A tavalyi mondhatni kisebb fajta felháborodás után idén újra az Iseum Savariense impozáns épülete adta a hátteret az Iseumi Játékoknak. Persze, tudjuk, a tavalyi Szent Márton-év mindenben más volt, mint az előzőek, nekem mégis jobban bejön a megszokott, mikor a libabőrös szopránokat és a szájtátós tenorokat mégiscsak a Bartók Teremnek is otthont adó Zsinagóga épülete veri vissza.

Az olyan ütős, na, nem kell ide plusz flanc, az kell amit megszerettünk, és tovább szerethetünk, főleg mert úgy tűnik idén néhány pofon után kezd magához térni az Iseumi Játékok. Nem érdemes arról sem vitatkozni, hogy kell-e opera Szombathelyre, mert bizony kell, főleg ha komolyan gondolja a város, hogy 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa kíván lenni, ahhoz vastagon kell komoly zene, komoly színházzal, komolyan komoly operával, mert lehet ezt érteni, hallgatni és főleg élvezni.

Idén Mozart: Szöktetés a szerájból című operája lett a repertoáron, ami bár óvatos választás, elég közönségkedvenc ahhoz, hogy működjön. És így is lett, nem tudom attól fúrta-e a bőr alá a történet, mert hiányzik opera Szombathelyről, vagy attól, mert ez most így tényleg kerek lett. De hatásos volt: gördültek az itt-ott elszórt poénok, kijöttek a magas és mély hangok, mozdult az egész még úgy is, hogy a Constanzát alakító Lőrincz Juditnak úgy elment a hangja a premier előtt, hogy szinkronizálni kellett. Szakács Ildikó jött beugrónak, és bár a playback nem vett el a műsorból, sajnáltuk, hogy nem hallhattuk Lőricz Judit csodás hangját.

A történet pedig magáért beszélt, igazi szappanoperaszerű szerelmes sztori török feelingben a hastáncosokkal, fényvetítéssel és a Savaria Szimfonikus Zenekar csodás játékával, a szólistákról nem is beszélve. Hábetler András, Nánási Helga, Ódor Botond, László Boldizsár, Rácz István adta a várt opera hangulatot Szennai Kálmán vezénylete alatt, Hábetler András rendezésében.