Előre leszögezem, hogy nem biztos, hogy ez lesz a legnézettebb darab idén a Weöres Sándor Színházban, de az biztos, hogy mióta létezik a szombathelyi teátrum ez az egyik legfelkavaróbb előadás. Nagyon bátor döntés volt ez Zsótér Sándortól, hogy a – muszáj kimondani- a többségében könnyű és piszkosul gyorsan emészthető darabokon nevelkedett, vagy inkább azt kereső publikumnak ilyet rendezett. Rendkívül kimerítő egy darab ez, 130 perc alatt úgy játszik az idegekkel és az érzésekkel, ahogy senki más, tele van a darab kitörésekkel és megnyugvásokkal, amiktől a végére csak szuszogunk és nézünk magunk elé a sötétben. Súlyos és nagyon ütős egy rendezés, nem látni minden nap ilyet a WSSz-ben, de végre most már igen!
Jordán jól belecsapott a lecsóba, hogy ezt tette az idei repertoár kezdő előadásának. A Márkus Emília színpada, mint egy óriás kifestővászon elevenedik meg, a színészek mozgatják a díszletet, pakolgatják ide-oda, kiélezve az előttük játszódó drámát. Már ezek a képek is hatásosak, több méter átmérőjű falak, amik gondolatokat határolnak le és élethelyzeteket választanak el egymástól. A vásznon kísérteties árnyak, elmosódó életek és absztrakt dolgok váltják egymást, nagyon hajaznak Edvard Much ijesztő festményire. Ha nem lenne elég a művészet, a fényekkel és hangokkal is játszanak, a neonkékből a zöldbe, a zöldből a vörösbe, majd a pinkbe csapnak, ami annyira idegesítő, hogy rá kell jönnünk, ez végtelenül profi így.
Ibsen kísértetei nem attól félelmetesek, hogy nem látjuk őket, hanem attól, hogy nem tudják, hogy valóban azok. Helene Alving vidéki birtokán él Nyugat-Norvégiában, távol imádott fiától, akit külföldön taníttat. A férje botrányos volt: ivott, nőket csábított el, sőt a szobalánnyal való kapcsolatából még egy kislánya is született. A lány, Regine a családnál maradt szolgálóként, aki nem sejtette, hogy ki az apja. A történet onnan indul, hogy hazaérkezik külföldről Osvald, Helene fia, aki festő. Osvald szerelmes Reginébe, mivel nem tudja, hogy féltestvérek és innen indul a bonyodalom. Kiderül, hogy Helene fia védelme érdekében végighazudta az életét, zsákutcába kerül és kénytelen elmondani mindent. Közben bejön még egy probléma: Osvald mentálisan sérült és durva dühkitörései vannak.
A cselekmény nélküli drámában nem találunk rossz alakítást. Kiss Mari zseniális, egyszerűen beszippantott minden egyes mondával, óvatos mozdulatával. Bajomi Nagy György pedig félelmetesen jó volt, őszintén ijesztőek voltak a rohamai. Fekete Lindát nem gyakran látni ilyen típusú darabban, de azt kell mondanunk, hogy jó benne. Igen, ő nem csak egy táncoló-éneklő nő, hanem egy komoly színész is. Trokán Péter hozta a formát, amit várunk tőle még az összetákolt cipőjében is. Egyedül Szerémi Zoltán hagyott némi kívánni valót maga után, de összességében sodort a történet.
Meddig mehet el egy anya a gyereke védelme érdekében? Vagy meddig lehet tartani azt az életet, amit hazugságok tartanak egybe? Mi a határ? Hol kezdődik a logikus gondolkodás egy érzelmekkel túlzsúfolt anya-fia kapcsolatban? – ezekre a kérdésekre keresi a választ a darab, de azt, hogy megtalálja-e, döntse el mindenki magában. Mi nagyon ajánljuk.
Ibsen: Kísértetek
Szereplők:
Alvingné, Helene, Alving kapitány és kamarás özvegye/Kiss Mari
Osvald Alving, fia, festő/Bajomi Nagy György
Pásztor Manders/Szerémi Zoltán
Asztalos Engstrand/Trokán Péter
Regine Engstrand/Fekete Linda
Nyersfordítás: Boronkay Soma
Dramaturg: Ungár Júlia
Díszlettervező: Ambrus Mária
Jelmeztervező: Benedek Mari
Ügyelő: Győrváry Eszter
Súgó: Papp-Ionescu Dóra
Rendezőasszisztens: Kovács Nóra
Rendező: Zsótér Sándor
