Igazán nincs okuk panaszkodni a szombathelyi sportbarátoknak, hiszen több élvonalbeli csapata is van a városnak. A Haladás VSE női röplabda szakosztálya ugyan még nem tartozik ezek közé, de Dr. Mucsi Péter szakvezető tanítványai mindent megtesznek azért, hogy a tavalyi aranyérmes helyezés mellé a feljutást is megszerezzék. Ehhez pedig elengedhetetlenül fontos egy masszív és jó csapat. Ha a 2016/17-es bajnokság eredményeit vesszük alapul, akkor biztosan kijelenthető, hogy valami nagy dolog készül Szombathelyen.

Ebben tevékenyen közreműködik az élvonalban is megfordult Mikos Patrícia, aki kiválóan játszott az eddigi találkozókon. Véleménye szerint a véletleneknek köszönhetően húzott szerelést és tért vissza a pályára.

Hogy történt a reaktiválásod?

Eleinte szó se volt arról, hogy újra pályára lépjek. Mucsi Péter invitált meg néhány edzésre, amelynek csak egyetlen célja volt: mozogjak. Úgy voltam vele, hogy úgyis lejárt a fitneszbérletem, így lesz hol levezetnem a felesleges energiát. A nyáron lenéztem néhány tréningre, de még ekkor sem lógott a levegőben, hogy visszatérek a pályára. Aztán az egyik edzésen megfogtam a labdát és elfogott az érzés, hogy játszani szeretnék. Amikor a vezetőedző megemlítette, hogy ütőképes csapatot szeretne építeni és szeretettel visszavár, akkor már biztos voltam a döntésemben.

Ha jól tudom, korábban nem sérülés, hanem a tanulmányaid miatt kellett szüneteltetned sportolói pályafutásod.

Igen, ez így van. Egyszerre két szakot is csináltam, ráadásul dolgoztam az egyetem mellett, majd elköltöztem a szülői házból. Nagyon nagy lépés volt és minden időmet felemésztette a tanulás, illetve a munkám. Ezért döntenem kellett és a röplabda szüneteltetésében láttam a megoldás kulcsát.

Most sikerül összhangba hoznod ezeket?

Nehéz, de rajta vagyok. Amibe belekezdek, azt szeretném jól csinálni. Legyen szó a főzésről, a munkámról, az edzésről vagy épp egy mérkőzésről. Most, hogy nincs ingázás az egyetem miatt, azért meg lehet oldani.

Hol dolgozol jelenleg?

Az Oladi Általános Iskolában testnevelőként foglalkozom a gyerekekkel. Még gyakornokként, de reményeim szerint a februári mesterképzést követően is számítanak rám. Annak ellenére, hogy akkor már középiskolásokat is taníthatnék. Nagyon jól érzem magam az Oladi iskolában, kedvesek a kollégák és aranyosak a gyerekek.

Mindig is tanárnak készültél?

Emlékeim szerint kislánykoromban is neveltem a babáimat. Persze, ahogy mindenkinél, úgy nálam is volt egy dackorszak, amikor tiltakoztam a tanári pálya ellen. Édesapám is tornatanárként dolgozott, így arra terelgetett és utólag cseppet sem bántam meg, hogy a pályaválasztáskor így döntöttem.

Azért a röplabda is segített, nem?

Persze. A választásomnál ez is sokat nyomott a latba. Sok éven át játszottam, sportoltam, ezért hiányozna a mozgás, ha most könyvelőként kellene dolgoznom.

Mennyire volt nehéz megszoknod a gyerekekkel való kapcsolattartást?

Nagyon aranyosak a diákok, így hamar meg lehet találni a közös hangot velük. Számomra inkább a megszólítás volt, amit szoknom, ízlelgetnem kellett. Rendszeresen továbbsétáltam, amikor utánam kiabáltak, hogy „Patrícia néni”. Közel egy évbe került, de már megszoktam.

A sport és a munkád mellett mennyi szabadidőd van?

Sajnos nagyon kevés. Szegény páromat tökéletesen meg tudom érteni, hiszen alig látjuk egymást. Próbálunk egymásra odafigyelni és minden időt megragadunk, hogy tartalmasan töltsük el. Jó lenne egy színdarabra vagy moziba elmenni, de a feszített tempó miatt erre nagyon kevés esélyünk van.