-
Itt a szüret - felpezsdül az élet a szőlőhegyeken, üríteni kell a hordókat...! A BorFolk Zenekar ehhez - és az évad első "perintparti táncházához" is kedvet csinál. A zenészek így vallanak magukról:
"A BorFolk elkötelezett híve a magyarországi borkultúrának és az ehhez kötődő zenei hagyományoknak. Muzsikánkkal úgy idézzük fel egy-egy tájegység népzenei örökség&e ...
-
- 21 éve, 2003-ban rendeztük meg az első csatafutást, a mostani mégis „csak” a 20. lesz, miután a Covid-járvány miatt két év kiesett – tájékoztatta portálunkat Woki Zoltán. Az idei verseny szlogenjei: „20. Csatafutás az Olimpia jegyében”, valamint „Nem a győzelem, a részvétel a fontos!”, amely a befutóérem hátlapján is szerepelni fog. Egy nappal korábban – egy olimpiai tém&aac ...
-
A „Tanulással a jövőnkért" pályázatra, amelyet a Gyermekvédelmi Központ és Általános Iskola Vas Vármegye elnevezésű intézmény hirdetett meg, a vasi otthonokban élő közel kétszáz gyerek pályázhatott. A díjat tanulmányi eredmény és magatartás alapján lehetett kiérdemelni.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre a kőszegi Borostyánkő Gyermekotthonban került sor. Kö ...
-
Hol készüljünk szúnyogirtásra?
Június 27-én, csütörtökön a következő településeket érinti az intézkedés: Csönge, Csörötnek, Gérce, Halogy, Kenyeri, Ostffyasszonyfa, Pápoc, Sitke, Uraiújfalu, Szombathely, Bajánsenye, Kercaszomor, Magyarszombatfa, Bük, Gór, Bő, Répceszentgyörgy, Chernelházadamonya, Mesterháza, Hegyhátszentmárton, Ivánc, Magyarlak, Mersevát, Mesteri, Nick, P&oacut ...
-
... er forintot tart, tartozása nincsen, mint ahogy pénzintézeti követelése sincs. Megtakarításait részvényekben, befektetési alapokban őrzi, változatlanul a 2017-ben vásárolt Mazda CX5-sel jár és egy gencsapáti ház felét tulajdonolja.
Jól keres a Szova stratégiai igazgatója
Kopcsándi József havi bruttó jövedelme a Szova Nzrt. stratégiai igazgatójaként 927 ezer 300 forint. Emellett vizsgázt ...
-
Tudtuk, hogy bízhatunk bennetek
- írta közösségi oldalán Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezetője, akit a vaol.hu is idéz.
- Hagyományainkhoz hűen idén is adománygyűjtést szerveztünk, hogy szebbé varázsoljuk a nehézsorsú gyermekek karácsonyát. Szívmelengető volt látni, hogy mennyi ajándékot, játékot, tisztálkodási eszközt gyűjtöttetek, amiket el is juttattunk a gencsapáti Gy ...
-
... te;n remeknek bizonyult, és a vásárlók nagylelkűségének köszönhetően évről évre nőtt a támogatottak köre. A személyes, családok részére készített csomagok mellett több (rumi, gencsapáti, kőszegi, csepregi) szociális intézmény is részesült a karácsonyi időszakban a csomagokból.
Az idei megkeresésre az év folyamán megújult szombathelyi METRO vezetője, Kovács Erika á ...
-
... ute;rától a 20. alkalommal megrendezendő Nemzetközi Betlehemes Találkozón is fellépnek.
A pénteki rendezvény helyszíne a gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár, a találkozó pedig a gencsapáti templomban lesz (Miszori Zoltán tér).
...
-
... Időpont : 2023. december 13. 17 óra
Helyszín : szombathelyi MCC képzési központ, Szombathely, Petőfi Sándor u. 6. II. emelet
A szombathelyi MCC képzési központ az idei évben is szeretné megajándékozni a gencsapáti Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény 3 és 17 év közötti állami gondozott leány és fiú lakóit. Kérjük vendégeinket, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozz ...
-
... lajdonképpen emellett sok egyéb segítő tevékenységet is végeznek ott ingyen, a szabadidejüket erre áldozva, a tanulmányaik mellett. Ez folyamatosan fut, akárcsak a Rotary Clubbal közös program, amelynek keretében a gencsapáti gyermekotthon kis állami gondozott lakóihoz járnak ki korrepetálni a diákjaink. Sőt, szervezés alatt áll a bővítés, hamarosan egy helyi általános iskolában is végeznek majd ilyen feladatot az ...
-
A Mesebolt Bábszínház 2023. szeptemberi programtervezete (A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.)
A kisgömböc / Kétvölgy
Időpont: 2023. szeptember 1. (péntek) 17:00
Helyszín: Kétvölgy, Kultúrház
Ajánlott korosztály: 4 éves kortól
Tervező: Grosschmid Erik
Zene: Kiss Dávid
Író-rendező: Veres András
Szereplők: Kolozsi Angéla, Lukács Gábor, Kovács Bálint
A kisgömb ...
-
A balesetben az okozó Mazda sofőrje súlyosan megsérült, további öten pedig könnyebb sérülésekkel kerültek kórházba.
A rendőrök helyszínre érkezésekor a vétkes Mazdában nagyobb mennyiségű kábítószert találtak, szemtanúk elmondása alapján pedig az autó vezetője is bódult vagy ittas lehetett. Úgy tudjuk, hogy a sofőrt a rendőrök körözték.
A balesetet okozó Mazd&aacu ...
-
Közlekedési baleset történt 2023. augusztus 17-én, 9 óra körüli időben a 87-es számú főút 31-es kilométerszelvényében Szombathely külterületén. A rendelkezésre álló adatok alapján - eddig tisztázatlan körülmények között - három személygépkocsi ütközött össze.
A rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélesség ...
-
... acute;ba 400, a püspökmolnári kavicsbányatóba, a magyarszecsődi kavicsbányatóba 500, a máriaújfalui Hársas-tóba 600, a szombathelyi csónakázótóba 750, a szombathelyi horgásztóba 300, a gencsapáti horgásztóba 300, a csepregi téglagyári tóba 200, a rábasömjéni kavicsbányatóba 350, a csánigi tóba 300, a répcelaki tóba 50, a celldömölki téglagyári és pa ...
-
Többségében kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották az egységeket, de gencsapátiban egy huszonöt méter magas védett mamutfenyőbe is belevágott a villám, amely ennek következtében kigyulladt. A szombathelyi tűzoltók magasból mentő tűzoltó gépjárműre szerelt vízsugárral oltották el a lángokat, az oltással párhuzamosan pedig a veszélyesen lógó faágakat motoros láncfűrész seg ...