Azon fontos tudni, hogy a kullancsok ilyenkor a legaktívabbak, és évről évre egyre nagyobb a populációjuk, különösen Vas megyében. Ez nem feltétlenül az enyhébb télnek köszönhető, mert mínusz húsz-huszonöt fokot is könnyen kibírnak. Érdekesség, hogy évente elég egyszer vért szívniuk. Vigh Károly entomológus a Vas Népe kérdésére elmondta, nagyjából hatvan különböző kullancsfaj honos országunkban, ebből egy jelent veszélyt az emberre. Nagyon sok kullancs viszont fertőzött, leginkább agyhártyagyulladást és a Lyme-kórt terjesztenek. A legjobb védekezés a megelőzés a szakember szerint. Ha túrázni indulunk válasszunk megfelelő ruházatot és használjunk kullancsriasztó termékeket. Ha pedig így sem sikerül elkerülni a csípést, minél előbb távolítsuk el a bőrből. Csípés után érdemes figyelni az esetleges tünetek jelentkezését. A Lyme-kór például egy időben elkezdett kezeléssel jól gyógyítható. A helytelenül kullancs elleni védőoltásként emlegetett készítmények alatt valójában a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás elleni vakcinákat értik. Célszerű az oltásokat a szezontól távoli időszakban (még télen) megkezdeni, hogy a szezonra már védettekké váljunk. Bár a szakemberek ezt rendszeresen hangsúlyozzák, az emberek többnyire a szezon alatt (tavasszal és nyáron) kérik az oltási sorozat megkezdését.
Az oltás nem a kullancs ellen véd - indul a szezon
További híreink
Pars Krisztián: A Diákolimpia fontos állomás lehet egy sportoló karrierjében
Az olimpiai bajnok is hasonló versenyen kezdte a pályafutását. Idén ő köszöntötte a Diákolimpia résztvevőit Szombathelyen. Azt mondta a fiataloknak: fontos állomás ez, ahonnan tovább lehet fejlődni.
Lenkai Nóra: Nyitottak a fiatalok a szociális tevékenységre, csak támogatni kell őket ebben
Műhelymegbeszélést tartott dr. Czakó Kálmán egyetemi tanár szombaton a Martineumban azoknak, akik részt vesznek az általa koordinált neveléstudományi témájú, fiatalokkal foglalkozó kutatásban. Ilyen résztvevő ...
Nem vicc: bankkártya méretű okostelefonok jöhetnek
Kisebbek, teljesítményükben erősebbek és még energiahatékonyabbak lehetnek az új okoseszközök.
A Szentlélek isteni ereje bensőnkből akar kitörni
Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe, a húsvét katartikus élménye után a húsvéti misztérium beteljesedése, az isteni szeretet ünnepe. Ebből az alkalomból Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ...
Hajóbaleset Verőcénél: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
A balesetben vélhetően egy kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval. Ketten meghaltak, három férfit és két nőt még keresnek.
Régen a vezető szent és sérthetetlen volt – most Orbánt egyes „demokraták” azért likvidálnák, mert nem üzen hadat Oroszországnak
Miért kell egy nemzeten belül (legalább) két oldalnak lennie? Nem lehet, hogy Putyin 87 %-a sokkal egészségesebb? - írja Ungváry Zsolt a mandiner.hu-n.
Rebellió a köbön: Magyarország nem írta alá az LMBTQ személyekről szóló EU-s nyilatkozatot
Egy felmérés szerint minél erőteljesebb világszerte az LMBTQ-kampány, annál több a zaklatás és erőszak a közösség tagjai ellen.
Megváltozik a személyi igazolvány, jön a digitális állampolgárság
A cél: mindent egy helyen, telefonon keresztül.
Megvalósult álom: megnyitotta kapuit a bucsui Babaliget Bölcsőde
Régi álmuk vált valóra a bucsuiaknak tegnap délután. Ünnepélyes keretek között avatták fel ugyanis a vadonatúj, esztétikus kivitelezésű, 14 kisgyermek befogadására alkalmas Babaliget Bölcsődét.
Leszúrással fenyegették meg az osztrák kancellárt és a szövetségi elnököt
A férfit előzetes letartóztatásba helyezték szökés és a bűncselekmény elkövetésének veszélye miatt.
Mélyen zsebbe nyúlós lett a magánellátás, de van egy kiskapu
Még mindig hosszúak a várólisták az állami kórházakban. Egy térd- vagy csípőprotézis-műtétre, van olyan kórház, ahol 1-2 évet is kell várakozni. A magánklinikákon felgyorsítható ez a folyamat,
Megint begyűrűzött a sportba a politika – kizáratnák Izraelt a FIFA-ból
Több ország labdarúgó-szövetsége is támogatja a zsidó állam tagságának megszüntetését.