Majdnem megfulladt egy kétéves kislány Nyíregyházán, miután beszorult egy felforrósodott autóba

• 2024. május 04., szombat •
A nyíregyházi rendőrök egy csavarkulccsal törték be az autó szélvédőjét, amelyben véletlenül bennrekedt egy 2 éves kislány. Ha nem szabadítják ki időben, a gyerek élete veszélybe kerül.
Majdnem megfulladt egy kétéves kislány Nyíregyházán, miután beszorult egy felforrósodott autóba

Egy kétségbeesett nagymama tett bejelentést a rendőrségre május 2-án délelőtt - írja az Origó. Elmondta, hogy az egyik nyíregyházi élelmiszeráruház parkolójában 

vásárlás után bepakolt autója csomagtartójába, és véletlenül bezárta az utastérbe 2 éves unokáját az indítókulccsal együtt. A központi zár blokkolt, így nem tudja kiszabadítani a gyereket.

Fejér László és Antal György Erik rendőrök azonnal a helyszínre siettek. A kislány közel félórája volt a forró autóban. Fejér Láaszló nem vesztegette az idején, hiszen látta, hogy a kislány már félig eszméletlen. Ezért fogott egy csavarkulcsot, amivel betörte a jobb első ablakot, és épségben kiemelte a kislányt. Időközben a mentősök is a helyszínre érkeztek, akik folytatták Emma ellátását.

A rendőrök felhívják a figyelmet, hogy 

tilos szándékosan gyereket vagy állatot hagyni az autó utasterében, még rövid időre se tegyük! Még a résnyire lehúzott ablak sem jelent számukra elegendő védelmet. Kánikula idején fokozottan ügyelni kell erre,

 azonban még túlzott hőség sem kell ahhoz, hogy egy napon álló autó utasterében a hőmérséklet akár percek alatt olyan mértékben felforrósodjon, hogy életveszélyessé váljon a bent tartózkodókra nézve.

Ha valaki napon hagyott autóban felejtett gyerekre vagy állatra lesz figyelmes, hívja a 112-es segélyívót, 

közben próbálja keresni az autó tulajdonosát, és próbálkozzon, hátha valamelyik ajtó kinyílik. Vészmegoldás esetén be kell törni a kocsiban ülő gyerektől vagy állattól legtávolabb lévő ablakot, persze fokozottan figyelni kell arra, hogy a szétrepülő szilánkok ne okozzanak sérülést. Ezután ki kell szabadítani a gyereket, illetve állatot, és a tulajdonos érkezéséig hűvös helyre vinni.

Egy kétéves floridai kislány például azért halt meg, mert a szülei hosszó időre bennfelejtették a forró autóban. Hasonló tragédia történt egy másik floridai gyerekkel és egy néhány hónapos virginiai csecsemővel is.

Forás: police.hu, origo.hu

közösség

további frisss

lap tetejére