A héten Jesolo város ad otthont a WAKO junior és kadet kick-box világbajnokságnak. Az előzetes nevezések alapján úgy tűnik, hogy az év legjelentősebb korosztályos seregszemléjén 62 ország 1800 ifjú sportolója vesz részt – minden idők legnagyobb urtánpótlás kick-box vb-jére van kilátás. A népes mezőnyben és a Magyarországot képviselő több mint 100 fős válogatottban ott van a 9versenyzőt számláló Controll Se delegáció is. – Alaposan felkészültünk a vb-re, jó eredményekre lehet nèpes korosztályos válogatottunk – jelezte Dancsó Zoltán a light-contact és a kick-light szakág szövetségi kapitánya, egyben a Controll SE vezetőedzője. – A nyáron volt egy edzőtáborunk Balatonbogláron, majd az elmúlt napokban Vépen is. Aki számít, mindenki részt vett a közös foglalkozásokon. És természetesen a klubokban is zajlott a munka. Működött a kommunikáció, a szövetségi edzők tartották a kapcsolatot a klubedzőkkel, a versenyzőkkel. Kemény volt a felkészülési időszak, ami munkát el lehetett végezni, azt elvégeztük. Figyeltünk a mentális felkészítésre is, mert ilyen szinten már az is sokat számít, hogy ki milyen állapotban van fejben. Roppant népes a vb mezőnye, például Dél-Amerikából is jönnek válogatottak – erre eddig nemigen volt példa. Több versenyzőtől is érmet várok, de neveket nem mondok, nem szeretnék senkire felesleges terhet pakolni. Amúgy a komoly létszám miatt rengeteg az általam is kevésbé ismert versenyző – nehéz megjósolni, hogy például mire lehet képes egy kolumbiai, mexikói, vagy éppen chilei rivális. A korosztályos magyar válogatott vasárnap reggel utazott el Jesolóba. Aznap megtörtént a mérlegelés, és egy átmozgató edzésen is részt vettek a fiatalok. Hétfőn a technikai dolgokat intézték el a nemzeti csapat vezetői, edzői, kedden lépnek tatamira az első versenyzők.
Érmekért utaztak Jesoloba a szombathelyi kick-boxosok
További híreink
Pars Krisztián: A Diákolimpia fontos állomás lehet egy sportoló karrierjében
Az olimpiai bajnok is hasonló versenyen kezdte a pályafutását. Idén ő köszöntötte a Diákolimpia résztvevőit Szombathelyen. Azt mondta a fiataloknak: fontos állomás ez, ahonnan tovább lehet fejlődni.
A Kispest elleni siker után már csak a megkoronázás van hátra
A női kézilabda NB I/B 29. fordulójában a bennmaradásért küzdő Kispest NKK ellen lépett pályára az SZKKA. A bajnoknak most már csak egy célja maradt: makulátlan mérleggel, 100%-os eredménnyel zárni a
Schäfer András dedikált fotóját is megkapja a Diákolimpia legjobb labdarúgója
A Haladás Sportkomplexumban köszöntötték Szombathelyen az idei V-VI. korosztályos Labdarúgó Diákolimpia országos döntőjébe jutott csapatokat. A mérkőzéseket a Király Sportlétesítményben rendezik a következő ...
SZKKA: utolsó idegenbeli meccsét játssza a bajnok
Holnap este utolsó idegenbeli mérkőzésüket vívják Soroksáron az SZKKA kézilabdázói. A már bajnok szombathelyi gárda szeretné megőrizni 100%-os mérlegét, amire minden esélye meg is van.
Érmekért indult a kóbei vb-re Ekler Luca
A paralimpiai és világbajnok Ekler Luca is tagja annak a hatfős magyar csapatnak, amely elutazott a ma kezdődő paraatlétikai világbajnokságra. A japán Kóbéban zajló viadalon két számban méretteti meg
László Győző reagált az SZKKA licenckérelmével kapcsolatban.
Az alábbiakban változtatás nélkül olvashatják a közleményt.
Pénteken indul a jegyértékesítés a magyar válogatott Eb-főpróbájára
Május 17-én pénteken 10 órától kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott júniusi 8-i, Európa-bajnokság előtti, Izrael elleni főpróbájára. A magyar szövetség honlapján hétfőn este közölte, ...
Jelen állás szerint azért nem kapunk licencet az NB I-re, mert Nemény András nem enged be minket a Schaeffler Aréna Savariába
A Haladás Sportkomplexum nem alkalmas NB I-es mérkőzések lebonyolítására, a városvezetés azonban nem reagál a kérésünkre, hogy visszatérhessünk a Schaeffler Aréna Savariába.
Marco Rossi keretet hirdetett a németországi Európa-bajnokságra
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kedden, a magyar szövetség telki bázisán kihirdette 26 fős keretét a nyári Európa-bajnokságra, amelyet június 14. és július 14. között rendeznek ...
A kis magyar Verstappen bontogatja a szárnyait – egyre jobb eredményeket ér el a Forma-4-ben az újonc Molnár Martin
A 15 éves magyar autversenyző egyre jobban belerázódik a Formula-4 küzdelmeibe.
Futsal: Kupagyőztes a Haladás!
Második félidei remek teljesítményének köszönhetően 3-0-ra verte a Veszprémet, megnyerte a Magyar Kupát a Haladás VSE NB I.-es futsalcsapat!
SZKKA: A rangadót is megnyerte a bajnok
Remek hangulat fogadta a már bajnok SZKKA-t és feljutásra pályázó ellenfelét, az Érd gárdáját a Haladás Sportkomplexumban szombaton este. A mérkőzés igazi rangadóhoz méltó volt, a végén szombathelyi győzelemmel. ...