A 36 éves szombathelyi fiatalember karrierjét tekintve későn érő típus. A súlyemeléssel 15 évesen ismerkedett meg és hagyta maga mögött a birkózótermet. Hogy mennyire jól döntött erre bizonyíték az 62 érem, amit a Haladás VSE színeiben szerzett. Ráadásul tapasztalatait szívesen adja át a tőle tanulni óhajtó ifjú sportolóknak. A sérülésekkel, a visszavonulásokkal övezett pályafutásának legfontosabb állomása következik. Tibor Heisheimben a Masters Világbajnokságon is szeretne érmet szerezni.

Törékeny és alacsony termetű voltál, viszont rendkívül elszánt, talán ezért voltál jó helyen a birkózók között. Mégsem ebben a sportágban értél el kiugró eredményt.

A véletlenek furcsa játéka volt, hogy így alakult. A Wöller testvérpárral és Veréb István edzővel remek kapcsolatban voltunk, való igaz, hogy a labdasportok nem fogtak meg, a termetem sem volt épp megfelelő, de nagyon szerettem a birkózást. Aztán 15 évesen - eléggé megcsúszva - egy barátom levitt magával a terembe. Ő már három éve szenvedélyesen űzte a súlyemelést. Én semmit nem tudtam erről a sportágról, de egy-két edzést követően megtetszett és ott ragadtam.

Azért ez még kevés ahhoz, hogy valaki országos bajnok legyen...

Hamar kiderült, hogy "fekszik" nekem a súlyemelés, ráadásul az eredmények is jöttek. 1996-ban már a Diákolimpián ezüstérmet szereztem. Rá egy évvel később pedig az aranyat is sikerült elhoznom. Szóval röpke két év alatt - még ifi korú sportolóként - a felnőttek mezőnyében találtam magam.

Egyedül nem megy - tartja magát a mondás is. Nyilván jó edzőkkel dolgozhattál és a személyiséged sem elhanyagolható tényező, ha a siker fokmérőjét keressük.

Ebben igazad van, kellett is a segítség. Nagy Ferenc volt az edzőm, aki remek érzékkel készített fel. Nagyon jól ismert és tudta, hogy lehet kihozni belőlem a maximumot. Lelkesen tanított, és ami még ennél is többet ért hitt bennem és minden versenyemen bíztatott. Az alap tulajdonságaim közül talán az alázatot, a kitartást, a szorgalmat és az akaratot tudnám kiemelni. E nélkül szerintem nem jutottam volna el ide.

 A Haladás VSE színeiben minden évben szállítottad az érmeket. Aztán a legsikeresebb évedben 2001-ben beütött egy sérülés. Hogy tudtad ezt feldolgozni?

Nehezen, hiszen addig már nemzetközi szinten ismertek. Szlovákiában, Németországban és San Marinoban is versenyeztem. Az országos bajnokságokon pedig minden éremből jutott már. Egy évembe került, amire ismét csúcsformába kerültem. Szerencsére mindenki támogatott, így azért könnyebb volt feldolgozni ezt az időszakot. A felépülés után pedig ismét jöttek az eredmények.

Aztán 2004-ben jött egy meglepő váltás...

Mivel munka mellett készültem fel, az anyagi biztonság miatt szünetet tartottam és Veréb István vezetésével visszatértem a birkózószőnyegre. Sokat jártam le a fiúk közé, de a sportágváltás helyett sínre tették az önbizalmam és a Savaria Kupán megkeresett a BKV, én pedig éltem a lehetőséggel.

Sokszoros magyar bajnokként mégsem sikerült sokáig megragadnod a fővárosban. Mi volt a gond?

Nem teljesen ismeretlen közegbe mentem, hiszen a súlyemelésre is igaz, hogy ebben a sportágban mozgó emberek egy családot alkotnak. Itt csapattársam volt például Krutzler Eszter is. Csak sajnos megsérült a derekam, ami nem akart helyrejönni, így sajnos be kellett fejeznem a karrierem és hazaköltöztem.

Öt évet hagytál ki, és biztosra veszem, hogy hiányzott a versenyzés. Sikerült megszoknod a privát életet?

2005 januárjában hazajöttem, de még két éven keresztül próbálkoztam mindennel, hogy visszatérjek. Sajnos ez nem sikerült. A családi élet mellett a mozgást azért nem hagytam abba és Kőszegen lementem a terembe, ahol az ökölvívók edzettek. Az idő pedig jó gyógymódnak bizonyult, mert helyrejött a hátam, így felmerült bennem a visszatérés lehetősége.

Pont a legjobb korban voltál, amikor sérülés miatt nem versenyeztél. Miért gondoltad azt, hogy közel 30 évesen van még keresnivalód a legnagyobbak között?

Elszántság, ennyire egyszerű erre a válasz. Saját magamat készítettem fel és tudtam mit akarok. Ennek eredményeként 2010-ben második helyen zártam az országos bajnokságot. Majd fokozatosan találtam rá önmagamra és a Savaria, a Palota kupát is megnyertem, de a Tóth Géza Emlékversenyen is sikerült elcsípnem egy aranyérmet - utóbbin megkaptam a Legjobb Felnőtt Szombathelyi-díjat is.

Tavaly az országos bajnokságon aranyérmes lettél, majd következett egy finn túra...

Pontosan így van. Az M35-ös OB-t magabiztosan nyertem meg és egy évvel ezelőtt Rovaniemiben ezüstérmet nyertem a világbajnokságon. Természetesen nem volt fáklyás menet, hiszen a felmerülő költségeket magamnak kellett előteremteni. Szerencsére néhány barátnak és támogatónak sikerült részt vennem a finnországi Vb-n.

A hétvégén pedig egy újabb mérföldkőhöz érkezel, hiszen idén is lesz világbajnokság!

A tavalyi M35-ös érmemre vagyok a legbüszkébb. Célom az, hogy most sem adjam alább egy medálnál. Idén a németországi Heisheim ad otthont a versenynek, amelyre már 18 hete készülök. Remélhetőleg kijön a lépés, hogy 2017-es Új-zélandi megmérettetésre akár címvédőként utazhassak. Persze ehhez megfelelő anyagi háttérre is szükség lesz.

Elég kacskaringós utat jártál be eddig. Birkózóból súlyemelő, majd pedig a fiatalok szakmai tanácsadója lettél. Mégis milyen cél dolgozik még ott a felszín alatt benned?

Nevetni fogsz, de 80 éves koromig nem szeretném abbahagyni a versenyzést. A súlyemelés az életem része és vannak még terveim. Fontos küldetésemnek érzem, hogy ennek a sportágnak a szépségét minél több emberrel megismertetessem. Azonban van még egy célom! A világ legidősebb - egyben legerősebb - címét is szeretném bezsebelni. Nem mellesleg ezzel a megtisztelő ranggal jelenleg egy honfitársunk büszkélkedik. Szóval nem elérhetetlen álom...