Országszerte több mint 70 gyár nyitja meg kapuit a Modern gyárak éjszakáján, november 15-én – mondta a rendezvényt szervező Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a közmédiának adott interjúban. György László hozzátette: a 73 gyár összesen hétezer látogatót fogad, de a helyek fele már az első héten elfogyott. A rendezvény célja, hogy megismertessék a nagyvállalatok által használt technológiákat a magyar kis- és közepes vállalkozásokkal (kkv-k), dolgozóikkal és a szakmát tanuló fiatalokkal. Valamint az, hogy az emberek megértsék, hogy a mesterséges intelligencia nem kiváltja az embert, hanem segít pontosabban és gyorsabban végezni a munkát. A magyar gazdaság gyors növekedése szempontjából nagyon fontos, hogy a munkavállalók tudatosítsák, hogy az új technológiákhoz új képességekre is szükségük van – magyarázta György László. A moderngyarakejszakaja.hu oldal információi szerint Vas megyében két helyszínen várják a látogatókat.
Modern gyárak éjszakája Vas megyében is!
További híreink
Pars Krisztián: A Diákolimpia fontos állomás lehet egy sportoló karrierjében
Az olimpiai bajnok is hasonló versenyen kezdte a pályafutását. Idén ő köszöntötte a Diákolimpia résztvevőit Szombathelyen. Azt mondta a fiataloknak: fontos állomás ez, ahonnan tovább lehet fejlődni.
Lenkai Nóra: Nyitottak a fiatalok a szociális tevékenységre, csak támogatni kell őket ebben
Műhelymegbeszélést tartott dr. Czakó Kálmán egyetemi tanár szombaton a Martineumban azoknak, akik részt vesznek az általa koordinált neveléstudományi témájú, fiatalokkal foglalkozó kutatásban. Ilyen résztvevő ...
Nem vicc: bankkártya méretű okostelefonok jöhetnek
Kisebbek, teljesítményükben erősebbek és még energiahatékonyabbak lehetnek az új okoseszközök.
A Szentlélek isteni ereje bensőnkből akar kitörni
Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe, a húsvét katartikus élménye után a húsvéti misztérium beteljesedése, az isteni szeretet ünnepe. Ebből az alkalomból Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ...
Hajóbaleset Verőcénél: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
A balesetben vélhetően egy kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval. Ketten meghaltak, három férfit és két nőt még keresnek.
Régen a vezető szent és sérthetetlen volt – most Orbánt egyes „demokraták” azért likvidálnák, mert nem üzen hadat Oroszországnak
Miért kell egy nemzeten belül (legalább) két oldalnak lennie? Nem lehet, hogy Putyin 87 %-a sokkal egészségesebb? - írja Ungváry Zsolt a mandiner.hu-n.
Rebellió a köbön: Magyarország nem írta alá az LMBTQ személyekről szóló EU-s nyilatkozatot
Egy felmérés szerint minél erőteljesebb világszerte az LMBTQ-kampány, annál több a zaklatás és erőszak a közösség tagjai ellen.
Megváltozik a személyi igazolvány, jön a digitális állampolgárság
A cél: mindent egy helyen, telefonon keresztül.
Megvalósult álom: megnyitotta kapuit a bucsui Babaliget Bölcsőde
Régi álmuk vált valóra a bucsuiaknak tegnap délután. Ünnepélyes keretek között avatták fel ugyanis a vadonatúj, esztétikus kivitelezésű, 14 kisgyermek befogadására alkalmas Babaliget Bölcsődét.
Leszúrással fenyegették meg az osztrák kancellárt és a szövetségi elnököt
A férfit előzetes letartóztatásba helyezték szökés és a bűncselekmény elkövetésének veszélye miatt.
Mélyen zsebbe nyúlós lett a magánellátás, de van egy kiskapu
Még mindig hosszúak a várólisták az állami kórházakban. Egy térd- vagy csípőprotézis-műtétre, van olyan kórház, ahol 1-2 évet is kell várakozni. A magánklinikákon felgyorsítható ez a folyamat,
Megint begyűrűzött a sportba a politika – kizáratnák Izraelt a FIFA-ból
Több ország labdarúgó-szövetsége is támogatja a zsidó állam tagságának megszüntetését.