Kevesek által ismert módszer fejfájás ellen, mégis hatékony! Reggelente vágjunk négyfelé egy almát, majd távolítsuk el a magházát. Az almaszeleteket finoman sózzuk meg – ahogy például a paradicsomot szokás –, és így fogyasszuk el egymás után. Ezt követően egy órán keresztül ne együnk mást. A kúra legalább 10 napig tartson, de bátran végezhetjük akár 2-3 hétig is. Az ajánlás szerint már évi egy kúrával megelőzhető a gyakori fejfájás.
Sózd meg az almát!
További híreink
A Szentlélek isteni ereje bensőnkből akar kitörni
Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe, a húsvét katartikus élménye után a húsvéti misztérium beteljesedése, az isteni szeretet ünnepe. Ebből az alkalomból Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ...
Kiadták a figyelmeztetést, viharos széllökések rondíthatnak bele a vasárnapba
Napközben elsősorban a Dunától keletre elszórtan, a Dunántúl északkeleti részén helyenként alakulhatnak ki zivatarok. Előbbi területen délután, kora este néhol intenzívebb zivatar is előfordulhat, amelyet ...
Miért érdemes egyedi ékszert készíttetni?
Van egy konkrét elképzelésed a választott ékszert illetően, és sehol nem találsz olyat? Vagy pont az ellenkezője igaz: elképzelésed ugyan nincsen, de akármelyik webáruház vagy ékszerbolt kínálatát is
Ragyogó idő után durva lehűlés jön
Ma ragyogó napsütésre számíthatunk kevés fátyolfelhővel. Nem lesz eső. A keleties szél megélénkül.
A bölcsőde több, mint gyermeknevelés: A család, az egészséges életmód, a világ felfedezése a lényeg
Körülbelül ötszázan vettek részt a második szombathelyi Bölcsődei Expón a Kámoni Arborétumban.
Problémák léptek fel a Neuralink első emberkísérleténél
Elkezdett leválni az agyba ültetett csip, így romlott annak működése. Ugyanakkor a páciens így is dicséri az eszközt, mely lehetővé teszi számára, hogy számítógépet használjon teljes bénultsága ellenére. ...
Egészségnap a szombathelyi Family Centerben
Május 11-én, szombaton minden az egészségünk és az egészséges életmód körül forog a szombathelyi Family Centerben.
Erre vártunk: kellemes májusi idő lesz
Kevesebb csapadék, több napsütés.
Üdvözöljük az Olíviákat, Nimródokat és minden kis apróságot!
Anyakönyvi hírek:
A mai a legfontosabb ünnep, mert valamennyiünket anya szült
Mi, férfiak nem bírnánk ezt végigcsinálni, azért is alkotta az Isten a nőt ilyen szorgalmasnak, erősnek és elszántnak - Ungváry Zsolt írása a mandiner.hu-n.
Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét
Miután kiderült, hogy milliomos lett, azonnal felvette a kapcsolatot a lottótársasággal, hogy átvegye a nyereményét – de öt héttel később sem kapott még egy fillért sem.
Használjuk ki a nyárias vasárnapot, mert közeleg a lehűlés
Vasárnap kellemes nyárias időnk lesz 25 fok körüli maximumokkal. A jövő hét közepétől azonban lehűlés várható.