Tíz karatéka utazott Szardíniára Szombathelyről, Varga Sarolta duplázott

• 2024. május 09., csütörtök •
A hétvégén a szardíniai Cagliariban rendezték a Caduti Di Nassiriya elnevezésű nyílt nemzetközi karatebajnokságot. A versenyen 8 ország 35 csapata 500 nevezéssel indult. Megyénket a szombathelyi „Leo” Karate-do SE képviselte 10 fővel - tudtuk meg Gál Róbert egyesületi elnöktől.
Tíz karatéka utazott Szardíniára Szombathelyről, Varga Sarolta duplázott

- A verseny annyiban tért el a szokásostól, hogy nem volt vigaszág, csak egy harmadik helyet hirdettek. Vigaszági mérkőzéseknél, akik az első körben vereséget szenvednek a későbbi döntősöktől, még vigaszágon továbbjutnak, és egymás ellen kell küzdeniük a másik harmadik helyért. Ennek sajnos voltak elszenvedői a csapatból, akik már nem tudták megmutatni igazán, mire is képesek - fogalmazott Gál Róbert.

A 6-7 éves korosztályban Varga Sarolta remek teljesítménnyel duplázott, a formagyakorlat után a küzdelmet is megnyerte, így a két aranyérmével most ő volt a „Leo” legeredményesebb versenyzője. A 11-12 éves lányoknál Taller Flóra, Németh Anna, Polyák Eszter,és Varga Boróka indult. A húszfős mezőnyben Polyák Eszter formagyakorlatban a második helyig jutott, míg a töbiek az ötödik, hatodik, hetedik helyen zárták a versenyt. Küzdelemben egyik lánynak sem sikerült az éremszerzés, a negyedik-hetedik helyen zártak.

Szintén a 11-12 éves korcsoportban a fiúknál Csonka Benett és Németh Máté indult. Benett a kezdő kategóriában formagyakorlatban a dobogó harmadik fokára állhatott, míg Máté a haladóknál szerezte meg a második helyet. Polyák Dorka a kadett korcsoportban formagyakorlatban első, míg küzdelemben a második helyet szerezte meg. A junior korosztályban Molnár Csenge és Bencsics Bulcsú indult. Csenge formagyakorlatban aranyat, Bulcsú bronzérmet szerzett. Összességében a „Leo” 4 arany-, 3 ezüst- és két bronzéremmel zárt.

közösség

további frisss

lap tetejére