlátozódnak, vagy csak a nagyvárosokra. Ott a forradalom nemzeti tartalommal nem egészült ki. Kimondottan gazdasági és társadalmi problémák miatt tört ki. Német területeken nem volt még egység, különböző német fejedelemségek voltak. Magyarországon ezzel szemben ott volt a magyar nyelv egysége. Ha belegondolunk, ekkor még nem volt egységes német nyelv, ugyanígy olasz sem. Nincs még olasz egység. Magyarországon viszont

egy Pozsony környéki földműves vagy szabómester ugyanazon a nyelven beszél, mint egy erdélyi kovács vagy egy Sopron környéki szőlősgazda.

Nincsenek olyan különbségek, egységes a nemzet. A legrövidebb forradalom 1848-ban 20 percig tartott – ez nem tévedés – Moldvában. Általában néhány hónapig tartottak, de Magyarországon másfél évig.

Az előadásain rendszerint korabeli ruhákat visel, ahogy ma is. Mesélne egy kicsit a mai öltözetéről?

A mai öltözetemet édesapám varrta nekem, ő szabó volt. Valójában ez nem egy korszaknak az egyenruhája, leginkább a két világháború közötti tiszteknek a díszesebb ünneplőruhája, de nem egy hivatalos egyenruha. Én szeretem mindig a korszaknak a ruháját viselni, sok helyen páncélban, sisakban jelenek meg, filmekben is úgy láthatnak, civilben sok helyen nem ismernek.

A vívóiskolájában is csak korabeli fegyvereket használnak?

Azt teljesen komolyan használjuk. Az M5 készített egy felvételt az Aranyszablya Történelmi Vívóiskolában, a Magyar Krónikába. Hunyadi Jánosról szól, viszont párviadalokat vívunk benne. Heti három edzést tartunk, ebben van szablyavívás, fokosvívás és késvívás.

Egészen más lehet így megismerni a múltat. Talán még a diákok identitástudatára is másképp hat...

Persze, hiszen nemcsak beszélek róla, hanem csinálom is. Sokan elbújnak egy monitor mögé, és – pesti diákosan szólva – osztják az észt. Erről mesélek egy rövid történetet. Évekkel ezelőtt egy „nagy nevű” kutató számítógépen kiderítette, hogy „a lovasíjászat nem is hatékony, nem is nagyon volt, hát ugye, a honfoglalók próbálták, de ez egy legenda”. Az az ember soha nem ült lovon, és nem nyilazott. És ez egy nyilvános konferencián történt. Akkor a hallgatóság közül felállt egy ember, és azt mondta: „Igen, uram, önnek igaza van. Mert akárhányszor meg akarta próbálni a lóhátról nyilazást, és ki akarta húzni a tegezből az íjat, mindig beleakadt az íróasztalba.” Ilyen egy igazi szobatudós…

Ön kit tart az 1848-as forradalom igazi hősének?

Sok mindenkit. Nem tudok választani, hiszen gondoljuk meg, hogy

sok mindenkiről tudunk történeteket, ismerjük az életüket, de hányan lehetnek névtelen hősök, akik a saját képességeik szerint ugyanúgy megtettek mindent, csak nem írták le!

Petőfinek van egy verse: Tiszteljétek a közkatonákat. Egy közkatonának nehezebb, másként, mint egy parancsnoknak vagy egy csapattisztnek, mert egy csapattiszre, akár, ha győz, akár, ha hősi halált hal, emlékeznek. A közkatonára nem. És mégis megteszi."