Önálló kötetként ez az első könyvem, persze mióta írókat és más művészeket fotózom, előszeretettel használják kiadók, könyvszerkesztők a portréimat…

-kezd bele a könnyű délutáni beszélgetésbe Stekovics Gáspár, akivel a Weöres Sándor Színház teraszán kortyoljuk a feketét. Óvatosan beszélgetünk, ha lehet ilyet mondani, május 20, a könyv premierje még kicsivel odébb van, nem akarok – divatos szóval élve – spoilerezni.

Persze felmerül a kérdés: miért most? Annyi éve látlak fényképezőgéppel a kezedben, és annyi képedet követem nap mint nap a Facebookon.

Ötlet szinten folyamatosan a felszínen lebegett, de úgy látszik most érkezett el az idő. Megkeresett egy neves kiadó, hogy csináljunk egy könyvet, de ők  annyira más szellemiségben akarták elkészíteni, hogy végül nem mentem bele. A képeim nem stúdiófotók, többnyire egy-egy váratlan, elkapott pillanat vagy egy személyes kontaktus által létrejött ám mégis spontán világ. Most a Colorcom Média Kft. adja ki az albumot, Budai Tamás grafikus szerkesztésében. Az ő hozzáállásuk a könyvpiachoz modernebb: úgy gondolják, nem kell előre több ezer példányt kinyomtatni és kitenni a könyvesboltok polcaira, hanem egyelőre online terjesztik és onnan rendelhető. Amennyire épp szükség van. Persze azért néhány könyvesboltban is kapható lesz később. Hogy vizuálisan is bele tudjanak szeretni. A hagyományos módon.

                                                Fotó: Stekovics Gáspár 

Megvan a kiadó, de rengeteg különböző témájú képed van, mi mégis a koncepció a könyvnél?

A Balatonra és annak egy csodálatos részletére, Szigligetre építettem fel a könyvet. Szeretett témám a hely, a portréim egy része is ott készült. Ez nem „tipikus” Balatonról szóló könyv lesz, nem útikönyv. Nem akartam kommersz Balaton-könyvet csinálni. Írók, költők, képzőművészek, színészek és más alkotók portréi, és azok a tóhoz és a tájhoz vagy éppen fotóimhoz kötődő írásaik szerepelnek majd a Képpel/Írott/Táj-ban. A művészek írásain át adok valami pluszt a képekhez. Én festő vagyok, aki fotózik is és inkább festőként látok a géppel is.

A mai napig nincs profi Photoshoppom, bár ezt nem sokan hiszik el. Van egy alap képszerkesztő program a gépemen és ennyi. Az a baj ezzel a rengeteg túlszerkesztett képpel, hogy szerintem elrontják vele a lényeget. Ma már mindenki vehet jó fényképezőgépet, vagy kattint egyet a telefonjával és már fotós is. Esterházy Péter kérdezte egyszer tőlem, hogy nem zavar-e engem, hogy mindenki fotózik körülöttem? Spiró György ott ült közelben és rávágta: mér’ma már mindenki író is!

                                                                       Fotó: Stekovics Gáspár 

                                                             Bornai Eszter és Bornai Tibor Szigligeten 

Akkor jól értem, ez a könyv Szigligetről szól, a környezetéről és azokról, akiknek valamilyen emléke kötődik a helyhez, ugye?

Úgy kell elképzelni, mintha Szigliget egy közös táborhely lenne. Onnan kirándulunk egyet Hegymagasra Konrád Györgyhöz, Palóznakra Trokán Péterhez, Badacsonyba Parti Nagy Lajoshoz, Révfülöpre Horkay Istvánhoz vagy éppen Szörényi Leventéhez a Bácshegyre. Körbeutazzuk a vidéket. A szigligeti alkotóházba sokan azért nem járnak már, mert többen vettek telket, nyaralót a környéken. A szerelem ilyen, nehéz elszakadni.

Az előszót és az utószót ki jegyzi?

A könyv érdekessége hogy az előszót Sztankay Ádám írta, az utószót Sándor György. Két pólusnak tűnik, de azért kiderül, annyira mégsem. Az a szép, hogy sokféle habitusú és karakterű alkotók jöttek össze egy téma körül. Azonban ritkán szoktak így együtt megjelenni. Büszke is vagyok, hogy a hívó szóra örömmel álltak a könyv mellé.

                                                                                    Fotó: Stekovics Gáspár 

                                                                                                  A szél

Tudnak egymásról?

Nem feltétlenül, de jól ismerik a munkáimat, bíznak bennem és közben örülnek az összeállításnak, mert egy olyan helyről van benne szó, ami egy csoda. Emléket állít az alkotóháznak is, mivel ez a hely a magyar irodalomtörténetnek egy fontos része, több mint hatvan éve működik.

Emlékszel kiről lőtted az első portrédat?

Nyolc-kilenc éve kezdtem el fotózni, Szilágyi Györgyről készítettem az első portrémat. Budapesten a Centrál Kávéházban ültünk egymással szemben és a kezemben volt egy pici kompakt gép, tetszett a szituáció, aztán puff, lekaptam. Előhívtam a képet és meglepően hangulatosra sikerült: a cigarettával, a kisfröccsel, teljesen olyan érzést keltett mintha visszacsöppentünk volt Krúdy Gyula idejébe.

                                                                           Fotó: Stekovics Gáspár 

Sándor György

Aztán jött a többi…

Azért a szakmából adódóan sok ismerősöm van, a szereplők nagy részével is rendszeresen tartom a kapcsolatot. Idővel elkezdtem ebből rendszert csinálni, de nekem majd mindegyik képemhez jár egy-egy történet is: beszélgetések, séták, egy pohár bor… Megismerem őket és ők is ismernek engem.

Most itt ez a könyv, ami első ránézésre minőségi dolog. Van ennél feljebb? Úgy értem van most ennél nagyobb cél?

Most nincs. Ezt kell jól megcsinálni. Hozzáteszem támogatás nélkül, saját erőből. Hogy még véletlenül se érje szó a ház elejét.

Ha azt mondom, Szigliget, mi ugrik be elsőre?

Kettő dolog: az édesapám, aki szerencsére ott vett egy nyaralót még nagyon régen, másodikként pedig az alkotóház. A barátaim.