Megpróbálkoztunk a lehetetlennel és a 30 éves L'art pour l'art Társulat két frenetikus előadóművészét mikrofonvégre kaptuk, hogy megtudjuk, mennyire szeretik Szombathelyt és az általuk megformált karaktereket. Öveket kérjük bekapcsolni!

Igaz, hogy miattatok oszlott fel a Beatles?

Pethő Zsolt: Ennyi idő után is ez a téma? Akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba…

Dolák-Saly Róbert:

Természetesen cáfolnunk kell ezt a kijelentést. Szerintem inkább Paul McCartney tudta nehezen elviselni a tényt, hogy tehetségesebbek voltunk náluk. Ha rajtunk múlik, akkor nem így alakul.

Akkor cáfoljátok azokat a híreszteléseket is, miszerint nem Yoko Ono volt a zenekar megszűnésének kiváltó oka?

DSR: Cáfoljuk, de nem nyilvánosan. Így vegyük úgy, hogy nem mondtunk semmit...

Rendben, akkor komolyodjunk meg egy perc erejéig, hiszen 30 éves a L'art pour l'art. Milyen érzés ilyen szép jubileumhoz érve visszatekinteni?

PZS: Én „csak” 20 éve vagyok tag, így feltétlenül örömteli esemény, hiszen fiatalabbnak néznek a rajongóink.

DSR: Nekem sokkal nehezebb elfogadni, hogy így elrohant az idő. Titkon más terveim voltak. És most már nem hiszem, hogy megvalósulnak.

Ezt kicsit pontosítanád?

DSR: Régen azt hittem, hogy ennyi idősen már elnök leszek. Tervemmel nem harmonizál, hogy bohócként keresem a kenyeremet. Már próbáltam öngyilkos is lenni, de nem sikerült: egyszer már majdnem halálra ettem magamat, de felépültem.

Azért nem kell elkeseredni, hiszen ugyanúgy szeretnek benneteket és telt ház előtt játszhat a társulat!

DSR: Jaj, de jó! Megnyugtattál. Akkor megyünk vacsorázni egy jót. A nyugalom segíti az emésztést.

Van esetleg olyan - általatok megformált - karakter, amelyet nem igazán szívleltek?

DSR: Én el sem tudnám képzelni, hogy kitalálok magamnak egy figurát azért, hogy utána utáljam. Ez még nálunk is abszurdabb lenne. A mi munkánk játék, amit szeretünk játszani. És úgy tűnik, hogy a közönség a mai napig szívesen játszik velünk, beleélve magát a jeleneteink hangulatába. Kiváltságos a helyzetünk, hogy ennyi év után is nagy igény mutatkozik az estjeinkre. Azt hiszem, ez azért van, mert a Társulat valami különleges világot hozott létre, amelyet csak a mi előadásainkon tapasztalhat meg a közönség. Tudtommal mindenki szereti a saját figuráit. Erről például Laár Andrissal is sokszor beszélünk a színfalak mögött, hálát adva a sorsunknak, hogy ezt csinálhatjuk. Ő, mint Költő vagy Besenyő úr is láthatóan nagyon jól érzi magát a bőrében.

PZS: Csatlakozom az előttem szólóhoz annyi kiegészítéssel, hogy egyet értek vele. Én néha Margitként álmodom, de ez nem igaz. Viszont jól hangzik. Ezért hoztam fel példaként, hogy mindenki örüljön, beleértve magamat is. Már amennyiben lehet érteni, hogy mit akartam, mert én nem értem.

Előfordul, hogy leszólítanak benneteket az utcán?

PZS: Én kifejezetten élvezem ezeket a szituációkat.

Megesett velem, hogy külföldön egy repülőgép mosdójában odaszólt nekem valaki azzal, hogy „Margit, mit keresel a férfi wc-ben?!”

DSR: Nekem az a vicces, ha olyan régi szövegeimmel szembesítenek, amikre már nem is emlékszem. Ilyenkor egy kényszeredett mosoly kíséretében bólogatok, hogy igen, bizony, hogyne, de halvány fogalmam sincs, hogy honnan idézett az illető, és hogy én mondtam-e egyáltalán, amiről beszél. Ilyenkor jól jön az öreg Anti bácsi „hallalla” felkiáltása, ami az illető racionális gondolkodását szétzúzva eltereli a figyelmét, és így megúszom a szöveggel való szembesítés további kényelmetlenségeit.

Tulajdonképpen a társulatban megannyi oldalatokat mutatjátok meg. Ha egy adatlapon kéne kitöltenétek azt a rubrikát, hogy mivel foglalkoztok, mit írnátok bele? Zenész, dalszövegíró, humorista?

PZS: Inkább foglaljuk össze egyetlen szóba. Szerintem leginkább előadóművészek vagyunk, ez illik mindegyikünkre.

DSR: Én elnök vagyok. Ügyvezető, a saját bétémben.

Minden színdarabban vagy televíziós műsorban fülbemászó dallamokat is hallhat a közönség. Ezeket rendszerint ki írja? Ki a fő dalíró a társulatban?

DSR: Nincs olyan. Attól működünk jól, hogy nincs alá-fölé rendelt szereposztás, mindenki mindent csinál. Van olyan ötlet, amit együtt dolgozunk ki, de egymásnak is írunk. Az viszont igaz, hogy Szászi Móni tud a legjobban belebújni más szerepeibe. Ő írta például a mostani Boborján-jelenetet, de az öreg Anti bácsi szövegei is tőle származnak. Viszont írtam dalokat a Móni-Zsolt duettnek. 

Rendszeresen felléptek a vasi megyeszékhelyen. Nagyon szerettek Szombathelyre járni?

DSR: Nagyon!

Én sátrat is hozok rendszeresen, hogy előadás után a művelődési ház előtt töltsek pár napot. Különösen szeretem a szombathelyi levegőt. Semmihez sem tudnám hasonlítani, csak Szombathelyhez. Budapesten kb. egy évig bírom Szombathely nélkül, de szerencsére ezt a menedzserünk Bognár István megérzi, és szervez egy előadást ide, hogy újra feltöltsem magamat az itteni levegővel.

PZS: Ráadásul most, hogy az M86-os út teljes egészében át lett adva, sokkal hamarabb ideérünk ebbe a hangulatos kis városba.

Végezetül mit kívántok magatoknak és a társulatnak az elkövetkezendő 30 esztendőre?

PZS: Én a kicsivel is megelégszem. Azért fogok drukkolni, hogy Robinak összejöjjön az elnöki szék.

DSR: Te jó ég, harminc év? Kimondani is sok! Ha mindenképpen kívánnom kell valamit, akkor azt szeretném, hogy Pethő Zsolt kívánsága teljesüljön. Akkor meghívom egy elnöki vacsorára.