Bombát találtak Hillary és Bill Clinton New York-i otthonánál, írja a New York Times. A bombát az egyik alkalmazott találta meg, aki a postai küldeményeket szortírozta. Amerikai lapinformációk szerint robbanószerkezetet küldtek Barack Obama volt elnök címére is. Ezt a titkosszolgálat emberei szűrték ki. Mint arról már korábban beszámoltunk, Soros György otthonánál csőbombát találtak, a rendőrség terrorcselekményként kezeli az ügyet. Az már kiderült, hogy nem postán küldték a csomagot. A két szerkezet a NYT szerint hasonló. Ezt követően evakuálni kellett magyar idő szerint szerda délután a New York-i Time Warner Centert, miután a felhőkarcoló irodáiban gyanús csomagot találtak, írja az Independent. Az kiürítés a CNN teljes szerkesztőségét érinti, ebben az épületben van ugyanis az amerikai hírcsatorna főhadiszállása.Közben a Fehér Ház postázójába is érkezett egy gyanús csomag.
Torpedó az Egyesült Államokban - a kérdés, hogy melyik robban
További híreink
Pars Krisztián: A Diákolimpia fontos állomás lehet egy sportoló karrierjében
Az olimpiai bajnok is hasonló versenyen kezdte a pályafutását. Idén ő köszöntötte a Diákolimpia résztvevőit Szombathelyen. Azt mondta a fiataloknak: fontos állomás ez, ahonnan tovább lehet fejlődni.
Lenkai Nóra: Nyitottak a fiatalok a szociális tevékenységre, csak támogatni kell őket ebben
Műhelymegbeszélést tartott dr. Czakó Kálmán egyetemi tanár szombaton a Martineumban azoknak, akik részt vesznek az általa koordinált neveléstudományi témájú, fiatalokkal foglalkozó kutatásban. Ilyen résztvevő ...
Nem vicc: bankkártya méretű okostelefonok jöhetnek
Kisebbek, teljesítményükben erősebbek és még energiahatékonyabbak lehetnek az új okoseszközök.
A Szentlélek isteni ereje bensőnkből akar kitörni
Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe, a húsvét katartikus élménye után a húsvéti misztérium beteljesedése, az isteni szeretet ünnepe. Ebből az alkalomból Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ...
Hajóbaleset Verőcénél: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
A balesetben vélhetően egy kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval. Ketten meghaltak, három férfit és két nőt még keresnek.
Régen a vezető szent és sérthetetlen volt – most Orbánt egyes „demokraták” azért likvidálnák, mert nem üzen hadat Oroszországnak
Miért kell egy nemzeten belül (legalább) két oldalnak lennie? Nem lehet, hogy Putyin 87 %-a sokkal egészségesebb? - írja Ungváry Zsolt a mandiner.hu-n.
Rebellió a köbön: Magyarország nem írta alá az LMBTQ személyekről szóló EU-s nyilatkozatot
Egy felmérés szerint minél erőteljesebb világszerte az LMBTQ-kampány, annál több a zaklatás és erőszak a közösség tagjai ellen.
Megváltozik a személyi igazolvány, jön a digitális állampolgárság
A cél: mindent egy helyen, telefonon keresztül.
Megvalósult álom: megnyitotta kapuit a bucsui Babaliget Bölcsőde
Régi álmuk vált valóra a bucsuiaknak tegnap délután. Ünnepélyes keretek között avatták fel ugyanis a vadonatúj, esztétikus kivitelezésű, 14 kisgyermek befogadására alkalmas Babaliget Bölcsődét.
Leszúrással fenyegették meg az osztrák kancellárt és a szövetségi elnököt
A férfit előzetes letartóztatásba helyezték szökés és a bűncselekmény elkövetésének veszélye miatt.
Mélyen zsebbe nyúlós lett a magánellátás, de van egy kiskapu
Még mindig hosszúak a várólisták az állami kórházakban. Egy térd- vagy csípőprotézis-műtétre, van olyan kórház, ahol 1-2 évet is kell várakozni. A magánklinikákon felgyorsítható ez a folyamat,
Megint begyűrűzött a sportba a politika – kizáratnák Izraelt a FIFA-ból
Több ország labdarúgó-szövetsége is támogatja a zsidó állam tagságának megszüntetését.