Az Erasmus projektben résztvevőket köszöntötte dr. Puskás Tivadar polgármester a hét elején a városházán. A szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium egy svéd és egy német iskolával együttműködve vesz részt az Erasmus programban. A 24 hónapig tartó közös munkát az Európai Unió támogatja. A projekt lehetővé teszi, hogy a részt vevő iskolákból tanárok és diákok megismerhessék a másik két intézményt is. Az egyik partner egy kaufbeureni általános iskola, a másik a svédországi Ankarsrum egy általános iskolája. Az első találkozásra, majd két munkamegbeszélésre Kaufbeurenben került sor. Most öt tanár Svédországból, négy Németországból érkezett - összegezte a Vas Népe.
Svéd és német partnere van az Erasmus programban a Bólyai iskolának
További híreink
Mák Zsombor: A vasútállomás környéke jóval több figyelmet érdemel
Mák Zsombor, a FIDESZ-KDNP 2. számú választókerületi képviselőjelöltje Szombathely egyik ikonikus helyére, a vasútállomás előtti Éhen Gyula térre invitálta szerkesztőségünket. A helyszínen hívta fel figyelmünket ...
Szörnyű baleset az M1-es autópályán: három ember meghalt, ketten megsérültek
Három fő életét vesztette, ketten megsérültek egy kedd délután történt balesetben az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán – közölte a rendőrség. Később még egy baleset történt ugyanazon a szakaszán ...
Egyre többen viszik közjegyzőhöz a lakásbérlőt: ez az oka!
Az elmúlt három évben csaknem 15 százalékkal nőtt a közjegyző előtt készített bérleti szerződések száma.
Kína megfenyegette az Egyesült Államokat Joe Biden lépése után
Az idei amerikai választások arra sarkallják Joe Bident, hogy megmutassa, mindent megtesz az amerikaiak érdekében, így ismét magasabb fokozatra kapcsolták az amerikai–kínai kereskedelmi háborút. ...
Több vármegyében is figyelmeztetést adtak ki a zivatarok miatt
Szerdán nap közben a délkeleti és a keleti szél is több területen megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak.
A Fidesz frakció nyílt levelet írt Nemény Andrásnak
A levelet változatlanul olvashatják:
Döntés előtt: Végzős középiskolások informálódhattak a munka világáról
Munkavállalás vagy továbbtanulás előtt álló végzős diákoknak tartottak előadást a szombathelyi Élelmiszeripari Technikumban. A házigazda Vaskapocs Egyesület közel 70 fiatalnak segített jó döntést hozni ...
Bajba került egy idős hölgy, ám szerencséjére csuklóján volt a gondosóra
A rendőrök még drónt is bevetettek.
Bence és Nimród Szombathely legifjabb ikerpárja!
Isten hozta az újszülötteket! Anyakönyvi híreink:
Rusvai Miklós: Az új Covid-alvariáns már mindenhol jelen van
Az omikron legújabb variánsa válik dominánssá, az Egyesült Államokban már az esetek harmadáért a KP.2, azaz a FLIRT a felelős, ami a világon mindenhol jelen van – mondta az Indexnek Rusvai Miklós. ...
Scholz nagyon kéri az ukrán menekülteket: kezdjenek már végre dolgozni
Máskülönben az sem biztos, hogy Németországban maradhatnak.
Új szabály lép életbe, erre biztosan nem számítottak az elektromos rolleresek
2024. július 16-tól bővül azoknak a járműveknek a köre, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közleményében. ...