Bár a középiskolákból már elballagtak a fiatal felnőttek, az óvodai ballagásokat még csak eztán rendezik. Ilyenkor persze még teljesen más jár a szülők fejében: lufik, a családi összejövetel helyszíne, ...
Az olimpiai bajnok is hasonló versenyen kezdte a pályafutását. Idén ő köszöntötte a Diákolimpia résztvevőit Szombathelyen. Azt mondta a fiataloknak: fontos állomás ez, ahonnan tovább lehet fejlődni.
A női kézilabda NB I/B 29. fordulójában a bennmaradásért küzdő Kispest NKK ellen lépett pályára az SZKKA. A bajnoknak most már csak egy célja maradt: makulátlan mérleggel, 100%-os eredménnyel zárni a
Műhelymegbeszélést tartott dr. Czakó Kálmán egyetemi tanár szombaton a Martineumban azoknak, akik részt vesznek az általa koordinált neveléstudományi témájú, fiatalokkal foglalkozó kutatásban. Ilyen résztvevő ...
Kisebbek, teljesítményükben erősebbek és még energiahatékonyabbak lehetnek az új okoseszközök.
Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe, a húsvét katartikus élménye után a húsvéti misztérium beteljesedése, az isteni szeretet ünnepe. Ebből az alkalomból Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ...
A balesetben vélhetően egy kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval. Ketten meghaltak, három férfit és két nőt még keresnek.
Napközben elsősorban a Dunától keletre elszórtan, a Dunántúl északkeleti részén helyenként alakulhatnak ki zivatarok. Előbbi területen délután, kora este néhol intenzívebb zivatar is előfordulhat, amelyet ...
Miért kell egy nemzeten belül (legalább) két oldalnak lennie? Nem lehet, hogy Putyin 87 %-a sokkal egészségesebb? - írja Ungváry Zsolt a mandiner.hu-n.
Egy felmérés szerint minél erőteljesebb világszerte az LMBTQ-kampány, annál több a zaklatás és erőszak a közösség tagjai ellen.
Van egy konkrét elképzelésed a választott ékszert illetően, és sehol nem találsz olyat? Vagy pont az ellenkezője igaz: elképzelésed ugyan nincsen, de akármelyik webáruház vagy ékszerbolt kínálatát is
A cél: mindent egy helyen, telefonon keresztül.